A probléma mélyül, a közbeszéd itthon szinte már csak e körül a téma körül forog. Ezzel fordított arányosságban a balliberális média változatlanul a következőket pörgeti.
Csak és kizárólag a humanitarizmus ér. Más nem játszik. A menekültek a szenvedő felek, akiknek segíteni kell, mert ez a kötelesség. Ennek megfelelően a nyomtatott és digitális felületek megteltek szír nőkkel és gyerekekkel. Az akcióhoz elmaradhatatlan kellék Gyurcsány Ferenc is, aki újabb tökéletes asszisztálással járul hozzá a show-hoz, a hatás kedvéért a saját házában. A drámai tartalmak rendületlenül egy „tényt” sulykolnak a külföldi közvéleménybe: Magyarországon az élet rossz. Magyarországon azonban csak akkor rossz az élet, ha bevándorló vagy és követelőzöl. Követelsz magadnak egészségügyi ellátást, étkeztetést, szállítást, szállást. Ennek fejében pedig még azt is megtagadod, hogy azonosítsanak, pedig ez lenne a minimum, a vendég mutatkozzon be először.
A második az irónia. Ha bárki szembe mer helyezkedni az aktuális liberális állásponttal (egyébként nem pusztán a bevándorlókkal kapcsolatban), rögtön célponttá válik. Ez egyetlen esetben maradhat el: ha valaki veszi a lapot, és rá mer kontrázni a liberális állításokra. Ilyenkor a sztori fordulatot vesz, és átcsap moralizálásba, akárcsak egy kisgyerek esetén, és rövid kötekedés után kiderül, hogy ki hordja a nadrágot, így a korábbi provokátor eljátszhatja a hattyú halálát. Mert ő csak viccelt.
De félre a tréfával, aki csak iróniával képes reagálni, az bizonytalan. Az iróniában ugyanis az a jó, hogy bárhogy alakulnak a dolgok, a saját korábbi állítás a jelenlegi helyzetnek legmegfelelőbb módon értelmezhető (utólag).
A „ballereknek” nem pusztán a szempontja és a módszere rossz, de a felelősségérzetük is erősen hiányos. Ebben a politikusaikkal tökéletes az összhang, ugyanis a jelenlegi baloldali összeverődések tökéletesen kimerítik a „felelőtlen ellenzék” politikatudományi közhelyét. Nekik mindegy mi van, az egész bevándorlás számukra csupán egy újabb sansz, hogy az égbe kiálthassák: „diktatúra”, „nyomor”, „hanyatlás”, „ez a legalja!” stb. Hogyan lehetséges, hogy nem látják: ezzel nem a kormányon, hanem a nemzeten rúgnak?!
A tetteiket elnézve talán nem is áll érdekükben, hogy javuljon a helyzet. Vajon ha a népvándorlás problémáját Gyurcsánynak kéne megoldani, ha a kríziskezelést rajta követelnék az emberek, akkor is az erény bajnokaként feszítene?
A legelképesztőbbek azonban azok az irreális elvárások, amelyeket a bevándorlásközeli oldalak fogalmaznak meg a kormánnyal szemben. Ilyen volt, amikor politikai következetességet kért számon a bevándorláspárti 444.hu Orbán Viktoron. A felvetés alapját az a 2001-es Origo-cikk adta, amely szerint a miniszterelnök korábban kívánatosnak tartotta a migránsok bevonzását, ugyanis ez lenne a gazdaság fellendítésének egyik lehetősége. A problémájuk az volt, hogy ezzel szemben ma Orbán Viktor az Európára nehezedő migrációs nyomás elleni küzdelem egyik élharcosa. Az nem merült fel a 444-es megmondóemberben, hogy a helyzetek talán folyamatosan változnak. Épp ezért lenne kár elvárni, hogy mindig minden mindennel konzekvens legyen. Lehetséges, hogy 2001-ben az idegenek befogadása előnyökkel járt volna, de ezt ma a népvándorlással kapcsolatban óriási meggondolatlanság lenne kijelenteni.
A szituációk mindig más-más megoldásért kiáltanak. Ezt már a korábbi politikusok is jól tudták. Elég Deák Ferencet említeni, aki az első felelős magyar kormány minisztereként küzdött a Habsburg Birodalom ellen, két évtizeddel később pedig a kiegyezésben és az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttében játszott meghatározó szerepet.
Az ilyesmi nem tartás, nem gerinc, hanem józanság kérdése. Előnyös ugyanis, ha az embernek van egy jól bejáratott kalapácsa, de az élet nem mindig szöget hoz, hanem csavarokat is.
Csak és kizárólag a humanitarizmus ér. Más nem játszik. A menekültek a szenvedő felek, akiknek segíteni kell, mert ez a kötelesség. Ennek megfelelően a nyomtatott és digitális felületek megteltek szír nőkkel és gyerekekkel. Az akcióhoz elmaradhatatlan kellék Gyurcsány Ferenc is, aki újabb tökéletes asszisztálással járul hozzá a show-hoz, a hatás kedvéért a saját házában. A drámai tartalmak rendületlenül egy „tényt” sulykolnak a külföldi közvéleménybe: Magyarországon az élet rossz. Magyarországon azonban csak akkor rossz az élet, ha bevándorló vagy és követelőzöl. Követelsz magadnak egészségügyi ellátást, étkeztetést, szállítást, szállást. Ennek fejében pedig még azt is megtagadod, hogy azonosítsanak, pedig ez lenne a minimum, a vendég mutatkozzon be először.
A második az irónia. Ha bárki szembe mer helyezkedni az aktuális liberális állásponttal (egyébként nem pusztán a bevándorlókkal kapcsolatban), rögtön célponttá válik. Ez egyetlen esetben maradhat el: ha valaki veszi a lapot, és rá mer kontrázni a liberális állításokra. Ilyenkor a sztori fordulatot vesz, és átcsap moralizálásba, akárcsak egy kisgyerek esetén, és rövid kötekedés után kiderül, hogy ki hordja a nadrágot, így a korábbi provokátor eljátszhatja a hattyú halálát. Mert ő csak viccelt.
De félre a tréfával, aki csak iróniával képes reagálni, az bizonytalan. Az iróniában ugyanis az a jó, hogy bárhogy alakulnak a dolgok, a saját korábbi állítás a jelenlegi helyzetnek legmegfelelőbb módon értelmezhető (utólag).
A „ballereknek” nem pusztán a szempontja és a módszere rossz, de a felelősségérzetük is erősen hiányos. Ebben a politikusaikkal tökéletes az összhang, ugyanis a jelenlegi baloldali összeverődések tökéletesen kimerítik a „felelőtlen ellenzék” politikatudományi közhelyét. Nekik mindegy mi van, az egész bevándorlás számukra csupán egy újabb sansz, hogy az égbe kiálthassák: „diktatúra”, „nyomor”, „hanyatlás”, „ez a legalja!” stb. Hogyan lehetséges, hogy nem látják: ezzel nem a kormányon, hanem a nemzeten rúgnak?!
A tetteiket elnézve talán nem is áll érdekükben, hogy javuljon a helyzet. Vajon ha a népvándorlás problémáját Gyurcsánynak kéne megoldani, ha a kríziskezelést rajta követelnék az emberek, akkor is az erény bajnokaként feszítene?
A legelképesztőbbek azonban azok az irreális elvárások, amelyeket a bevándorlásközeli oldalak fogalmaznak meg a kormánnyal szemben. Ilyen volt, amikor politikai következetességet kért számon a bevándorláspárti 444.hu Orbán Viktoron. A felvetés alapját az a 2001-es Origo-cikk adta, amely szerint a miniszterelnök korábban kívánatosnak tartotta a migránsok bevonzását, ugyanis ez lenne a gazdaság fellendítésének egyik lehetősége. A problémájuk az volt, hogy ezzel szemben ma Orbán Viktor az Európára nehezedő migrációs nyomás elleni küzdelem egyik élharcosa. Az nem merült fel a 444-es megmondóemberben, hogy a helyzetek talán folyamatosan változnak. Épp ezért lenne kár elvárni, hogy mindig minden mindennel konzekvens legyen. Lehetséges, hogy 2001-ben az idegenek befogadása előnyökkel járt volna, de ezt ma a népvándorlással kapcsolatban óriási meggondolatlanság lenne kijelenteni.
A szituációk mindig más-más megoldásért kiáltanak. Ezt már a korábbi politikusok is jól tudták. Elég Deák Ferencet említeni, aki az első felelős magyar kormány minisztereként küzdött a Habsburg Birodalom ellen, két évtizeddel később pedig a kiegyezésben és az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttében játszott meghatározó szerepet.
Az ilyesmi nem tartás, nem gerinc, hanem józanság kérdése. Előnyös ugyanis, ha az embernek van egy jól bejáratott kalapácsa, de az élet nem mindig szöget hoz, hanem csavarokat is.