Vélemény és vita
Dzsídípí
Álláspont. Magyarország ma az ötödik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező ország Európában
Javuló gazdasági környezetről beszélt tegnapi rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök, aki többi között hangsúlyozta: Magyarország ma az ötödik legalacsonyabb munkanélküliséggel rendelkező ország Európában. S ezt az öt százalék körüli „állástalansági” mutatót fantasztikus teljesítménynek értékelte, hiszen 2010-ben még két számjegyű volt ennek nagysága. Ráadásul ma már egyre több térségben a munkaerőhiány okoz gondot. A kormányfő kitért arra is, nem lehetetlen, hogy hazánkban mindenki dolgozzon, aki akar, eközben pedig javul a versenyképesség, emelkednek a bérek.
Korábban Orbán Viktor úgy nyilatkozott: jó a háromszázalékos gazdasági növekedés, de ezzel nem lehet megelégedni, meg kell célozni az ötszázalékos bővülést, ugyanis ennyi kellene ahhoz, hogy kihasználjuk a gazdaságban rejlő potenciált, és csökkentsük a távolságot az életminőség tekintetében a hozzánk képest szerencsésebb országokhoz viszonyítva.
Elméletileg tiszta sor. Mégis sokan nem értik azt a gazdasági számsokaságot, amelyeket hétről hétre „terít” - no, nem a kormányfő, hanem a statisztikai hivatal. A miniszterelnök ebből csak csipegetett.
Nagy vonalakban a lényeg: minden azon múlik, hogy mekkora mértékben nő a magyar gazdaság, a GDP. Tapasztalataim szerint a közgazdaságtannal napi szinten nem foglalkozó honpolgár - egyébként jogosan - visszakérdez: „oké, oké, de mit érzek én a bőrömön ebből?” Mi az, hogy javuló gazdaság? Hiszen lehet, hogy az egyik „legnagyobb találmány” az úgynevezett „dzsídípí”, ám ebből még nem lehet a közértben kenyeret venni - hiába gyorsul. Mielőtt arra a kérdésre válaszolnék, hogy érezzük-e már a mindennapokban a kormányzati intézkedéseket, s azt, hogy a csapból is az folyik: felpörgött a gazdaság, előtte definiáljuk, hogy mit is kell érteni azon a misztikus „dzsídípín”.
Nos, egy adott ország gazdasági kibocsátásának mérőszámát jelenti a bruttó hazai termék, a GDP, amely különböző javakat „toborozva” áll össze. Leegyszerűsítve a GDP egyenlő a fogyasztással plusz a beruházással, valamint a kivitel–behozatal alakulásával. Jelzőszáma a fejlődésnek, de a a jólétnek is, továbbá a geopolitikai „erősség” mutatója. Például Ausztria már önmagában attól erős, hogy gazdasági teljesítményét - nagyságrendileg - a vele szomszédos kelet-közép-európai országok produkálják: de csak összesítve! Az egy főre jutó osztrák GDP tizenötezer euróval több, mint az olaszoké, márpedig Olaszország gazdasági nagyhatalom. Vagyis első és második pillantásra is sokat elárulhat egy ország gazdasági teljesítményéről a GDP. Maradva még az osztrák példánál: Ausztria gazdasági kibocsátása valaha hasonló nagyságú volt, mint a miénk, jelenleg évente háromszor-négyszer nagyobb ez az érték. Ám ez nem jelenti azt, hogy a fasorban sem vagyunk: csekély vigasz, de volt ennél sokkal rosszabb is, a reménysugár pedig az, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedési pályára állt. Az Európai Unió átlagánál már jobban bővülünk, de kétségtelen, robosztusabb növekedés szükséges ahhoz, hogy beérjük a Lajtán túli világ átlagos életszínvonalát.
A befektetők, az üzleti világ meghatározó szereplői és természetesen a politikusok is árgus szemekkel figyelik, hogyan alakul egy-egy ország GDP-je. Amennyiben ugyanis visszaesés van a GDP-ben, vagyis zsugorodunk, az azt is jelenti, kevesebbet lehet visszaosztani, hiszen kevesebbet termeltünk. A recesszió pedig, különösen ha sokáig tart, nem pusztán gazdasági, hanem jelentős társadalmi probléma is. Mínuszos előjelű GDP esetén nagyobb az üzleti bizonytalanság, a kevesebb céges megrendelésből előbb-utóbb elbocsátások lesznek, nem pedig fejlesztések, a növekvő munkanélküliség Európa máig megoldatlan problémája, visszaesés idején olcsó hitelhez sem jutunk. Válság húszévente előfordul, vagyis gazdasági és mindennapi életünk velejárója, nem mindegy azonban, hogyan ér el bennünket. A legutóbbi 2008-2009-es annyira „beütött”, hogy szűk egy évtizedbe került, mire gazdaságunk kiheverte a sokkot.
Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, nézzük, mire is elegendő az a háromszázalékos növekedés - az idén valószínűleg ez kevesebb lesz -, amely fémjelzi a magyar gazdaság teljesítményét.
Sokan talán álmukból felébresztve is fújják, hogy a magyar gazdaságot az export húzza, köszönhetően az itt megtelepedett nagy járműgyártó cégeknek (Audi, Mercedes, Opel, Suzuki). Mostanság azonban elsősorban a lakossági fogyasztás a meghatározó tényezője a bővülésnek.
A lakossági fogyasztáshoz - amit legjobban a friss kiskereskedelmi adatok támasztanak alá - pénz kell. A hazai bérszint gyors emelkedése, az amit leginkább a javuló makrogazdasági teljesítményből érzünk. Szó sincs már a „beragadt bérekről”: persze kevesebbet keresünk, mint az osztrákok, azonban az átlagos „havi fix” már bruttó kétszázötvenezer forint fölött jár, nem beszélve arról, hogy az évi hatszázalékos bérnövekedés a mostani árstabilitási helyzetben - nincs infláció! - ugyanekkora reálbér-növekedést is jelent. És a hírek szerint a járulékcsökkentést is fontolgatja a kormány.
Egyébként meg miről is folyik most a diskurzus? Arról, hogy Magyarországon munkaerőhiány van, szemben a korábbi kormányok által fémjelzett két számjegyű munkanélküliséggel. Lehet tehát kevésnek tartani az amúgy közepes gazdasági növekedésünket, ám emellett is nő a munkakereslet. A lényeg: minél jobban bővülünk, annál többet lehet visszaosztani - munkahelyek, bérek formájában.
Miként láthatják, semmi misztikum nincs a GDP-ben. Ha nem is egzakt a jelzőszám, de elárulja, merre tartunk.
Növekszünk tehát felfelé.
Korábban Orbán Viktor úgy nyilatkozott: jó a háromszázalékos gazdasági növekedés, de ezzel nem lehet megelégedni, meg kell célozni az ötszázalékos bővülést, ugyanis ennyi kellene ahhoz, hogy kihasználjuk a gazdaságban rejlő potenciált, és csökkentsük a távolságot az életminőség tekintetében a hozzánk képest szerencsésebb országokhoz viszonyítva.
Elméletileg tiszta sor. Mégis sokan nem értik azt a gazdasági számsokaságot, amelyeket hétről hétre „terít” - no, nem a kormányfő, hanem a statisztikai hivatal. A miniszterelnök ebből csak csipegetett.
Nagy vonalakban a lényeg: minden azon múlik, hogy mekkora mértékben nő a magyar gazdaság, a GDP. Tapasztalataim szerint a közgazdaságtannal napi szinten nem foglalkozó honpolgár - egyébként jogosan - visszakérdez: „oké, oké, de mit érzek én a bőrömön ebből?” Mi az, hogy javuló gazdaság? Hiszen lehet, hogy az egyik „legnagyobb találmány” az úgynevezett „dzsídípí”, ám ebből még nem lehet a közértben kenyeret venni - hiába gyorsul. Mielőtt arra a kérdésre válaszolnék, hogy érezzük-e már a mindennapokban a kormányzati intézkedéseket, s azt, hogy a csapból is az folyik: felpörgött a gazdaság, előtte definiáljuk, hogy mit is kell érteni azon a misztikus „dzsídípín”.
Nos, egy adott ország gazdasági kibocsátásának mérőszámát jelenti a bruttó hazai termék, a GDP, amely különböző javakat „toborozva” áll össze. Leegyszerűsítve a GDP egyenlő a fogyasztással plusz a beruházással, valamint a kivitel–behozatal alakulásával. Jelzőszáma a fejlődésnek, de a a jólétnek is, továbbá a geopolitikai „erősség” mutatója. Például Ausztria már önmagában attól erős, hogy gazdasági teljesítményét - nagyságrendileg - a vele szomszédos kelet-közép-európai országok produkálják: de csak összesítve! Az egy főre jutó osztrák GDP tizenötezer euróval több, mint az olaszoké, márpedig Olaszország gazdasági nagyhatalom. Vagyis első és második pillantásra is sokat elárulhat egy ország gazdasági teljesítményéről a GDP. Maradva még az osztrák példánál: Ausztria gazdasági kibocsátása valaha hasonló nagyságú volt, mint a miénk, jelenleg évente háromszor-négyszer nagyobb ez az érték. Ám ez nem jelenti azt, hogy a fasorban sem vagyunk: csekély vigasz, de volt ennél sokkal rosszabb is, a reménysugár pedig az, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedési pályára állt. Az Európai Unió átlagánál már jobban bővülünk, de kétségtelen, robosztusabb növekedés szükséges ahhoz, hogy beérjük a Lajtán túli világ átlagos életszínvonalát.
A befektetők, az üzleti világ meghatározó szereplői és természetesen a politikusok is árgus szemekkel figyelik, hogyan alakul egy-egy ország GDP-je. Amennyiben ugyanis visszaesés van a GDP-ben, vagyis zsugorodunk, az azt is jelenti, kevesebbet lehet visszaosztani, hiszen kevesebbet termeltünk. A recesszió pedig, különösen ha sokáig tart, nem pusztán gazdasági, hanem jelentős társadalmi probléma is. Mínuszos előjelű GDP esetén nagyobb az üzleti bizonytalanság, a kevesebb céges megrendelésből előbb-utóbb elbocsátások lesznek, nem pedig fejlesztések, a növekvő munkanélküliség Európa máig megoldatlan problémája, visszaesés idején olcsó hitelhez sem jutunk. Válság húszévente előfordul, vagyis gazdasági és mindennapi életünk velejárója, nem mindegy azonban, hogyan ér el bennünket. A legutóbbi 2008-2009-es annyira „beütött”, hogy szűk egy évtizedbe került, mire gazdaságunk kiheverte a sokkot.
Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, nézzük, mire is elegendő az a háromszázalékos növekedés - az idén valószínűleg ez kevesebb lesz -, amely fémjelzi a magyar gazdaság teljesítményét.
Sokan talán álmukból felébresztve is fújják, hogy a magyar gazdaságot az export húzza, köszönhetően az itt megtelepedett nagy járműgyártó cégeknek (Audi, Mercedes, Opel, Suzuki). Mostanság azonban elsősorban a lakossági fogyasztás a meghatározó tényezője a bővülésnek.
A lakossági fogyasztáshoz - amit legjobban a friss kiskereskedelmi adatok támasztanak alá - pénz kell. A hazai bérszint gyors emelkedése, az amit leginkább a javuló makrogazdasági teljesítményből érzünk. Szó sincs már a „beragadt bérekről”: persze kevesebbet keresünk, mint az osztrákok, azonban az átlagos „havi fix” már bruttó kétszázötvenezer forint fölött jár, nem beszélve arról, hogy az évi hatszázalékos bérnövekedés a mostani árstabilitási helyzetben - nincs infláció! - ugyanekkora reálbér-növekedést is jelent. És a hírek szerint a járulékcsökkentést is fontolgatja a kormány.
Egyébként meg miről is folyik most a diskurzus? Arról, hogy Magyarországon munkaerőhiány van, szemben a korábbi kormányok által fémjelzett két számjegyű munkanélküliséggel. Lehet tehát kevésnek tartani az amúgy közepes gazdasági növekedésünket, ám emellett is nő a munkakereslet. A lényeg: minél jobban bővülünk, annál többet lehet visszaosztani - munkahelyek, bérek formájában.
Miként láthatják, semmi misztikum nincs a GDP-ben. Ha nem is egzakt a jelzőszám, de elárulja, merre tartunk.
Növekszünk tehát felfelé.