Bér és egészség

Mintha a soha vissza nem sírt régi és egyáltalán nem szép időket idézte volna meg Tóbiás József szocialista pártelnök tegnapi nyilatkozata: az MSZP 2015 ősze óta szorgalmazza a közszférában dolgozók ötvenszázalékos béremelését – ennyivel volt képes kommentálni, hogy megszületett végre a rég várt bérmegállapodás az egészségügyben, amelynek nyomán Mária nővér is elcsomagolhatja a fekete ruháját, sőt akár színesebbe is öltözhet, hiszen itt a nyár, strandidő, elkezdődött tegnap az Ünnepi Könyvhét, kavalkád a Vörösmarty téren, ma este pedig Kassai Viktor vezényli a labdarúgó Európa-bajnokság nyitómérkőzését, zsongás, bongás, tarkaság…

Az ötvenszázalékos béremelés – a közszférában dolgozók jelzős szerkezetével kiegészítve – mintha a szocialisták mantrája lenne Medgyessy Péter óta, s azt még mindig képtelenek lennének meghaladni. Nemcsak Gyurcsány Ferenc szelleme kísért hát még mindig az MSZP-ben, hanem Medgyessyé is, aki – emlékezhetünk – 2002-ben, miután a szocialisták hosszabb huzavona után épp benne találták meg az „ideálisnak tűnő” kormányfőjelöltet Orbán Viktorral szemben, rögtön meghirdette a maga kis „jóléti rendszerváltását”, amibe szinte azonnal belerokkant az ország, s aminek a következményeit aztán évekig nyögte az állam (és nyögtük mi), hiszen lényegében nem is jelentett mást, mint a költségvetési pénzek felelőtlen osztogatását, a közjavak elherdálását, az állam eladósítását. Vagyis: szociális békét vásároltak általa a szocialisták.

Ugyanezt szorgalmazná most is Tóbiás? Hát hová tette az eszét?! Ennek a szocialista kudarcpolitikának a részeként ugyanis valóban átlagosan ötvenszázalékos béremelést biztosítottak a közalkalmazottaknak, de kedvében jártak a nyugdíjasoknak és az ösztöndíjas egyetemistáknak is. Mindenki megkapta a magáét, mindenkit le- vagy kifizettek. S korabeli árakon számolva a szocialisták vásári cukiságkampánya csaknem százkilencvenmilliárd forintba került az adófizetőknek. De az ezen megvásárolt népszerűség sem tarthatott sokáig, hiszen belerokkant az osztogatásba az államkassza, ez kódolva volt a felelőtlenségben. „Nem csupán arról van szó, hogy a szóban forgó intézkedések költségvetési zsákutcába terelték a kormányt, hanem arról is, hogy a népszerűség nem tudott sikerként megjelenni a szocialisták politikájában. Ami 2002-ben jó pontokat hozott, két évvel később már csak a múlt egyik feledésre ítéltetett politikai eseménye volt, miközben a kialakult rossz államháztartási mutatók teljesen beszűkítették a kormányzás mozgásterét” – írta meglehetős eufemizmussal minderről egy 2008-ban készült elemzésében a Political Capital.

Déjà vu – már elnézést, de Medgyessy Péter gyorsan feledésre ítélt, letűnt alakját és kudarcpolitikáját, a népszerűség aprópénzen való felelőtlen megvásárlását idézték fel bennem tegnap Tóbiás József szavai. A szocialisták pártelnöke csak annyira volt képes, hogy elismételje a másfél évtizeddel ezelőtti kampányszlogeneket. S ennyire futotta neki felkészültségéből. Ennyit tudott mondani arra, hogy megszületett végre a bérmegállapodás az egészségügyben – amit egyébként a nem csekély baloldali hátszéllel szerveződő mindenféle mozgalmak is hónapok óta követeltek, szorgalmaztak, tüntettek, mindenféle demonstrációkat szerveztek, tiltakoztak, ami épp eszükbe jutott.

Azt pedig, hogy a mai, 2016-os magyar baloldali, szocialista politizálás legalább ugyanannyira elrugaszkodott a valóságtól, mint a 2002-es is tette, mi sem jelezhetné szemléletesebben, mint hogy egy pártelnöknek összesen ennyi mondanivalója van arról, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az ágazati reprezentatív szakszervezetek, a velük stratégiai partnerségben lévő szakmai kamarák és a kormány között megszületett megállapodás értelmében csaknem százezer egészségügyi dolgozónak emelkedik a bére. Hogyan is lehetne ezt kifogásolni? Ennyit tudtak mondani arról, hogy a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbére az idén szeptember 1-jétől bruttó százhétezer, 2017. november 1-jétől pedig bruttó százezer forinttal nő. Meg persze arra is, hogy a rezidensek alapbére jövő novembertől ötvenezer forinttal emelkedik. Nincs MSZP-féle osztogatás; megfontoltság és megegyezés van, ez egy másfajta kormányzati magatartás, még ha Tóbiásnak szokatlan és idegen is, különösen azért, mert önerőből történik, eladósodás nélkül.

S nem tudom, hogy az MSZP-s szakpolitikusok tudatáig eljutott-e az információ, miszerint az egészségügyi szakdolgozóknak szeptembertől új bértáblát vezetnek be, s az idén átlagosan 26,5 százalékkal nő az alapbér – a jövő novembertől újabb tizenkét százalékkal, 2018 novemberében és 2019 novemberében pedig további nyolc-nyolc százalékkal. Sok-sok olyan intézkedés, amelyiken akármennyire is keresné, semmiképp sem találja a „fogást” az ellenzék. A bírálat kimerül hát a régi, elkoptatott frázisokban, amelyek szerint „még többet kellett volna”, hogy ismét a csőd szélére kerüljön az ország, a költségvetés, hogy jöjjön újra az IMF-hitel és a mentőcsomag az Európai Bizottságtól, mert a felelőtlenséget csak abból lehet, csak abból érdemes finanszírozni.

Nem tudom, hogy eljutott-e az MSZP-s szakpolitikusok tudatáig, hogy el lehet csomagolni az ápolónők, a nővérkék fekete ruháit, s a rájuk épített (hecc)kampány is úgy ért véget tegnap, mintha elszakadt volna a film. Annak minden kellékét egy laza mozdulattal ki lehet hajítani oda, ahová a másfél évtizeddel ezelőtti közhelyek is valók. S ebből is nyilvánvalóan látszik – végre nekik is fel kellene ismerniük –, hogy az ő kormányzásuk ma is ugyanoda vezetne, ahová eddig az irányításuk alatt mindig eljutott az ország. Oda pedig épeszű ember nem vágyik.