Fordulat és bizalmatlanság

Mozgalmas és bonyolult esztendeje volt a Magyar Bankszövetségnek az idei, és nem csupán a devizahitelesek hosszú évek óta elodázott problémájának rendezése miatt. Fel lehet itt sorolni a fair bankokról szóló szabályozás év eleji bevezetését, a magáncsőd intézményének megalkotását, a Nemzeti Eszközkezelő szolgáltatásaira jogosultak körének bővítését, a születő jelzálogbankokat, a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramját és a brókercsődöket – ahogyan azt Patai Mihály, a bankszövetség elnöke évértékelőjében a minap meg is tette. A 2015-ös időszak valódi nagy eredménye azonban valójában az a fordulat, amely a 2008-as válság óta eltelt hét szűk esztendő utolsó hónapjaiban bekövetkezett.

Persze ez a fordulat nem jelenti azt, hogy a hét bő esztendő a szilveszter éjféli harangszó után egy csapásra be is köszönt, de az biztos, hogy függetlenül a Celsius-fokoktól, a jég olvadni kezdett. Különösen idén februártól, amikor az Erste Bank Hungary új tulajdonosi szerkezetéről szóló megállapodás keretében – amelyben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is részt vett – a kormány vállalta a bankadó 2016-tól kezdődő, fokozatos csökkentését. Az oly fájdalmas sarc mérsékléséről szóló ígéret után a bankok így már a devizahitelek elszámolása és forintosítása miatti pluszkiadásokat is benyelték, sőt, még a nyereségességüket ugyancsak befolyásoló brókercsődök során pórul jártak kártalanításában való részvételt is. Igaz, mindehhez az is kellett – és itt a színfalak mögött játszódó valódi fordulat –, hogy a bankszövetség, valamint a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között kialakuljon az a folyamatos egyeztetés, amely, dacára a súrlódásoknak, elhúzódó egyeztetéseknek, lehetővé tette és teszi a tényleg bonyolult helyzet megoldását.

A honi bankszektor azonban mégsem dőlhet nyugodtan hátra. Olyannyira nem, hogy a bankadó számára oly fontos jövő évi mérséklésével kapcsolatban az a faramuci helyzet állt elő, hogy itthon sikerült egyezségre jutni, Brüsszel aggályai miatt azonban még mindig nem lehet véglegesíteni a jogszabályt. Mindezek ellenére, a 2008-as nemzetközi válság hét szűk esztendejének utolsó hónapjában, a bankszövetségi elnök bizakodóan tekint a jövő év elé, és úgy tartja, 2016-ban már javulhat kissé a hitelintézetek jövedelmezősége. Az idén ugyanis a devizahitelek ügyének rendezésével – bár a valódi, 900 ezer forintos összveszteség a 2014-es mérlegekben jelent meg – hatalmas tehertől szabadul meg a szektor. A minden érintettnek sok fejfájást okozó termékek kivezetése akkora logisztikai és adminisztrációs feladat elé állította a bankokat, amilyenre itthon eddig még nem volt példa. Ugyancsak az elnök szavait igazolja az az egész Európára kiterjedő, mintegy másfél-két éves digitalizációs folyamat, amely új szolgáltatási modellt teremt minden egyes banknál. A nagy ívű beruházások fókuszában az internetes és a mobilbankolás fejlesztése áll.

A bankok klasszikusan legfontosabb tevékenysége, a hitelezés azonban nem alakul majd úgy a jövőben, mint ahogy azt a pénzügyi szektor szeretné. Bár a lakossági ügyfelek, dacára a kellemetlen devizahiteles tapasztalatoknak, az utóbbi időben egyre inkább érdeklődnek a lakáscélú kölcsönök iránt. A növekvő keresletet már a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi hitelezési jelentésében is kiemelte. Jóllehet, az újonnan kötött szerződések számának megugrása még nem okozott látványos felfutást a háztartások hitelállományában, de bizakodásra ad okot a következő évekre.

A legalább ilyen fontos ügyfélkörnek számító vállalati körben azonban semmi nem utal arra, hogy kedvezően alakulna a hitelek iránt az utóbbi időszakban kialakult, főként a nagyobb cégek részéről mutatkozó közöny. A kormány és a jegybank – ez ügyben is konzultálva a bankszövetséggel – igyekszik a tendenciát megfordítani, de ez esetben nem magyar sajátosságról van szó, mint ahogy a vállalati hitelállomány csökkenése sem a hazai bankrendszertől függő jelenség. Bár Széchenyi szavai, amelyek szerint hitel nélkül nincs növekedés, most is örökérvényűnek tűnnek, Európában jelenleg csaknem két tucat országot érint a hitel nélküli növekedés jelensége, ami a ciklusváltással együtt jár. Vége a gombamód szaporodó bevásárlóközpontoknak és a lakóparkoknak, most a gépipar és a gyógyszeripar növekszik, amelyhez viszont sokkal kevesebb hitelre van szükség, mint az ingatlanpiaci pörgéshez. Ráadásul a vállalati hiteleknek csak mintegy negyven százalékát adják a hazai bankok, míg huszonöt százalékot a külföldiek, és harmincöt százalékot a multik saját finanszírozási rendszere biztosít a cégeknek.

Túl a 2015-ös fordulaton tehát sok szempontból tényleg van esély pénzügyileg „bővebb termésre”, ám a kialakult kormányzati és bankszektori együttműködésen kívül van még egy fontos szereplő, akinek részéről két komoly változásra lenne szükség. Ő pedig az ügyfél. Részéről a bankszektor iránti bizalmat, míg a bankszektor oldaláról az ügyfelek iránti bizalmat kellene valahogy felsrófolni. A magyar törlesztési kultúra ugyanis oly sok kívánnivalót hagy maga után, hogy például Belgrádban vagy Bukarestben negyedakkora kockázatokkal helyezik ki a hiteleket, mint Budapesten. Ez pedig mindenképp elgondolkodtató.