Egy mártír arc

Szülővárosában, Kapuvárott díszsírhelye, emléktáblája van; Győrött utca viseli a nevét, de van baráti társasága is. Mégis úgy érzékelem, személye, politikusi tevékenysége mindmáig félárnyékban van.

A nemrég elhunyt Borbándi Gyula írta róla: „Mint politikusnak, a népiek közül a legnagyobb szerep Szigethy Attilának jutott… Határozottan és félreérthetetlenül Nagy Imre oldalán állott, a szenvedélyek csillapítására és a szélsőségek megfékezésére törekedett… Tevékenységében a népiek stratégiája és taktikája tükröződött. Ez megfontoltságra, józanságra, mértéktartásra és realizmusra épült.”

A joviális külsejű, Deák Ferenc-i habitusú, már fiatalon is „Attila bácsi”, valóban bölcs politikus és rendkívüli tárgyalókészséggel bíró ember volt. Meggyötört testét végül ugyanaz az anyaföld fogadta be, mint a radikális forradalmárokét. (Emlékszem, egy MDF-gyűlésen némi malíciával Antall József azt mondta a szabadságharcaink konzekvenciájáról, hogy a radikálisok gyakran külföldre menekültek, a mérsékelteket pedig itthon fölakasztották.) A Nagy Imre-kormány 1956. november 2-án késő este alakult meg. A Petőfi Pártot (a Nemzeti Parasztpárt Illyés Gyula javaslatára ezen a néven alakult újjá október 31-én) a kormányban államminiszterként, az ideiglenes vezetőség közös határozata alapján, Bibó István és Farkas Ferenc képviselte. A párt ideiglenes vezetősége arról is határozott, hogy Szigethy Attila államtitkár legyen, közelebbről meg nem határozott hatáskörrel.

Szigethy a Rábaköz fővárosaként is emlegetett Kapuvárott született, 1912-ben. Négy polgárival a háta mögött ipartestületi titkár, majd írnok lett a helyi járásbíróságon, később jegyző. Együttérzéssel, segítő szándékkal fordul a vidéki szegényember felé, és egyre tudatosabban keresi a kapcsolatot a „népiekkel”, hogy a népi gondolathoz, a plebejus-nemzeti elkötelezettséghez haláláig hű maradjon.
A háború végén elvbarátaival fellépést tervez Kapuváron a nyilasok ellen, de leleplezik, ám akkor még megússza a történteket.

Származása, plebejus demokrata elkötelezettsége, szoros kötődése a népi írókhoz és a népiek mozgalmához teszi természetessé, hogy 1945 tavaszán politizálni kezd a Nemzeti Parasztpártban: a helyi szervezet titkára, 1947-ben pedig Sopron megye parasztpárti vezetője és listán megválasztott parlamenti képviselője.

Szigethy Attila a Nemzeti Parasztpárt azon vezetőinek egyike, akik feltétlenül jóhiszeműen, emberi tisztességüket megőrizve, hajlottak az együttműködésre a kommunistákkal. Azok viszont, „népfrontos” politikájukat bizonyítandó, csak cégérül használják őt is, aki hinni akart az 1944-es antifasiszta baloldali szövetség őszinteségében. Az ötvenes évek elején megyei tanácstag, majd 1954-ig – amikor is „ejtik” – a Győr-Sopron Megyei Tanács vb elnökhelyettese, ebbéli funkciójában a mezőgazdaság, majd a kulturális és az egészségügyi terület felelőse. De előtte, 1953-ban ismét országgyűlési képviselőnek választják. Őszinte híve Nagy Imrének és politikájának, megyéjében pedig minden „nagyimrés” lelkes támogatója. Azt ő bábáskodása mellett jön létre a győri írócsoport, amelynek jelentős szerepe lesz a forradalom alatt. Félreállítása után a Kapuvár melletti Kistölgyfai Állami Gazdaságba nevezik ki igazgatónak. Itt élt és dolgozott 1956 őszéig, ebben az elzárt kis majorban, a Kis-Rába mellett. Kapcsolatát a népiekkel budapesti útjain ápolta, közülük többen látogatták is kies magányában.

Szigethy Attila az a Rákosi-érában is megőrizte emberi arcát, és politikusi hitelét. Október 25-én Győrt is elérte a forradalom. A forradalmas város természetes módon vezetőjének választotta Szigethy Attilát. Ő végig Nagy Imre mögött állva irányította a forradalmas Nyugat-Magyarország életét: „Meggyőződéssel vallom, hogy Nagy Imrénél becsületesebb, magyarabb embert nem ismerek, egész emberi
bizalmam mögötte van, aki rettenthetetlenül harcolt az önkény évei alatt a népért, s ma is küzd a nemzetnek ebben a tragikus napjaiban.” (Szabad Győri Rádió, október 28. reggel).

Mind a mosonmagyaróvári „zöldávós” mészárlás, mind a Somogyvári-féle győri puccskísérlet kapcsán megfontoltan, bölcsen intézkedik. Teljesen alaptalan az a kádárista vád, hogy ellenkormányként kívánta volna működtetni a Dunántúli Nemzeti Tanácsot.

November 4. után Kádár ellenforradalmi kormánya megkísérli maga mellé állítani. Kormányösszekötőnek nevezik ki, miniszteri tárcával kecsegtetik. Ám Szigethy Attila elutasítja a kollaborálást Kádárral. Kádár 1957. május 10-én a parlamentben meghirdeti a „Szigethy-féle győri ellenkormány” képtelen vádját. „Ha Szigethy nem is adott ki utasítást, hogy harmincnégy demokratát lőjenek agyon, vagy égessenek el a főtéren, de volt egy nagyon súlyos dolog, a győri ellenkormány. Ez nem bábszínháznak, véres történelmi valóságnak készült, célja Magyarország kettészakítása volt.” A velejéig hazug Kádár-beszéd jeladás volt Nyugat-Dunántúlon és Győrött, „az ellenforradalom második fővárosában” a megtorlásra, a lihegő bosszúra a forradalom  itthon maradt résztvevői ellen. E szégyenletes bosszúhadjárat áldozata lett Szigethy Attila is. Közel az osztrák határ, elmenekülhetne, nem akar, azt mondja, nincs oka rá. Kapuvárott 1957. május 1-jén még meghívják a dísztribünre, de csak azért, hogy pár nap múlva letartóztassák. Napokkal később az Országgyűlés megfosztja mandátumától.

Halála előtt kétszer kísérel meg öngyilkosságot: nem kíván az úgynevezett mosonmagyaróvári koncepciós per fővádlottjaként a Gyepes-tanács elé állni. Először a fogdában vágja fel ütőerét szemüvege darabjával, de megmentik. A kórházban leugrik az udvarra, összetöri magát, de túléli. Harmadszorra ismét kiveti magát (vagy kilökik?) az ablakon, és ekkor szörnyethal.

Szigethy Attila tetemét a sopronkőhidai rabtemetőben rejtette el a megtorló hatalom. Az itt nyugvó kilenc ötvenhatos mártír holttestét – köztük Szigethy Attiláét – 1990 őszén kutatták fel és exhumálták a győri Xantus Múzeum régészei. Hamvait 1991. március 21-én helyezték örök nyugalomra szülővárosában, Kapuvárott.