Vélemény és vita
Dekadencia és üzlet
A hír egy pillanatra meglepett, pedig lehet, hogy nem is a dekadenciáról szólt, hanem arról, hogy milyen áldásos körülményeket képes egy kifinomult üzleti érzék teremteni
Egy kereskedelmi televízió bemutatott egy távol-keleti ékszerészt, aki bűbájos mosollyal mesélte el busás hasznot hozó ötletét: vécét készített 24 karátos aranyból. Aranyból van itt kérem nemcsak a vécékagyló, hanem ennek minden tartozéka, az ülőke, a papírtartó, a víztartály, a levegőtisztító berendezések és a hangszórók külső keretei is. Íme az illatosított koncertterem – egy időben azzal, hogy Bangladesben naponta ezrével pusztulnak vészesen alultáplált emberek.
Remek hír, hogy a színvonalas projekt csupán nyolcmillió dollárba került, amit a kiváló üzleti érzékkel bíró ékszerész bizonyosan nem dobott ki az ablakon. A házigazda majdhogynem becsületszavát adta arra, hogy sok vevője szívesen igénybe veszi az általa kínált luxust, mondván, gondolván, hogy ezzel a világ azon prominensei közé sorolhatják őket, akik megengedhetik, hogy legalább kétezer-ötszáz dolláros vásárlás alkalmával és ellenében ráülhessenek az aranyos ülőkére. Az ékszerész elmondása szerint a vécé olyan mély nyomot hagy az arannyal megpakolt vásárlók lelki életében, hogy az érzékenyebbek legszívesebben dicsőítő versikéket írnának az illemhelyiség belső falára, ezért talán érdemes lenne belépés előtt az illatosított koncerttermet megtisztelők zsebeiből az írószereket eltávolítani. Ily módon előkerülhetnének azok az ügyesen elcsent aranyapróságok is, amelyeket izgalomkeresés céljából unatkozó hölgyek és urak rejtenek el, és amely csínyek fölött – a búsás haszonra való tekintettel – a bűbájos házigazda diszkréten elsiklik.
Lehet, hogy a „coolnak” becézett neoliberális kortárs ezt és az ehhez hasonló – görcsösen az örömszerzésre irányuló, ma már tömegesen fellépő viselkedési mintákat – viccesnek és méltányosnak ítéli. Ez a rácsodálkozás azonban rögvest eltűnik, ha a történet hátterében meghúzódó mozgatórugók – hajtóerők – szerepét figyelembe vesszük.
A szenzációk megcsodálására is alkalmas értelmes lényt, akit a tudomány Homo sapiens néven tart számon, az ösztönök kötöttségéből való kiszabadulás tette azzá, ami. A kiszabadulásba csupán egy aprócska hiba csúszott, amelynek kiküszöbölése a Homo sapiens feladata lenne, mert hát ezért kapta szabad akaratát, amelyre olyan nagyon, de nagyon büszke. A buktató az, hogy az értelem fejlődésével az aeb-komplexum nem fejlődött vissza. Az ember zsigeri agyában még mindig ott fészkel ez az aeb-komplexum és befolyásolja a zsigeri agyra felépülő nagyagyban az érzelmeket, és az erre felépülő agykéregben a gondolkodási folyamatokat. Az agresszió a vállalkozás rámenősségéért, az egoizmus profitigényért és a birtoklásvágyért felelős.
Az ösztönök fogságából – a zsigeri agy „brutalitásából” – való kiszabadulás a kultúra megjelenésének köszönhető. A kultúra szabályzást, normák érvényesülését jelenti. A normák magukba foglalják a hátrányos helyzetűek védelmét, azaz a korlátlan szelekció és ezzel a korlátlan örömelv érvényesülésének korlátait is. Más szóval az egyoldalú örömelv a kultúra hatására kiegészül a realitáselvvel. A realitás pedig az, hogy nemcsak én létezik, hanem van te, ti és mi is.
A realitás elv nem örömtelenségre való buzdítást jelent, mert csak egy örömteli élet jelent teljes – beteljesült – életet. Viszont, ha átesünk a ló túloldalára, akkor az üzleti érzéket a dekadencia irányába visszük el – vissza a vadonba.
Remek hír, hogy a színvonalas projekt csupán nyolcmillió dollárba került, amit a kiváló üzleti érzékkel bíró ékszerész bizonyosan nem dobott ki az ablakon. A házigazda majdhogynem becsületszavát adta arra, hogy sok vevője szívesen igénybe veszi az általa kínált luxust, mondván, gondolván, hogy ezzel a világ azon prominensei közé sorolhatják őket, akik megengedhetik, hogy legalább kétezer-ötszáz dolláros vásárlás alkalmával és ellenében ráülhessenek az aranyos ülőkére. Az ékszerész elmondása szerint a vécé olyan mély nyomot hagy az arannyal megpakolt vásárlók lelki életében, hogy az érzékenyebbek legszívesebben dicsőítő versikéket írnának az illemhelyiség belső falára, ezért talán érdemes lenne belépés előtt az illatosított koncerttermet megtisztelők zsebeiből az írószereket eltávolítani. Ily módon előkerülhetnének azok az ügyesen elcsent aranyapróságok is, amelyeket izgalomkeresés céljából unatkozó hölgyek és urak rejtenek el, és amely csínyek fölött – a búsás haszonra való tekintettel – a bűbájos házigazda diszkréten elsiklik.
Lehet, hogy a „coolnak” becézett neoliberális kortárs ezt és az ehhez hasonló – görcsösen az örömszerzésre irányuló, ma már tömegesen fellépő viselkedési mintákat – viccesnek és méltányosnak ítéli. Ez a rácsodálkozás azonban rögvest eltűnik, ha a történet hátterében meghúzódó mozgatórugók – hajtóerők – szerepét figyelembe vesszük.
A szenzációk megcsodálására is alkalmas értelmes lényt, akit a tudomány Homo sapiens néven tart számon, az ösztönök kötöttségéből való kiszabadulás tette azzá, ami. A kiszabadulásba csupán egy aprócska hiba csúszott, amelynek kiküszöbölése a Homo sapiens feladata lenne, mert hát ezért kapta szabad akaratát, amelyre olyan nagyon, de nagyon büszke. A buktató az, hogy az értelem fejlődésével az aeb-komplexum nem fejlődött vissza. Az ember zsigeri agyában még mindig ott fészkel ez az aeb-komplexum és befolyásolja a zsigeri agyra felépülő nagyagyban az érzelmeket, és az erre felépülő agykéregben a gondolkodási folyamatokat. Az agresszió a vállalkozás rámenősségéért, az egoizmus profitigényért és a birtoklásvágyért felelős.
Az ösztönök fogságából – a zsigeri agy „brutalitásából” – való kiszabadulás a kultúra megjelenésének köszönhető. A kultúra szabályzást, normák érvényesülését jelenti. A normák magukba foglalják a hátrányos helyzetűek védelmét, azaz a korlátlan szelekció és ezzel a korlátlan örömelv érvényesülésének korlátait is. Más szóval az egyoldalú örömelv a kultúra hatására kiegészül a realitáselvvel. A realitás pedig az, hogy nemcsak én létezik, hanem van te, ti és mi is.
A realitás elv nem örömtelenségre való buzdítást jelent, mert csak egy örömteli élet jelent teljes – beteljesült – életet. Viszont, ha átesünk a ló túloldalára, akkor az üzleti érzéket a dekadencia irányába visszük el – vissza a vadonba.