Vélemény és vita
Belbudai tesztpróba
Visszatérve a fővárosba a múlt heti vidéki tartózkodásomból, mindjárt egészen másként látszik, hangzik minden a szűkebb honunkban.
A télen alig volt hótakarót és a kevés csapadékot bőségesen pótolták a röpke záporok – egy nap alatt negyven milliméter májusi eső hullott –, üde zöldek a fagykártól is megmenekült gyümölcsfák, kerti bokrok, zöldségpalánták. A falusi lét legvonzóbb értékeit: az ideg- és léleknyugtató hatású csendet, meg a fényszennyeződéstől védett Dörögdi-medence csillagporos égboltjának látványát sajnos nem tudom papíron elmondani, megmutatni.
A nagyvárosi élet torzulásait, önkényeskedéseit sem könnyű írásban visszaadni. Hamar visszatértem a magyar főváros hétköznapi valóságába, a reggeli újságvásárlás és a rutinszerű gyógyszer-recept felíratása után a körzeti orvosi rendelőből a patika felé ballagván. Kora reggel óta törték a járdaburkolatot a légkalapácsos emberek, az Alagút utca–Attila út–Horváth-kert minden időben forgalmas kereszteződésénél egyszerre két sarkon, valami újabb kábelfektetés céljából. Ez már a sokadik fejlesztés az elmúlt pár év alatt. Mi már úgy be vagyunk kábelezve, hogy ez a mostani biztosan a többi kábel működését fogja ellenőrizni – töprengek felfelé battyogva az Attila úton.
Szemközt a Krisztinavárosi templommal, a Roham utca sarkán jelzőlámpák szabályozzák az áthaladó járműforgalmat, védik a gyalogosok áthaladását. Ez utóbbi életbevágóan fontos humanitárius tevékenység, mivel számos olyan autós is részt vesz a közlekedésben, aki versenypályának tekinti a szóban forgó útszakaszt. Az Alagúttól megindulnak, majd rövid távon úgy rátaposnak a gázra a két sáv közüli jobb pozíció elnyeréséért, mintha a jó öreg Niki Laudát látnánk gyorsulni a Forma–1-es pályán, valamikor még a fekete-fehér tévében.
Szavamat adom rá, hogy az elmúlt egy évben legkevesebb tíz alkalommal láttam ezen az útszakaszon felgyorsulni – a BMW, Audi és Porsche sportkocsikon kívül – Ferrari, Lamborghini és Maserati aszfaltrongyolókat is, átlagos hétköznapi forgalomban, és bármely következmény nélkül. Hittem, hogy egyszer majd csak elkapja egy ép hallású és jó szemű rendőr valamelyik utcai bajnokot, és kizárja a Formula-X autóverseny krisztinavárosi futamából, de be kell látnom: tévedtem. Sosem láttam, hogy a legalább egy, százzal vagy afölött döngető amatőrt megállítottak volna, pedig az I. kerületi rendőrkapitányság igazán közel található a „versenypályához”, mintegy százötven méterre innen, a háztömb Pauler utcai oldalán.
Ott tartottunk tehát, hogy az említett zebrán sikeresen átkelve a gyógyszertár felé vettem az irányt, amikor fülsüketítő motorbőgéssel egy széttaposott fekete békára emlékezető formájú, harminc centi széles gumikkal tépő Porsche sportkocsi tört élre, amint a jelzés zöldre váltott. Négy-öt másodperc alatt legkevesebb száz kilométeres óránkénti sebességre gyorsult fel a Mikó utca sarkáig, majd eltűnt szem elől a Vérmező irányában, mind a háromszáz lóerejével.
Eddig nem is lenne érdekes a történet – főleg számomra nem, mert már hozzászoktam –, csakhogy most jön a slusszpoén! Amint a felbőgő fekete Porsche elszáguldott a büdös francba, a Vérmező felől a szemközti sávban két – azaz kettő – motoros közlekedési rendőr közeledett szép nyugodtan felém. Szenvtelenül néztek ki a fejükből a bukósisak alól, mintha mit sem láttak, hallottak volna. Kizárt, hogy ne találkoztak volna szembe egymással.
De végül is nem történt semmi más, mint ami eddig is mindig hasonló esetekben.