Fanyalgóknak

Megvallom őszintén: az esetek túlnyomó részében én is. Úgyhogy most különösen örvendek, hogy a tekintélyes német Frankfurter Allgemeine Zeitung összeállítását szemlézhetem, amely történetesen a magyar kormány sikeres gazdaságpolitikájáról szól.

Nyugalom, nyugalom: a Frankfurter Allgemeine Zeitung éppenséggel nem a harmadik Orbán-kormány országimázs központja, kapunk onnét hideget is, meleget is egyaránt. Kein Extra - vagyis nincs ebben semmi rendkívüli. Ám a dicséret éppen ezért erős. Jólesik, úgyszólván illatozik.

„A kelet-közép-európai országok, Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia nemcsak a menekültkérdésben előzik meg Európát és Németországot, hanem a gazdaságban is az Európai Unió éllovasai” - olvasható a cikkben, miszerint az unió összesített össztermékének (GDP) a növekedése reálértéken két százalék körül volt 2015-ben, a keleti uniós tagállamoké pedig 3,7 százalékra kerekedett.

Közben az Európai Bizottság az idén és jövőre is legfeljebb 1,9 százalékos növekedést vár a huszonnyolc uniós tagország átlagában, a visegrádi országokban pedig a németországi 1,6 százaléknak a duplája lesz a bővülés. Bár a hivatkozott cikk alapján a régió fő hajtóereje Lengyelország, de Magyarország is stabilan növekszik. Átlagosan „szűk” három százalék körül gyarapodunk három esztendő átlagában, nagyon alacsony költségvetési hiány és jegybanki alapkamat mellett. Utóbbiakról nem árt leszögezni, hogy ezek bizony a fejlett nyugati gazdaságokban is „eladható” értékek. Nem beszélve arról, hogy köszönhetően a sok-sok hatékony intézkedésnek, az adóbevételek „ömlenek”, és a pénzügyi újságok is arról tudósítanak, hogy a forint stabil. A pozitív folyamatoknak tulajdoníthatóan a Fitch Ratings – öt év után – májusban visszaemelte a befektetésre ajánlott kategóriába Magyarország államadós-besorolását. A másik két nagy hitelminősítő – ugyancsak pozitív – verdiktjére még várunk.

S hogy mit érez a makrogazdasági gyarapodásból az átlagpolgár?

Ha az adósságráta csökkenését nem is, azt minden bizonnyal igen, hogy a munkanélküliség csökken, a bérek dinamikusan emelkednek, így a gazdasági növekedést mindenekelőtt a belföldi fogyasztás hajtja. Nem is csoda, hogy lassan két éve elképesztően pörög a budapesti piac, amelynek hatása lecsorog vidékre is.

Szinte hihetetlen: a diskurzus az üzleti élet szereplői között arról folyik, hogyan is lehetne orvosolni a munkaerőhiányt, hiszen három új hatalmas gyárbővítés várható a közeljövőben. A Mercedes nemrégiben bejelentette, hogy új üzemet épít Kecskeméten, míg az Audi Spanyolországból telepíti át gyárát. De óriási fejlesztés kezdődik a Samsungnál is. Kapásból csak három olyan tételt említünk, amelyekért a világ bármelyik pontján letérdepelnének. Bármilyen meglepő: kedvelnek bennünket a befektetők. Pedig éveken keresztül másról sem szólt a fáma, minthogy az Orbán-kormány „vissza akarja” szerezni az országot, elűzve innen a külföldi beruházókat. De ha ezt akarná, akkor miért is kötött stratégiai megállapodásokat a multinacionális vállalatokkal, a világcégek itteni képviselőivel?

Aki pedig a „normális” gazdasági folyamatokat hiányolja, nos, a reálgazdaság teljesítménye mellett a magyarországi bankok még soha nem értek el akkora nyereséget, mint az első fél évben (pénzpiaci oldal), a részvényvásárlási kedv (tőkepiaci oldal) pedig megugrott; jelenleg az EU-ban egyetlen más tőzsdének sem megy olyan jól, mint a budapesti börzének, amely fejlesztés közben van.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkére rímel a Coface globális pénzügyi szolgáltató friss elemzése is, de tovább már nem is ragozzuk, mert még a kormány és a Magyar Nemzeti Bank illetékesei is belepirulnak a sikerekbe. Szó se róla, bőven akad tennivaló az országban, hiszen a rendszerváltoztatás egyik célját - az osztrák fejlettséget - még nem értük el. S az a minimális elvárás a döntéshozók felé, hogy az őszi újabb, növekedésserkentő csomag hatásai mielőbb érezhetők legyenek.

Néha persze hátra lehetne egy kicsit dőlni, megnyugodni, esetleg újratervezni azt, ami nem úgy jött össze, ahogyan megálmodtuk, értelmes témákról társadalmi vitát nyitni. A hazai közélet azonban nem ilyen. Rózsadomi-belvárosi, nagyképű balliberális „elitünk” továbbra is fújja a mantrát, hogy nincs jogállam, és becsődölt a gazdaság. Miközben az érintett hölgyek letipegnek a budai hegyek tetejéről, és imitt-amott reklámlátogatást tesznek, hogy elmondhassák: élhetetlen ez az ország, majd visszatérnek kényelmes budai otthonukba, addig az érintett urak szétkürtölik a világban, hogy itt bizony diktatúra van, a magyarok pedig rasszisták, kirekesztők. Üzenjük a fanyalgóknak: hiteltelen, ha olyanok vezetnek éhségmeneteket, akiknek titokban százmilliók lapulnak az osztrák bankszámláin.

Róka fogta csuka ez: a rózsadombi-belvárosi értelmiség továbbra sem akar szembesülni az igazsággal, és nagyon szeretné megmondani, hogy mit kellene tennie a kormánynak, vagy éppen a nagyon is valósághoz szokott magyar lakosságnak. Mindezt abban a hiszemben, hogy joguk van hozzá.

Ajánljuk a fanyalgóknak: olvasgassák a Frankfurter Allgemeine Zeitung rólunk szóló cikkét.

Hiszen minden megy rendben a maga útján.