Vélemény és vita
Feszt fesztivál
Nem vagyok a szépnek-jónak elrontója, a tömegkultúra és a határtalan vidámság poharából kortyolgató, fanyalgó ellenség, mégis néha kiráz a hideg, amikor az augusztusi hőségben a Magyar Rádió egyik-másik közéleti műsorát hallgatom
Elcsodálkoztam a minap az egyik műsorvezető végtelen türelmén, amikor a stúdió kedves hölgy vendége már legalább ötvenszer mondta ki a „fesztivál” szót uszkve húsz perc leforgása alatt, egyik-másik mondatában többször is megismételve, hogy fesztivál. Nem tarthatott más, rokon értelmű kifejezést a vállszatyrában, akármilyen szinonimát, helyettesítő szófordulatot, cserét és/vagy használatot. A szóban forgó szó egyhangúsága egy idő múltán már idegesítő lett a melegben, meg sem vártam a riport végét.
De legalább hasznot húztam belőle. Utánaolvastam a fesztivál és a többi közösségi ünnepek, rendezvények eredetéről és történetéről, a történelmi és ünnepnapi gyülekezetek mivoltáról. A tömegünnepek, sokadalmak, szakrális és népi ünnepségek, karneválok, fesztiválok és fieszták közös vonása – bár egymástól eltérő hagyományokból gyökereznek – az összetartó erejük, valamint a más-más közösségek tradíciója, sajátos kultúrája. Legyen az evés-ivás, felszabadulás a nehéz és monoton munkából, muzsikálás, páros és körtánc, felszabadító italozás és csókolózás; ez utóbbiból olykor még verekedés is fakad.
A Wikipédia szócikkében bőven terem a fesztivál, feszt, ünnep, karnevál, sokadalom és számos más szinonima a világ minden sarkából és tájáról. Ezek a hétköznapok, és a munka egyhangúságát rövid időre megszakító alkalmak már az ókorban szokottak voltak a társadalom csúcsát elfoglaló vezetők kedvtelésére, és az alsó néposztályok rövid fellélegzésére. Ünnepeltették magukat az egyiptomi fáraók, a görög türannuszok és a római császárok, akik olyankor még némi kedvezményt is nyújtottak a szegény páriáknak, de legalább aznap nem korbácsolták meg őket.
A középkori Európában már üdén virágzott az efféle közösségi kultúra. Az ókorból gyökerező tradíció helyét a kereszt szelleme, átható kultusza vette át. Idő múltával azonban mind nehezebb volt az elnyomott társadalmakat, a nyomorgó – keresztény! – embereket kordában tartani: a gyarapodó lakosságú kontinens más-más népei a saját szokásaikhoz igazodó, ízlésük és kedvük szerinti közösségekben vigadtak. Ily módon keletkeztek és terjedtek el az ünnepi mozgalmak: a tánc és a muzsikálás, a falusi és városi szakrális szokások, az étel és ital sajátos kultusza.
A „fesztivál” szó fogalma alatt a különféle sokadalmakat: rendezvényeket, ünnepi játékokat, időszakos kulturális, művészeti és kulináris összejöveteleket, seregszemléket, szimpóziumokat, találkozókat, bemutatókat, rangos szereplők és közreműködők közösségi műsorait értjük. Lehetne még több szinonimánk is, ha körülnézünk a világban: a Carneval (Velencében és Rio de Janeiróban), a hagyományos Oktoberfest, a Prágai Tavasz ünnep, a történelmi Woodstock, a Bayreuthi Ünnepi Játékok; idehaza a csíksomlyói búcsúk, az évenkénti kiskunsági Kurultáj, Új Kenyér ünnep és a Szent István-napi budapesti sokadalom. És még sok más: az esztendő folyamán megrendezett, több száz hazai és határon túli „sokadalom”.
Magyar földön szinte unalomig elterjedt, idegen „fesztivál” szó, legyen az bor-, sör-, hal-, hús-, pék- és cukrásztermék elnevezésű.A Badacsony-Lábdihegy községben évenként augusztusban megrendezett „Badacsonyi Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepe” tizenhét esztendeje alatt egyszer sem hangzott el hivatalosan az idegen fesztivál név. A két éve váratlanul elhunyt Vollmuth Péter polgármester, a faluközösség és a számos vendég számára csakis magyaros ünnep volt. Az is marad.
De legalább hasznot húztam belőle. Utánaolvastam a fesztivál és a többi közösségi ünnepek, rendezvények eredetéről és történetéről, a történelmi és ünnepnapi gyülekezetek mivoltáról. A tömegünnepek, sokadalmak, szakrális és népi ünnepségek, karneválok, fesztiválok és fieszták közös vonása – bár egymástól eltérő hagyományokból gyökereznek – az összetartó erejük, valamint a más-más közösségek tradíciója, sajátos kultúrája. Legyen az evés-ivás, felszabadulás a nehéz és monoton munkából, muzsikálás, páros és körtánc, felszabadító italozás és csókolózás; ez utóbbiból olykor még verekedés is fakad.
A Wikipédia szócikkében bőven terem a fesztivál, feszt, ünnep, karnevál, sokadalom és számos más szinonima a világ minden sarkából és tájáról. Ezek a hétköznapok, és a munka egyhangúságát rövid időre megszakító alkalmak már az ókorban szokottak voltak a társadalom csúcsát elfoglaló vezetők kedvtelésére, és az alsó néposztályok rövid fellélegzésére. Ünnepeltették magukat az egyiptomi fáraók, a görög türannuszok és a római császárok, akik olyankor még némi kedvezményt is nyújtottak a szegény páriáknak, de legalább aznap nem korbácsolták meg őket.
A középkori Európában már üdén virágzott az efféle közösségi kultúra. Az ókorból gyökerező tradíció helyét a kereszt szelleme, átható kultusza vette át. Idő múltával azonban mind nehezebb volt az elnyomott társadalmakat, a nyomorgó – keresztény! – embereket kordában tartani: a gyarapodó lakosságú kontinens más-más népei a saját szokásaikhoz igazodó, ízlésük és kedvük szerinti közösségekben vigadtak. Ily módon keletkeztek és terjedtek el az ünnepi mozgalmak: a tánc és a muzsikálás, a falusi és városi szakrális szokások, az étel és ital sajátos kultusza.
A „fesztivál” szó fogalma alatt a különféle sokadalmakat: rendezvényeket, ünnepi játékokat, időszakos kulturális, művészeti és kulináris összejöveteleket, seregszemléket, szimpóziumokat, találkozókat, bemutatókat, rangos szereplők és közreműködők közösségi műsorait értjük. Lehetne még több szinonimánk is, ha körülnézünk a világban: a Carneval (Velencében és Rio de Janeiróban), a hagyományos Oktoberfest, a Prágai Tavasz ünnep, a történelmi Woodstock, a Bayreuthi Ünnepi Játékok; idehaza a csíksomlyói búcsúk, az évenkénti kiskunsági Kurultáj, Új Kenyér ünnep és a Szent István-napi budapesti sokadalom. És még sok más: az esztendő folyamán megrendezett, több száz hazai és határon túli „sokadalom”.
Magyar földön szinte unalomig elterjedt, idegen „fesztivál” szó, legyen az bor-, sör-, hal-, hús-, pék- és cukrásztermék elnevezésű.A Badacsony-Lábdihegy községben évenként augusztusban megrendezett „Badacsonyi Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepe” tizenhét esztendeje alatt egyszer sem hangzott el hivatalosan az idegen fesztivál név. A két éve váratlanul elhunyt Vollmuth Péter polgármester, a faluközösség és a számos vendég számára csakis magyaros ünnep volt. Az is marad.