Derűs nap a Bakonyban

Tinédzser korom óta gyalogtúrázok, az utóbbi húsz évben a bakonyi házamhoz kötődöm, ahonnan elindulva akár tizenöt–húsz kilométer hosszú erdei utakat is végigjárok. Legutóbb a Magas-Bakony északi oldalán csörgedező Cuha-patak völgyét talpaltam végig, hegymenetben. A vad dolomit sziklaormokkal szegélyezett szurdok ilyenkor száraz október–novemberben jól járható, különösen, ha hónapok óta nem esett csapadék. Mohos, „kenyérhátú” sziklakövek keresztezik a patakmedret, csak azokon átlépkedve lehet keresztüljutni.

Az ősfás lombos erdők világához tartozik a lenyűgözően látványos, a Dunántúl – és a trianoni Magyarország – legmagasabban fekvő, legmeredekebb pályájú vasútvonala. Győr és Veszprém városai között épült meg 1895–96-ban. Teljes hossza 198 km, a megépítését 3200 földmunkás, 160 kőműves, háromszáz kőfejtő és háromszáz kocsifuvarozó végezte el, 25 főnyi vasúti mérnök irányításával. Alkalmasint 7800 napszámos, kézi munkás is serénykedett rajta: összesen 493 méter alagutat kellett végigfúrni, sziklatámfalakat és kőpárkányokat építeni. Ez utóbbiakat olasz hadifoglyok is végezték, szabályos, hézagmentes kőtömbökből.

A vasútvonal mindkét oldalát erdőségek határolják. Ősszel megszíneződik a még a fákon maradt lomb, a kósza fenyőfák sötétzöld tűlevelei mellett ott tarkállanak a sárga, narancsvörös és bíbor levelek. Nemcsak a színek tobzódása gyönyörködteti a bakonyi erdőt járót, hanem a különös sziklaalakzatok, a sejtelmes erdei utak és ösvények, vadcsapások. Ha éppen szerencsénk van, még őzeket és szarvasokat is láthatunk (de nem a hétvégeken!), az állatok „munkanapokon” nappal is lejárnak inni a Cuha-patakhoz. Csupán a porva-cseszneki vasútállomás környékét kerülik el, mert az állomás és a büféje télen-nyáron sűrű turistaforgalmat bonyolít.

Szép, őszi pihenőnapokon akár ezerfőnyi kiránduló: családos, idős- és gyermektársaságok, barátok, sportolók és túrázók lepik el a liget-erdőket, tisztásokat. A gyerkőcök javát szolgálja, hogy megismerhetik: milyen színű és formájú a levél, mekkora az óriás fatörzs, az égig felkúszó gyökeres iszalag; milyen a madár pár építette fészek, milyen a kuvik hangja, miféle állat a mókus és az őz? Miért csobog a patak, iható-e a forrásvíz, és ehető-e a pettyes őzlábgomba?

A Bakony a 15. század közepéig az országos vármegyei szervezettől elkülönített közigazgatási egység volt: az úgynevezett bakonyi erdőispánság, örökös ispánjai a felvidéki Csák nemzetség tagjai, rokonai voltak. A török időket átvészelték, mert a kontyosok nem mertek a sötét őserdőben garázdálkodni. A 19. században a Bakony-erdő rengetege adott menedéket a szegénylegényeknek, ámde a hírhedt betyárok búvóhelye is volt. Ez utóbbiak kijártak a rejtekbarlangjaikból rabolni, fosztogatni, feketeadót szedni. Akkor még nem járt föl senki a 709 méter magas Kőrishegy tetejére, nem is volt arrafelé dolga.

Korunkban a magyarországi erdők szépségeiből – legyen akár állami, akár magántulajdonban –, a szabályok betartásával, mert nem hiába védik és gondoskodnak róluk tulajdonosaik, mindenki részesedhet.
A MÁV Zrt. Bakonyvasút Cuha-völgyi szakasza Bakonyszentlászló községtől délre, a vinyei megállóhelynél kezdődik és a Porva–Csesznek állomásnál ér véget. Gyalogosan öt kilométert kell megtenni fölfelé a sínpálya mentén, majd a visszafelé kerülő úton nyolc kilométert talpalni, túlnyomó részt lejtmenetben. Menetrendszerűen közlekedik vonat mindkét irányban Győr és Veszprém közt, télen is. Mi kell ennél több? Egy derűs ünnepnapi felfrissülés, a kirándulás élménye és emléke a jó kedvű embereknek.