Egérmese

Mi még haladó szovjet népmeséken pallérozódtunk – szovjeten, még akkor is, ha olyan nép azóta sem létezik –, sőt, még esküvői nótáink és aratódalaink nagy része is a testvéri internacionalizmus jegyében a birodalomból érkezett. Istenem, hogy nemesedtünk, egyenesen meghatódtunk, amikor Barbósz, a hős tűzoltókutya nem csak a gyereket hozta ki a lángok közül, még visszaugrott a házba a babájáért is, mert a kölyök sírt utána. Vagy pionyér Abrószimov, őt meg a talpraesettségéért csodáltuk. Észrevette, hogy a reljsz lopnul – miket nem beszélek, vagyis a sín elrepedt –, erre fogta a nyakkendőjét, s mint az őrült, integetni kezdett vele, és póezd asztanavilszá! Igen, megmenekült, megállt a vonat. Lett is nálunk tábora a derék úttörőnek, még őrsöket is neveztek el róla.

És hát Szása Tüskevics. Speciel az ő hőstettére már nem emlékszem, csak arra, hogy gyirévnyu zányjáli fasisztü. Igen, a falut, ahol a szüleivel élt, elfoglalták a fasiszták. Vagy Zoja Koszmogyemszkaja, a partizánlány, szintén valami emberfelettit vihetett végbe, ha nálunk gyors karriert csinált, még a tankönyveinkbe is bekerült.

Úgyhogy így épültünk, izmosodtunk, emberesedtünk, sok-sok importnépmesén meg igaztörténeten. Megtanultuk gyűlölni a gyűlölni valót – akkor még nem volt divatban a tégy a gyűlölet ellen humanista jelszava, csak a világ proletárjai, egyesüljetek! No meg a gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded.

Hát védtük. Itthon is és nemzetközileg is. De hála istennek most is van békeharc meg fasisztázás. A talpig vörös csillagban rohangáló Vajnai Attila, az úgynevezett Európai Baloldal elnöke a francia választás után rögvest levelet köröztetett, s úgy ünnepelte Macron diadalát, hogy „győzelem a fasiszták felett”. Igen, nem Marine Le Pent győzték le , hanem a franciák mintegy harmadát. És ehhez képest fasisztaügyben mi még jól állunk. Pedig bennünket is megróttak a minap: Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke leantiszemitázta Orbán Viktort, mert miniszterelnökünk azt merte mondani George Sorosról, hogy amerikai pénzügyi spekuláns.

Nem mondom, nem szép az ilyesmi, akár még félreértésekre is okot adhat, de egy miniszterelnök védje meg magát, ez benne van a munkaköri leírásában. Mondhatja azt például éppen Sorosnak, amit mi még a népszerű Egérmeséből tanultunk. Abban ugyanis a könnyeivel küzdve azt mondta a humanista macska a kipödrött bajszú, öntelt egérnek, hogy értsd meg, te zsivány, mihaszna, fölfújt kisegér, nem azért eszlek meg, mert kicsi vagy és szürke, hanem mert disznó, aljas módon megetted a sajtot.

És Soros megette. Megette bizony. Csak az utóbbi időkben megette Kabulban, Kijevben és az arab tavasz asztalánál, no meg persze most is lelkesen lakmározik belőle. Az arab világban, Afrikában és egész Európában. Miközben azt mondja, hogy ő bizony civil békeharcos, és persze kicsi és szürke.

Ennél jóval súlyosabb a helyzet, amikor egy népet, egy teljes országot rasszistáznak, antiszemitáznak meg ilyen és olyan fóbiásoznak le. Nem csupán a külhon fedezékéből, az itthon magaslatáról is megteszik, talán nem is ritkán. Mindenesetre a szükségesnél és az igaznál jóval gyakrabban. Megtette ezt egykoron jó néhány kiváló álszocialista, aki huszonhárommillió romántól féltette a nemzetet, s most ugyanők az internacionalista humanizmus jegyében keblükre ölelnék az arab világ valamennyi törvénytelenút-keresőjét. Nemrég Konrád György szólta le a nemzetet – nem nehéz, hiszen az csak ritkán tud védekezni, elvégre nem lehet mindennap békemenetet indítani a külvárosokból a Kossuth térre –, vagy permanensen köp a rasszizmussal megvert magyarságra Tamás Gáspár Miklós, mi meg áhítattal lessük őket, mint egykoron pionyír Abrószimovot. Próbálnánk ugyan magyarázni nekik, hogy itten vagyunk, kérem, a magunk butaságában, magunk magyarságában, mi bántani senkit nem akarunk, viszont befogadni is csak azt, akit üldöznek. Nem, nem azokat, akiket mások küldenek – talán még fizetnek is nekik –, hanem a nyomorult boldogtalanokat, akiknek a békétlenség, a vallási türelmetlenség vagy tényleg a rasszizmus miatt kell elhagyniuk házat, hazát. A többiekkel sem az a bajunk, hogy netán kicsik és szürkék. Nem. Az a baj, hogy fensőséges gőggel, piszkos, disznó módon megeszik mindennapjainkat, jelenünket és gyerekeink jövőjét. S kár, hogy a nagy humanisták, a szorgos árokbetemetők, a legharsányabb rasszistázók és gyűlöletölők velük vannak. Bennünket meg elkönyvelnek mindenféle békétlen, összeférhetetlen sviháknak, pedig csak annyit merünk félénken elrebegni, hogy talán mégsem. Mégsem kellene bennünket lenézni, lebugrisozni, lefasisztázni, bár az is igaz, elég, ha ők, az igazak, a hősök és a bátrak ránk szólnak, mi meg leköpjük önmagunkat.

Ja, és tessék csak nyugodtan a hátunkra állni, hiszen nekünk az nagy megtiszteltetés!