Vélemény és vita
Csak a bevándorlás
Takaréklángon a belpolitikai küzdelmek, parlamenti szünet, uborkaszezon és bevándorláskérdés.
Főként ezekkel a szavakkal jellemezhetjük az elmúlt néhány hetet, hiszen a bevándorláskérdésen kívül nem sok minden borzolja mostanában a kedélyeket a politikai közbeszédben. Tegyük hozzá, ez is éppen elég, minden bizonnyal sorsdöntő kérdésről van szó nemcsak Magyarország, de egész Európa és az Európai Unió számára is, amelynek különböző aspektusairól könyveket lehetne írni.
Belpolitikai elemzőként újra és újra azzal a kérdéssel szembesül az ember, hogy vajon ez a problematika, amellyel a kormányzó oldal önmagára talált? Miután a bolond is tudja, érzékeli, ha kicsit is követi az eseményeket, hogy a kérdésben rejlő állítás önmagában igaz, vagyis a kormány képes volt ebben a kérdéskörben megmutatni a választóknak, hogy cselekvőképes, emellett a kommunikációja is meglehetősen sikeresnek mondható, érdemes mélyebbre hatolni.
Egyrészt a kérdés nagyon leegyszerűsíti a helyzetet, kicsit azt sugallja (sokak részéről szándékosan), hogy a politika szavazathajhászássá egyszerűsödött, vagyis az egyszerű válasz azt jelenti, hogy egy adott politikai szereplő, jelen esetben a kormány, függetlenül mindenféle értékorientációtól és elvtől talál egy olyan témát, amellyel kapcsolatban kellő ügyességgel szavazatokat szerezhet. Egy politikai elemző hazánkban éppen ezért (ha tetszik, ha nem) nem intézheti el annyival a választ, hogy csak bólint egyet, feltéve, hogy nem akarja, hogy innen vagy onnan megkövezzék, illetve besorolják az ellenséges oldalra. Nem állítom, hogy ez a helyzet jó vagy rossz. Abból kell főznünk, amink van. Egy politikai elemzőnek elsősorban az a feladata, hiszen ez az elvárás, hogy megvizsgálja a politikai szereplők helyzetét elsősorban a sikeresség szempontjából, s itt a sikeresség a kormányzati pozícióért, így a szavazók szimpátiájáért folytatott versenyben elért eredményeket jelenti. De mindebből nem következik az, hogy a politika csak a szavazatmaximalizálásról szólna. A politika a közösség életéről, illetve annak ilyen vagy olyan irányba fordításáról szól. Vannak problémák, amelyeket politikai szereplők más és más szemüvegen nézve vizsgálnak, ebből fakadóan vannak olyan problémák, amelyek csak egyik vagy másik számára értelmezhetők. Ha egy politikai erő észlel egy problémát, akkor a politika közösségi jellegéből fakadóan meg is kell fogalmaznia a közösség felé, de már ezt a megfogalmazást, sőt már magát az észlelést is meghatározzák az értékei, ahogyan a világról gondolkodik. Természetesen, mivel a jelenkori demokratikus rendszer jellemzőinek megfelelően versenyez a szavazatokért, a verseny szintén kihat a problémák megfogalmazására. Ezalól egyetlen politikai erő sem tudja kivonni magát. Ha tehát egy politikai elemző azt állítja vagy elismeri, hogy egy politikai erő sikeresen ragadott meg szavazókat egy probléma felvetésével vagy a megoldási javaslataival, az nem jelenti azt, hogy A) a probléma abszolút mértékben a politikai szereplő kreálmánya, B) csak a szavazatok megszerzéséért veti fel és válaszolja meg a kérdést, nem tagadva, hogy ez utóbbinak is (!) fontos szerepe van a jelenkori demokratikus politikai rendszerekben. (Talán a péket sem kövezzük meg azért, mert amellett, hogy hivatása a jó pékáru készítése és értékesítése, bevételt szeretne, méghozzá többet, mint a szomszédos riválisa. Hiszen ha nincs bevétel, becsukhatja a boltot.)
Mindebből fakadóan a bevándorlás problémájával kapcsolatos belpolitikai körülállások jellemzésénél először is azt kell leszögeznünk, hogy a probléma valós, nem megcsinált, nem kreált. Igen komoly ügyről van szó, bárhonnan is nézzük, hiszen emberek tömegei érkeznek Európába, s ez, illetve az ügy kezelése jelentős mértékben meghatározza mind az ő, mind az itt élő emberek sorsát. Ezzel kapcsolatban nagyon könnyen megállapíthatjuk, hogy amikor nemcsak a határokon, de már a híradásokban is előtérbe került a kérdés, akkor a baloldal nagyon-nagyon melléfogott. Az eredeti állításuk, amely szerint a problémát a kormányoldal konstruálta, látványosan megbukott.
A kormányoldal kampányával abszolút sikeresen a választók és az újságírók érdeklődésének homlokterébe helyezte a kérdést, amiből politikai értelemben természetesen profitált, de az előzőek fényében ne hagyjuk ilyen csupaszon ezt a megállapítást! Volt egy helyzet, egy valós probléma, amelyre az adott politikai erő (a kormányoldal) elsőként volt képes úgy reagálni, hogy a választók széles köre számára is érzékelhetővé vált, s egyben e választók nagy része számára szimpatikus válasz is megfogalmazódott. Tette a dolgát. Mindeközben volt egy másik politikai oldal, a baloldal, amely talán rosszul felfogott ellenzékiségből a problémát először tévesen érzékelte, tagadott, sőt eleinte nem is kívánt vele foglalkozni, ebből fakadóan nem tudott olyan válaszokat adni, amelyek a választók releváns része számára megnyugtató lettek volna. És csak úgy volt képes csiszolni az álláspontján, hogy már eleve vesztes helyzetben volt, illetve így van ez a mai napig.
A kérdéskör másik fontos jellemzője, hogy helyrebillenti a centrális erőteret, mert a Jobbik csak olyan választ tudott adni, amely a kormányoldalhoz képest a jobb szélre, szélsőséges helyzetbe sorolja. Összegezve a hazai politikai napirendet leginkább meghatározó kérdéskört, a bevándorlás ügyével kapcsolatos pártpolitikai helyzetet, van egy erős centrum, a kormányoldal, amellyel kapcsolatban a választók azt látják, hogy cselekszik, van egy teljesen hiteltelen baloldal, amely a liberális értelmiségi köröket és sajtóorgánumokat leszámítva sok babért nem képes aratni és van egy radikális felvetésekkel operáló Jobbik.
Belpolitikai elemzőként újra és újra azzal a kérdéssel szembesül az ember, hogy vajon ez a problematika, amellyel a kormányzó oldal önmagára talált? Miután a bolond is tudja, érzékeli, ha kicsit is követi az eseményeket, hogy a kérdésben rejlő állítás önmagában igaz, vagyis a kormány képes volt ebben a kérdéskörben megmutatni a választóknak, hogy cselekvőképes, emellett a kommunikációja is meglehetősen sikeresnek mondható, érdemes mélyebbre hatolni.
Egyrészt a kérdés nagyon leegyszerűsíti a helyzetet, kicsit azt sugallja (sokak részéről szándékosan), hogy a politika szavazathajhászássá egyszerűsödött, vagyis az egyszerű válasz azt jelenti, hogy egy adott politikai szereplő, jelen esetben a kormány, függetlenül mindenféle értékorientációtól és elvtől talál egy olyan témát, amellyel kapcsolatban kellő ügyességgel szavazatokat szerezhet. Egy politikai elemző hazánkban éppen ezért (ha tetszik, ha nem) nem intézheti el annyival a választ, hogy csak bólint egyet, feltéve, hogy nem akarja, hogy innen vagy onnan megkövezzék, illetve besorolják az ellenséges oldalra. Nem állítom, hogy ez a helyzet jó vagy rossz. Abból kell főznünk, amink van. Egy politikai elemzőnek elsősorban az a feladata, hiszen ez az elvárás, hogy megvizsgálja a politikai szereplők helyzetét elsősorban a sikeresség szempontjából, s itt a sikeresség a kormányzati pozícióért, így a szavazók szimpátiájáért folytatott versenyben elért eredményeket jelenti. De mindebből nem következik az, hogy a politika csak a szavazatmaximalizálásról szólna. A politika a közösség életéről, illetve annak ilyen vagy olyan irányba fordításáról szól. Vannak problémák, amelyeket politikai szereplők más és más szemüvegen nézve vizsgálnak, ebből fakadóan vannak olyan problémák, amelyek csak egyik vagy másik számára értelmezhetők. Ha egy politikai erő észlel egy problémát, akkor a politika közösségi jellegéből fakadóan meg is kell fogalmaznia a közösség felé, de már ezt a megfogalmazást, sőt már magát az észlelést is meghatározzák az értékei, ahogyan a világról gondolkodik. Természetesen, mivel a jelenkori demokratikus rendszer jellemzőinek megfelelően versenyez a szavazatokért, a verseny szintén kihat a problémák megfogalmazására. Ezalól egyetlen politikai erő sem tudja kivonni magát. Ha tehát egy politikai elemző azt állítja vagy elismeri, hogy egy politikai erő sikeresen ragadott meg szavazókat egy probléma felvetésével vagy a megoldási javaslataival, az nem jelenti azt, hogy A) a probléma abszolút mértékben a politikai szereplő kreálmánya, B) csak a szavazatok megszerzéséért veti fel és válaszolja meg a kérdést, nem tagadva, hogy ez utóbbinak is (!) fontos szerepe van a jelenkori demokratikus politikai rendszerekben. (Talán a péket sem kövezzük meg azért, mert amellett, hogy hivatása a jó pékáru készítése és értékesítése, bevételt szeretne, méghozzá többet, mint a szomszédos riválisa. Hiszen ha nincs bevétel, becsukhatja a boltot.)
Mindebből fakadóan a bevándorlás problémájával kapcsolatos belpolitikai körülállások jellemzésénél először is azt kell leszögeznünk, hogy a probléma valós, nem megcsinált, nem kreált. Igen komoly ügyről van szó, bárhonnan is nézzük, hiszen emberek tömegei érkeznek Európába, s ez, illetve az ügy kezelése jelentős mértékben meghatározza mind az ő, mind az itt élő emberek sorsát. Ezzel kapcsolatban nagyon könnyen megállapíthatjuk, hogy amikor nemcsak a határokon, de már a híradásokban is előtérbe került a kérdés, akkor a baloldal nagyon-nagyon melléfogott. Az eredeti állításuk, amely szerint a problémát a kormányoldal konstruálta, látványosan megbukott.
A kormányoldal kampányával abszolút sikeresen a választók és az újságírók érdeklődésének homlokterébe helyezte a kérdést, amiből politikai értelemben természetesen profitált, de az előzőek fényében ne hagyjuk ilyen csupaszon ezt a megállapítást! Volt egy helyzet, egy valós probléma, amelyre az adott politikai erő (a kormányoldal) elsőként volt képes úgy reagálni, hogy a választók széles köre számára is érzékelhetővé vált, s egyben e választók nagy része számára szimpatikus válasz is megfogalmazódott. Tette a dolgát. Mindeközben volt egy másik politikai oldal, a baloldal, amely talán rosszul felfogott ellenzékiségből a problémát először tévesen érzékelte, tagadott, sőt eleinte nem is kívánt vele foglalkozni, ebből fakadóan nem tudott olyan válaszokat adni, amelyek a választók releváns része számára megnyugtató lettek volna. És csak úgy volt képes csiszolni az álláspontján, hogy már eleve vesztes helyzetben volt, illetve így van ez a mai napig.
A kérdéskör másik fontos jellemzője, hogy helyrebillenti a centrális erőteret, mert a Jobbik csak olyan választ tudott adni, amely a kormányoldalhoz képest a jobb szélre, szélsőséges helyzetbe sorolja. Összegezve a hazai politikai napirendet leginkább meghatározó kérdéskört, a bevándorlás ügyével kapcsolatos pártpolitikai helyzetet, van egy erős centrum, a kormányoldal, amellyel kapcsolatban a választók azt látják, hogy cselekszik, van egy teljesen hiteltelen baloldal, amely a liberális értelmiségi köröket és sajtóorgánumokat leszámítva sok babért nem képes aratni és van egy radikális felvetésekkel operáló Jobbik.