Vélemény és vita
Fortinbras Kolozsváron
Bukarestben és néhány erdélyi magyar többségű városban tehát vagy nagyon rohad valami, vagy megy valahová…
Rohadt az államgépben valami – klasszikus mondat ez Arany János Hamlet-fordításából, amely helyett szándékosan nem használtam a mára már elcsépelt kategóriába süllyesztett, egyébként meg tisztázatlan eredetű formulát, a „valami bűzlik Dániában”-t.
Egyrészt mert – mint mondtam – utóbbi unalmas, másrészt a történet(ek)nek, amely(ek) kapcsán mindez az eszembe jutott, közük sincsen a dán–norvég ellenségeskedéshez. Ámbár a Fortinbras herceg vezette megszállókat némi erőltetéssel lehetne a hírhedten rettegett romániai Korrupcióellenes Igazgatósággal (DNA) azonosítani.
Bukarestben és/vagy néhány erdélyi magyar többségű városban tehát vagy nagyon rohad valami, vagy megy valahová – utóbbit góbé székelyek biggyesztik némely, bizonytalanságukról árulkodó mondatuk végére.
Annyi bizonyos, hogy valami nincs rendjén. A román Fortinbrasok vagy nagyon tudnak, vagy nagyon akarnak. Az azonban mindenesetre árulkodó, és még a nagy számok törvényével sem különösebben összeegyeztethető, ahogy sorra buktatnák meg a magyar polgármestereket, elöljárókat.
Vegyük sorra az elmúlt két év történéseit. Tavaly januárban Nagy András volt szászrégeni polgármester ellen újabb vádat emeltek. Pedig a volt elöljáró másik három pert végérvényesen megnyert, és a meghurcoltatásáért perbe fogta a román államot.
A DNA szerint a polgármester és beosztottjai hétszázkétezer lej kárt okoztak a városnak a közvilágításra kiírt közbeszerzés ügyében. Nagy később elismerte, hogy valóban véletlenül ennyi pénzzel többet fizettek ki a magyarországi cégnek, de amint rájöttek a tévedésre, visszaigényelték az összeget. Mivel a kivitelező nem volt hajlandó visszafizetni a különbözetet, az önkormányzat perbe fogta – és nyert.
Nem elhanyagolandó körülmény, hogy Nagy András kétszer is úgy nyerte el a polgármesteri széket, hogy a város magyarságának számaránya már nem éri el a harminc százalékot.
Szászrégenből ugorjunk most át Gyergyószentmiklósra. Ugyancsak 2015 és ugyancsak január. Korrupció és hamisítás gyanújával folytatott házkutatást a DNA a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalban és másik négy Hargita megyei helyszínen. Késő este elrendelték Mezei János polgármester huszonnégy órás őrizetbe vételét.
A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt.
A DNA szerint a telek nem lett volna eladható az ötvenegy százalékos tulajdonrésszel rendelkező magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. Zsarolásnak tekintették, hogy a polgármester lemondásra szólította fel a Monturist Kft. ügyvezetőjét. Mezei János a sajtónak elmondta, hogy feljelentés alapján vizsgálódtak ellene. Hivatalába már nem térhetett vissza.
Csíkszeredában a DNA tavaly júniusban vádat emelt Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester ellen. A vád hivatali visszaélés, arra való felbujtás és összeférhetetlenség, továbbá okirat-hamisításra való felbujtás Szőke esetében. Ráduly lemondott, Szőkét pedig a törvényszék márciusig eltiltotta tisztségétől.
Ráduly Róbert Kálmán később felfedte feljelentőjét: a csíkszeredai rendőrparancsnokról van szó, akinek a lemondását követelte még tavasszal, miután az emberei részegen több halálos áldozatot követelő balesetet okoztak Csíkszeredában. Ráduly Róbert Kálmán az idén június elejétől ismét a város polgármestere.
Ne felejtsük ki a sorból Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét sem, akit az idén februárban hatvan napra felügyelet alá helyezett, és eltiltott a hivatala gyakorlásától a DNA. Azzal gyanúsították, hogy az eredeti rendeltetésétől eltérő célra használt fel egy, az Európai Fejlesztési Banktól felvett hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. A bank nem érezte magát megkárosítva, de ezt az ügyészek alig akarták elhinni. Antal Árpádot április közepén végül mégis visszaengedték a hivatalába.
Fortinbras és serege tegnap Kolozsvárra lovagolt be. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere ellen a nyomozó hatóság büntetőjogi vizsgálatot indított. Nála is ketyeg a hatvan nap. A gyanú szerint hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserébe pedig megsürgette a városházán az építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Fesztiváljegyek? Mi rohadhat ennyire? Vagy túl közel már a romániai parlamenti választás? Vagy mindezek összessége?
Mindenesetre szörnyen büdös.
Talán Fortinbras lovát kínozzák a szelek.