Faymann szavatossági ideje

Április 24-én földcsuszamlásszerű győzelmet aratott Norbert Hofer, a radikális jobboldali FPÖ jelöltje, maga mögé utasítva a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellent, illetve leszorítva a dobogóról mindkét (egykori?) nagy párt, az SPÖ és az ÖVP jelöltjét is.

Habár a verseny még teljesen nyitott, hiszen a második fordulóba jutott jelölteknek, Hofernek és Van der Bellennek is komoly esélye van a Hofburgba kerülni, azonban egyáltalán nem mellékes, hogy milyen hangulatot váltott ki a mainstream pártok között az elsőfordulós eredmény. Már a választásokat követő első héten azt találgatták az osztrák elemzők, hogy vajon létrejön-e egy nagy „antifasiszta” összefogás Hoferrel szemben, de egyelőre úgy tűnik, hogy a képlet nem ilyen egyértelmű.

Werner Faymann kancellár pártja, a szociáldemokrata SPÖ szinte azonnal sietett választói tudtára adni, hogy a Zöldek által támogatott jelöltre kell szavazniuk, ha meg akarják őrizni Ausztriát olyannak, amilyenné a „második köztársaság” ideje alatt vált – tehát egy a politikailag unalmas, a két nagy párt kompromisszumai mentén szerveződő békés, de a közélet szempontjából ötlettelen és egyre inkább döntésképtelen országnak. A többi – önmagát az FPÖ-vel szemben meghatározó – párt azonban egyelőre hallgat. De talán ez nem is véletlenül van így. A legnagyobb belső elégedetlenséget és csalódást az SPÖ vezetésében és tagságában váltotta ki a radikális jobboldali előretörés. A hagyományokhoz híven a szociáldemokraták idén május elsején is a Rathausplatzra vonultak, hogy megemlékezzenek a munka ünnepéről. A tagság ezúttal azonban nem a sör-virsli menüért vonult ki elsősorban a politikai rendezvényre, hanem sokkal inkább azért, hogy kifejezze nemtetszését saját kancellárjával szemben. Hangos füttyszó kísérte Werner Faymann beszédét, és sokan már most a lemondását, illetve egy választmány összehívását követelték, ahol dönthetnének a nagykoalíció felmondásáról, ennek értelmében pedig időközi parlamenti választásra kerülne sor. Persze nem szabad elhallgatni, hogy még mindig jelentős azoknak a párttagoknak és szimpatizánsoknak a száma, akik támogatják Faymannt és politikáját, de ilyen megosztott az utóbbi időkben még nem volt a SPÖ maradék bázisa. Egyedül Michael Häupl, bécsi polgármester beszéde aratott osztatlan sikert, és őt is bízta meg a párt vezetése azzal, hogy rendet tegyen a szocdemeknél, járja végig a tartományi elöljárókat, nyugtassa meg a felkorbácsolt kedélyeket. Rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon a rendcsinálás egyenes út-e a pártelnöki székbe Häuplnek? Ezt azonban maga az érintett zárta rövidre egy határozott nemmel, rögtön miután megkapta a felhatalmazást. De ugye azt mindannyian tudjuk: „soha ne mondd, hogy soha”- vagy soha ne emlékezz rá.

Az SPÖ azért is van nagyon nagy bajban, mert – a Die Presse által publikált, az első fordulót elemző közvélemény-kutatás alapján – a magukat munkásosztályhoz tartózónak vallók hetven százalékban szavaztak Hoferre. Ez volna ugye a „stabilnak” gondolt szociáldemokrata bázis. Ráadásul a baloldali hagyományoknak megfelelően a párt szorosan együttműködik az osztrák szakszervezeti szövetséggel, melynek 1,2 millió tagja van, ehhez képest az SPÖ jelöltjére még ötszázezren sem szavaztak. Mi következik ebből? Az, hogy a SPÖ a masszív baloldali elköteleződésű szavazóit sem tudja már mozgósítani, míg az FPÖ, amelynek a szlogenjében is szerepel a szociális jelző, könnyen el tudta hódítani a balos szavazók jelentékeny részét. Továbbá az sem vált be a kancellárnak, hogy fél év alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett menekültügyi politikája. A rendpárti baloldaliakat azonban nem tudta meggyőzni arról, hogy hitelesen képviseli a zárt kapuk politikáját – hiszen korábban Merkel kottájából játszott Faymann. Az értelmiségi szocdem szavazók (leghangosabban a szocialista diákszervezeteket tömörítő VSStÖ tagjai fütyültek a kancellár beszéde alatt) pedig soknak tekintik a szerintük menekültellenes kormányzati intézkedéseket.

A következő osztrák parlamenti választásig még bő két év van, és az is biztos, hogy május 22-ig, az elnökválasztás második fordulójáig komoly politikai földindulásra nem lehet számítani. De amennyiben Norbert Hofer három hét múlva is győzni tud, az már Faymann kancellári székébe is kerülhet.

Ha az SPÖ nem vált stratégiát, és nem találja meg azt a hangot, amellyel vissza tudja csábítani korábbi törzsszavazóit, hiába merül fel igény időközi választásokra a tagság jelentős részéről, a jelenlegi politikai tendenciát tekintve valószínűleg nem lesz kormányzati tényező a szociáldemokrata párt.

A kilátások egyébként a konzervatív ÖVP számára sem rózsásabbak, ugyanolyan mélyponton van a néppárt, mint nagykoalíciós partnere. Az ÖVP stratégiai okokból megkínálta az első forduló harmadik helyezettjét, Irmgard Grisst az osztrák számvevőszék elnökségével, amit ő egyértelműen elutasított. Nyilván a néppártiak szeme előtt az lebegett, hogyha a polgári közepet megszólítani képes jelöltet maguk mellé állítanak, talán sikerül az általa elcsábított ÖVP-s szavazók egy részét visszaterelni a Néppárt környékére. De a húzás nem vált be.

Mindkét kormánypárt annak a – kisebb-nagyobb megszakításokkal – hét évtizede tartó nagykoalíciós együttműködésnek lett az áldozata, amelyből, úgy tűnik, az osztrákoknak kezd elegük lenni. A két párt közötti határvonal szinte teljesen megszűnt, a megmaradt szavazóik is már csak megszokásból voksolnak rájuk. Sem az SPÖ, sem az ÖVP nem fogja tudni megúszni, hogy újraértékelje jelenlegi – alapvetően a politikai korrektségen nyugvó – politikáját. Ha ezt nem teszi meg, akkor akár hosszú távon is berendezkedhet az ellenzéki szerepre, hiszen a választók világossá tették, hogy szinte bárkit képesek szavazatukkal támogatni, csak ne a két unalmas néppárt jelöltjei közül kerüljön ki.

Érdekes kérdés, hogy vajon hogyan reagál majd Európa, az uniós intézmények, ha úgy esik, hogy az osztrákok nem egészen három hét múlva tényleg radikális jobboldali jelöltet választanak elnökükké? Vajon Ausztria lesz az Európai Unió új fekete báránya, ahogy egyszer már megtörtént 2000-ben, amikor a Haider-vezette FPÖ koalícióra lépett Schüssel ÖVP-jével? Május 22-én meglátjuk, hogy az unió újból rászabadítja-e Ausztriára a „Bölcsek Tanácsát”.

Törcsi Péter
az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója