Bukaresti tükör

A jelek szerint mostanra több véleményformáló román újságíró is megérkezett a 21. századba, s ez előremutató lehet az erdélyi magyarság érzékenységének a többségi nemzettel való megértetésében. Jóleső érzés ugyanis azt tapasztalni, hogy ma már Bukarestet sem magyarfaló kőbunkók lakják, bár az említettek aránya mindenképpen meghaladja a még tolerálható szintet. A minap Laurentiu Popa, a Stiripesurse.ro hírportál újságírója rontott neki saját nemzetének a románok elmaradottságán keseregve. „A tény, hogy lázadunk a székely lobogó ellen, annak is a fokmérője, hogy mennyire maradiak vagyunk. (…) A más nyelvet beszélők nem szörnyek, ha azok éppen magyarok, és nem istenek, ha éppenséggel amerikaiak. (…) Hagyjátok, hogy lobogjon a székely zászló a székelyeknek! Azok az emberek úgy érzik, hogy még Erdélytől is elkülönülnek, ahogy a Szucsáván élők is azzal érvelnek, hogy inkább Bukovinához, mint Moldvához tartoznak. Le kellene vernünk a bukovinaiakat szeparatizmusuk miatt? (…) Ha Csíkszeredában ordítva kéred számon az ott élőkön, hogy nem beszélnek románul, az ő szemükben hamar szélsőséges kreténné változol, aki negyedórán át még kelti a feszültséget, aztán idegesen visszamegy Bukarestbe, hogy nem tudott kenyeret venni a saját országában. De Rómában elvárod, hogy románul szolgáljanak ki, mert a román az EU egyik hivatalos nyelve? (…) Látogassátok meg Hargitát és Kovásznát! Gyönyörű helyek, olcsóság, tisztaság, kedves emberek. Hagyjátok meghalni Ion Iliescu befolyását. Az az érdeketek, hogy jól érezzétek magatokat, nem az, hogy katolikus székelyeket változtassatok ortodox románokká. Az egyetlen különbség, hogy a bukovinaiak románul beszélnek, ezért elnézzük nekik a különállásukat, míg a magyarul beszélő székelyek bosszantanak. Több száz évvel vagyunk lemaradva.”

Folytatnám még a magvas gondolatok fordítását, de nem maradna hely az én kívánságomra: csak így tovább, Laurentiu bátyám!