Kiss László

Vélemény és vita

Ezek kaszálni akarnak

Na, ezek aztán tényleg profik. Mint az ötvenes évek csizmás hajdúszoboszlói futballszakemberei

Azok is összeültek, baj van, vasárnap jön a Debreceni Honvéd, és a jobbszélsője, Pió piszok gyors, Cukor, a szoboszlói balbekk meg lassúbb, mint a püspökladányi személyvonat, ki kell hát módolni valamit. Hát nem is azért szorult annyi ész a futballvezérek kucsmája alá, hogy ne találják fel magukat, gyorsan végeztek is, kijöttek nagy vigyorral, hogy meg van nyerve a meccs: két oldalt nem kell lekaszálni a pályát, és a nagy fűben Pió nem tud majd elfutni, legfeljebb labda nélkül. Annak pedig semmi haszna.

Hát valahogy így. Gyurcsányék is úgy érezték, baj van, hallották, hogy április nyolcadikán jön Orbán Viktor, marhára ügyes, ki kell találni valamit ellene. És nem azért került annyi íz és zamat Gyurcsány szakdolgozatába, hogy ne tudják egy órán belül az Orbán-ölő taktikát. Kijöttek, és mosolyogva azt mondták, csak abban egyeztek meg, hogy meg kell egyezni. Mármint az ellenzéknek. Valahogy az állandó eposzi jelző, a demokratikus most nem volt ott a nemes, varázslatos ellenzék szó előtt. Csak az a baj, hogy itt állunk bután, egyszerűen nem tudjuk, mit gondoljunk. Mert ezek bizony hazudós, ócska emberek. És miközben egymás kebelére borultak, megkötötték a vérszerződést – bár egyesek úgy tudják, egyelőre nem jött sem Brüsszelből, sem George Soros kasszájából pénz –, elvégre a hatalom szerényebb zsolddal is elviselhető, hogy mindenkinek azt fogják mondani, egyelőre nincs pakli, de lesz, mert a meccset mindenáron meg kell nyerni.

Bizony, mindenáron. Így aztán a permanensen köpködött és lefasisztázott Jobbikot is be kell hozni
– meglehet, már bent is van –, el kell felejteni holokamuzást, gárdavonulást, cigányozást. Azt legfeljebb abban az esetben kell mégis elővenni, ha a Jobbik-főnök meggondolná magát, s mégsem a zsinagógába rohanna. Na, megint lenne nácizás, rasszistázás, antiszemitázás. Ugye?

Nem is csoda, mert ezek a dicső, pénzvezérelt vezérek, akik eladott lelkük kamataiból élnek, valóban különleges anyagból vannak gyúrva. Különlegesen silányból. Igen, én, Karácsony Gergely ma kijelentem, jobban gyűlölöm az MSZP-t, mint a Fideszt, holnap meg már ott vagyok miniszterelnök-jelölt. De ki hisz ilyen silány embereknek? Most is, ki hiszi el nekik, hogy semmiben nem állapodtak meg? Illetve abban mégis, hogy semmiben nincs közös nevező. Mint Svejk, amikor jelentette Lukas főhadnagynak a vasútállomáson, hogy az ő csomagjaik körül minden rendben: na, akkor lopták el a bőröndjeiket. Mire azt mondta a Gyurcsány-fazonú katona, hogy ez már csak így van, a pályaudvarokon mindig lopnak. Egyszerűen nem megy másként.

Hát itt sem megy másként, itt egyfolytában hazudnak. Hazudnak folyamatos elmaradó gázáremelésről, áfacsökkentésről, költségvetésről, semmire nem jó kerítésről, hazudnak más lehetséges politikáról, leárulózott párttestvérről, lerasszistázott testvérpártról, milliárdosok éhséglázadásáról, hazai és külföldi bankszámláról, és hazudnak egyáltalán mindenről. Jaj, mi lesz itt, hogy lehet így megfékezni
a fékevesztett Orbánt?

Mint Hajdúszoboszlón. Ha jól emlékszem, 6–1 lett a meccs, és Pió három gólt rúgott. Pedig nem is kaszáltak.