Vélemény és vita
Forint és népi önazonosság
A világban zajló pénzügyi zivatarban megérdemel néhány jó szót a magyar pénz, a forint.
A magyar embernek a forint nem pusztán napi fizetőeszköz, hanem nemzedékeket összekötő érzelmi kapcsolat. Életünk anyagi viszonyait, amióta az eszünket tudjuk, forintban mértük. Forintban kaptuk a bérünket, ebben voltunk fizetésre kötelezve, forintban volt ösztöndíjunk, és forintot váltottunk más népek pénzére, amely idegen pénzeknek sokszor nem is éreztük az értékét.
A forint sok évtizede lehetőségeink iránytűje volt, hiánya bosszúság, sokasodása öröm, és én még emberfiát nem hallottam, aki átkozta volna. Korholta persze a keveset meg a másét, ha annak gyanúsan sok volt, de a forintot senki meg nem sértette volna mosdatlan szájával.
A forint gazdasági ügyeinkben maga a biztonság, mert mindannyian tudjuk, hogy a dolgok mibe kerülnek. Van emlékezetünk róla, hogy forintban mérve régen mire futotta, s hogyan változott a forintban mért életminőségünk.
Ha valaki gazdasági helyzetem változását dollárban vagy jenben venné számba, nem is érteném.
A forint a magyar társadalom valódi népi önazonossága, és nagyon meg tudom érteni a németeket, hogy az érzelmeikre hallgatva még most is visszasírják a német márkát. Az ő németségüket gazdasági értelemben a márka jelentette, mert ez összegezte mindazt a gazdasági erőt, szemléletet, öntudatot, amit hazájuknak megteremtettek. Érthető, ha nyugtalanok, amikor rongálják az európai közös pénz hitelét és ezzel együtt a biztonságérzetüket.
A forint egy kis magyar történelem. A szovjet megszállástól a rendszerváltáson túlra vezetett bennünket, és akik ismerik a régmúltját, azok tudják, hogy nem történt vele semmi különös, csak néhány nullával gyarapodott a használata. A forinthoz kapcsolt büszkeségünk fölöttébb ellentmondásos volt a nagyvilágban, mert míg Nyugaton még beváltásra sem méltatták, addig keleten keményvaluta volt, és voltak országok, ahol még fizetni is lehetett vele. A kevéske forintunk zlotyra, rubelre, lejre vagy levára történő beváltása bizonyos méltóságot adott a magyar utazónak, mert hát mégiscsak forint volt az, és nem tugrik.
A forintból minden korszakomból őrzök több példányt, mert ha abban talán kevéssé is hiszek, hogy visszakerülnek a forgalomba, de mégis bennük testesül meg egy biztató gazdasági történet. Magyarországon úgy lehetett megszületni és meghalni, hogy bár fél évszázad alatt három rendszer is váltotta egymást, mégsem kellett az embereknek kétszer kihajítaniuk összes megtakarításukat az ablakon.
A közös európai pénz bevezetése nyomán körbenézek a multikulturális népeken, és nem tudom, hogy boldogabbak-e azóta. A norvégoknak, svájciaknak vagy briteknek eszükbe sem jut elhagyni a pénzüket, most meg, a rozsdásodás idején végképp nem rohannak a pénzváltó pultokhoz. Köszönik szépen, elvannak.
Nálunk úgy tűnik, hogy a politikusok ebben az évtizedben már nem is ambicionálják a forint cseréjét, így a gazdaság újjáépítését forintban kell elvégezni. Jó pénz ez a forint, és talán a benne lévő kitartás, élni akarás és valami örök varázslat, ami csaknem hét évtizeden át minden sorsfordulóban kegyes volt hozzánk, ezen a válságon is átsegít majd bennünket.