Kiss László

Vélemény és vita

Emberarcú izmus

Mint a renegát Kautsky. Az is verte a mellét, még Marxnál is marxistább volt, aztán mégis a mocsár ideológusa lett.

Nem átallott még Leninnel és Trockijjal is vitába szállni a proletárforradalom mikéntjéről, persze, hogy Vlagyimir Iljics jól lerenegátozta.

Na, nekünk meg itt van egy forradalmárutód: az MSZP XV. kerületi önkormányzati képviselője, Móricz Eszter ellenzi a migránsok betelepítését. Mint aki soha nem hallotta a tisztaszavú Molnár Gyulát, bedől a Fidesz figyelemelterelésének, azt mondja, „hívő keresztény nőként” mást gondol a kvótanépszavazásról, mint az, aki „nem veszi alapul”, hogy a migránsok által képviselt dolgok ellentétesek a keresztényi magatartással. Szerinte Magyarország és Európa még nem találkozott „ezzel a népcsoporttal”, és ő szeretné, hogy „ne is találkozzon”. Azt mondta, szeretné, hogy Magyarországon ne kelljen az iszlám jogrend, a saría érvényesítésétől félnie egyetlen nőnek sem. És keményen kijelentette, ha valaki megismeri a moszlim törvényrendszert, látja, hogy az fenyegetést, biztonsági kockázatot jelent.

Hát, bizony a derék képviselő asszony vagy egyszerűen megtévedt fiatal – voltak hozzá hasonlók már ötvenhatban, s éppen az ő elődpártja ítélte el az ilyeneket –, vagy pedig eszmei­leg, politikailag még nem elég érett. Önhibáján kívül kihagyott néhány Szabad Nép-félórát, Lendvai Ildikó-előadást, Mesterházy-ígérgetést, Simon Gábor-pénzgyűjtést, Gúr Nándor-mozgósítást, Nyakó-parádét, Gőgös-tüntetést, Szanyi–Hiller-retorika-­ konferenciát, Vadai-parádét, és elbliccelte Gyurcsány Ferenc rendszeres bérmálkozását. És még kijelenti, hogy az ő pártjuk bizony demokratikus párt, ha valamely tagjának a pártétól eltérő véleménye van, ami hitbéli meggyőződése, „ezzel semmi probléma nem lehet”.

Igen, igen, csak mi, kevésbé felkészültek, eszmeileg alulképzettek mégis problémázunk, itten állunk mélán, tanácstalanul. Mi már a 2014-es választáskor sem tudtuk, hogy hova álljunk a véleményünkkel, pedig csak egyszerű, belpolitikai döntés előtt álltunk. Képtelenek voltunk jó szívvel kimondani, hogy valójában kinek az oldalán is menetelünk. Mostan meg súlyos, fokozódó nemzetközi viszonyok közepette, árván, magányosan, tanácstalanul téblábolunk.

Mert ugye kintről is mondják nekünk, hogy pfuj, Orbán, meg abcug, határkerítés, erre meg azt látjuk, hogy már az óvodások is nem a kakaóbiztos számítógépeken trollkodnak meg hekkerkednek, hanem kerítést, „szárnyas kaput”, meg még ki tudja, mi minden jó francot barkácsolnak.

Persze az is lehet, hogy most kellene igazán ünnepelnünk, és megállapítani: végre eljött az emberarcú szocializmus. Kerestük, vártuk, mint Godót, építettük, gondosan leraktuk az alapjait, mégis csak most, a migránsok hozták el nekünk. Amikor már kezdtük azt hinni, hogy egyáltalán nem létezik. Mert ugyanezek az emberarcúak 2004-ben még ledisznórománozták határokkal elszigetelt, kínosan körberajzolt honfitársainkat, most meg legszívesebben hazavinnék szemlőhegyi otthonukba az egész világ proletárjait.

Na, hát akkor most mit tegyünk? Most kellene a Gyurcsányéktól is megszökött, tiszta lelkű politikus, Debreczeni József esze, ő bizonyára most is tudja, hogy hova kell állni. Mert hát nyakunkon a népszavazás, és jó magyar ember el sem megy, vagy elmegy, de igennel szavaz, esetleg a nemet ikszeli be, mert nyakas kálvinistaként – katolikusként, zsidóként, evangélikusként meg ateistaként – nem kér Brüsszel gyámságából. És akkor még itt van ez a nő, ez a képviselő – aki ezzel a nemmel úgy felfutott, mint a kockás inges Pukli igazgató úr –, tehát itt van ez a női Pukli II., és a nemre vezetné a kezünket. A társai azt mondják, el kell verni, sőt esetenként el kell törni annak a kezét, aki – bedőlve az orbáni propagandának – nemet ikszel. Hiszen már egy óvodás vagy egy egyre rosszabb körülmények között tanuló iskolás is tudja, mindez ócska trükk. Figyelemelterelés. Most jelesül az őszödi beszéd kiváltotta performance tízéves évfordulójáról. Hiszen látható, hogy ott is a Fidesz volt a bűnös, és előbb-utóbb hangfelvétel és papír is előkerül arról, hogy eredetileg Orbán volt az őszödi szónok.

És akkor még a renegátok is megigazulnak.