Vélemény és vita
Caroberto példát mutathat
Különös az az ambivalencia, ahogyan a romániai magyarság éli az életét
Különös az az ambivalencia, ahogyan a romániai magyarság éli az életét, amit ha rögtön egy népies példával illethetnék, akkor az egyszer hopp, másszor kopp ritmusával írhatnám le a legtalálóbb módon. Nem, nem felmenteni akarom én a nemzetiségek beolvasztását sokkal jobban preferáló bukaresti hatalmakat, de Ceausescu bizonyára körhintaként forgolódna a sírjában, ha körülnézne egy kicsit Székelyföldön. Itt egy Csaba királyfi, amott egy Makovecz-templom, Márton Áron-szobor, kis kopjafa, nagy kopjafa, magyar, székely és árpádsávos zászló, valami mégsem stimmel. A romániai magyarság ma szimbolikájában ugyan sokkal szabadabban megélheti hovatartozását, ám ha – főleg közigazgatási - ügyintézésre adná a fejét bármelyik székely falu lakója, a baja meglehetősen meggyűlne már a szaknyelvvel, s miközben adóját Bukarest két kézzel zsebeli be, annak tulajdonképpeni hasznát az egyszeri Mózsi bácsi aligha élvezi.
Marad hát egyelőre a kis kopjafa meg a nagy kopjafa, miközben a románság sem rest: majdnem minden vegyesüzlet előtt bele lehet botlani a szoptató nőstényfarkas alatt csücsülő Romulusokba és Remusokba, Avram Iancuba, Vitéz Mihályba. Királyi fronton mégis elmozdulás történt egy esztendeje, amikor Temesváron, a központi parkban, a város történetét alakító személyiségek sétányán leleplezték Károly Róbert magyar király mellszobrát. A temesvári románok ugyan az Anjou-házhoz tartozó Carobertót látják benne, aki évekig Temesvárról irányította a Magyar Királyságot, gesztusuk mégis némileg más megvilágításba helyezi Nagyvárad románságát, akik a román többségű városvezetéssel karöltve folytatnak magyarellenes politikát. Több ezer aláírás sem győzte meg eddig őket, hogy Szent László királynak ismét lehessen főtéri szobra a városban. Így hát, amíg jobb belátásra térnek, elégedjünk meg a minap Gyergyószentmiklóson felállított Szent István-szoborral, de ne feledkezzünk meg a román nemzetpolitika mindenkori fő csapásirányáról: demográfiailag és szimbolikusan is megteremteni Nagy-Romániát. Bár ahhoz egyelőre még van tennivalójuk.
Marad hát egyelőre a kis kopjafa meg a nagy kopjafa, miközben a románság sem rest: majdnem minden vegyesüzlet előtt bele lehet botlani a szoptató nőstényfarkas alatt csücsülő Romulusokba és Remusokba, Avram Iancuba, Vitéz Mihályba. Királyi fronton mégis elmozdulás történt egy esztendeje, amikor Temesváron, a központi parkban, a város történetét alakító személyiségek sétányán leleplezték Károly Róbert magyar király mellszobrát. A temesvári románok ugyan az Anjou-házhoz tartozó Carobertót látják benne, aki évekig Temesvárról irányította a Magyar Királyságot, gesztusuk mégis némileg más megvilágításba helyezi Nagyvárad románságát, akik a román többségű városvezetéssel karöltve folytatnak magyarellenes politikát. Több ezer aláírás sem győzte meg eddig őket, hogy Szent László királynak ismét lehessen főtéri szobra a városban. Így hát, amíg jobb belátásra térnek, elégedjünk meg a minap Gyergyószentmiklóson felállított Szent István-szoborral, de ne feledkezzünk meg a román nemzetpolitika mindenkori fő csapásirányáról: demográfiailag és szimbolikusan is megteremteni Nagy-Romániát. Bár ahhoz egyelőre még van tennivalójuk.