Festett marhahús

Még meglehetősen friss a hír, amely szerint a Gyulai Járási Ügyészség vádat emelt hét ember ellen, aki budapesti húsboltokban lóhúst és rossz minőségű marhahúst árusított kiváló minőségű marhahúsként. A vádirat szerint a vádlottak 2011 szeptembere és 2013 januárja között száznegyven lovat és hatvan rossz minőségű szarvasmarhát vágtak le, és a vágásokból legalább harminckétezer kilogrammnyi húst hoztak forgalomba.

A bűncselekmény érdekes egybeesést mutat az Egyesült Királyságban 2013-ban kirobbant húsbotránnyal, amelyben a hamburgerhúsról derült ki, hogy szennyezett „ló-DNS-sel”, majd a Findus nevű, svéd cég fagyasztottlasagne-termékében mutattak ki lóhúst. Ezután a Tescóban forgalmazott bolognai spagetti következett, amelyben hatvan százalékban találtak lóhúst, és az is kiderült, hogy ezt a terméket is a Findus forgalmazta. A Findus az egyik franciaországi partnerét tette felelőssé, az rögvest a romániai beszállítókra mutogatott, vétkességét a román élelmiszer-ipari szakszervezet azonban cáfolta.

A botrány tovább dagadt, elérte Németországot, majd a svéd hatóságok is vizsgálódni kezdtek annak kiderítésére, hogy országukból hova tűnik évente legkevesebb négyezer, de lehet, hogy akár kilencezer ló, s azt gyanítják, hogy külföldi húsüzemekbe. Ezt valószínűsíti, hogy Svédországban a vágóhidak hetvenezer forintnyi összeget fizetnek egy selejtlóért, Belgiumban ennek a háromszorosát, Dániában pedig a kétszeresét.

Természetesen feltehetjük a kérdést: valójában mi a baj a lóhússal, hiszen kifejezetten lóhúsból készült termékek is készülnek és fogynak is a piacon? Az első két ellenvetés jogi természetű. Egyrészt általános elv, hogy tilos forgalomba hozni olyan élelmiszert, amelynek az előállításánál meg nem engedett összetevőt használtak fel, és amelyet jogsértően címkéztek, másrészt a selejtlovak húsának ára lényegesen alacsonyabb a marhahús áránál, s így az ügyeskedők a vásárlók becsapásával extraprofitot zsebelnek be. Ránk, fogyasztókra azonban a legkomolyabb veszélyt az jelenti, hogy a levágott lovak nagy részét nem húsipari feldolgozásra tenyésztették és tartották, vélhetően kiöregedett, sérült, esetleg gyógyíthatatlan betegségben szenvedő állatokról van szó, amelyek húsa a gyógyszeres kezelések miatt az emberi szervezetre káros gyógyszermaradványokat tartalmazhat. A lóhús- és egyéb hamisítási botrányokhoz hasonló esetek megelőzése érdekében az Európai Bizottság az élelmiszercsalás-hamisítás elleni hálózat (FFN) létrehozásáról döntött. Egyes szakértők szerint az élelmiszer-bűnözésből származó évi ötszázmilliárd dolláros haszon több, mint amennyit a kábítószer-kereskedelemmel el lehet érni.

Veszélyes táplálékokból sajnos bőven van: bizonyára emlékszünk még 2004-ből az aflatoxinnal szennyezett brazil paprikára, a 2007. évi dioxinos guargumi ügyére, amikor egy in­diai cég magas dioxinszennyezettségű guargumi adalékanyaga került forgalomba. A kínaiak 2008-ban melamint tartalmazó tejporral árasztották el a fél világot, egy hazai cég 2009-ben fuzáriumos durumlisztjével került a lapok címoldalára. Egy szlovák vállalkozás 2010-ben növényvédőszer-hatóanyagot tartalmazó bébidesszerttel riogatta a fogyasztókat, 2011-ben a dioxinos sertéshús borzolta a kedélyeket, aminek következtében négyezer sertés- és baromfitelepet átmenetileg bezártak Németországban. Svédországban 2012-ben harminc-negyven tonna magyar eredetű, marhahúsként eladott „festett” sertéshúst találtak. Felidézhetjük 2012-ből a csehországi esetet is, amikor egy szeszes italról kiderült, hogy mérgező metilalkoholt tartalmaz, és emiatt többen meghaltak. Aztán 2013 januárjában rágcsálóméreggel szennyezett lengyel vaníliás ostyaszeleteket hívtak vissza, 2014-ben atropin alkaloid jelenlétét mutatta ki a német élelmiszer-biztonsági hatóság a svájci előállítású instant bébiételből, és hazánkban is előfordult rizsliszttel kevert gesztenyemassza.

Európai összehasonlításban Magyarország élelmiszer-biztonsági szempontból jól szerepel: az EU gyorsriasztási rendszerében 2014-ben tett bejelentések kevesebb mint 0,9 százaléka kapcsolódott hazánkban előállított termékekhez, és az agrárirányítás eltökéltnek tűnik abban, hogy kitakarítja a magyar piacról azokat a cégeket, amelyek hamisított vagy nem megfelelő eredetmegjelölésű terméket hoznak forgalomba.

„Az vagy, amit megeszel” – tartja a görög mondás, és létünk fenntartásához valóban táplálékra van szükségünk. Az élelmiszerbotrányok ismeretében különösen fontoljuk meg, hogy háztartási fogyasztásra milyen húst vásárolunk. Faluhelyen, de minden város tíz-húsz kilométeres körzetében is találunk olyan gazdát, aki elvállalja egy-két sertés hizlalását, s akkor akár részt is vehetünk a falusi népszokások közül az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi eseményen, a finom ízeket, a jókedvet és az együttlét örömét jelentő disznótoron. A városi embernek életre szóló élményt – és ami ennél sokkal fontosabb, egészséges élelmiszert jelenthet.