Béke vagy te, sport!

Mit csinál maga, Lakat! – förmedt rá a negyvenes évek végén Lázár tanár úr, a Fradi nagy öregje az újonc Lakat Károlyra, amikor az az ellenfél tizenhatosánál letámadta a labdát. – Ne rohangáljon itten! Ez úriemberek sportja! Eddig mi támadtunk, most ők következnek! De még jó negyven évvel később is, a nagy Johan, azaz Cruyff azt találta mondani a csodaedző Alex Fergusonnak, hogy ne is álmodozzon nagy eredményről a Manchesterrel, mert túl becsületes ember ő ahhoz, hogy komoly kupa kerüljön csapata vitrinjébe. Más kérdés, hogy aztán került, még BL-serleg meg Világkupa-trófea is, viszont maga az attitűd, a jóemberség ethosza mintha kihalt volna azóta a világ sportjából.

Igen, más lett, egyszerűen elhülyült a világ. A Washington Redskins NFL-csapat például huszonhárom éve pereskedik, és azért küzd, hogy megmaradhasson a neve – mármint a Rézbőrűek, a Washingtonnal, úgy látszik, még nincs baj –, amelyet 1933-ban a bostoni, majd a fővárosba áttelepülő amerkaifutball-csapat a vezetőedzője, az anyai ágon indián származású William „Magányos Csillag” Dietz iránti tiszteletből felvett. Mert hát ez a rézbőrűzés nem igazán komilfó, píszí, vagyis politikailag inkorrekt, a szépszavúak szerint állítólag sokak érzékenységét sérti. Úgyhogy éppen itt az ideje, hogy itthon a cigányválogatott tagjai – vezetőikkel együtt – elgondolkodjanak az újrakeresztelésen. Mi az, hogy cigány?! Tessék csak a minden szempontból kikezdhetetlen roma elnevezést használni, mint ahogyan jobban tette volna Arany János is, ha a becsületes nagyidaiakkal kapcsolatban nem kezd el cigányozni.

Hogy aztán hova tűntek az úriemberek, mikor, hol, mi romlott el a világ sportjában, nehéz megmondani. Talán a pénzzel, a profizmussal lett gagyi minden, az olimpiától a futball-világbajnokságig. Megjelent a pénz, és aki az útjába állt, azt könyörtelenül lemészárolta, lemészárolja. Huszonegy éve, az amerikai vébé után például tizenkét golyót eresztettek Andrés Escobarba. A kolumbiai bekknek az volt a bűne, hogy öngólt „szerzett” az Egyesült Államok elleni meccsen, és ezzel kiejtette csapatát. No nem, nem az olthatatlan haza- és futballszeretet oltotta ki az életét tizenkét nappal az öngól után, valószínűbb, hogy bérmunkás végzett vele. Állítólag a bérmunkás munkaadója egyszerűen nem tudta megemészteni, hogy nagy pénzt bukott Escobar bűnén.

És hát nézzük csak meg, mivé lett a világ, a korrupció mocsarába fulladt a nem az eredmény, a részvétel a fontos nemes eszméje! Már az atlantai, centenáriumi olimpiával is bajok voltak. Miközben a világ a feltaláló Athénnak „ítélte” a rendezés jogát, a Coca-Cola mást gondolt, és mint a paraszt a párnacihába, a kasszába nyúlt, előszedett néhány koffernyi bankót, és megvette Amerika Szabolcs-Szatmárjának a rendezés jogát. Volt is aztán kemény, mindenre kiterjedő vizsgálat, végül a világ sportjának nem kis dicsőségére elcsaptak néhány embert – talán a portást és az éjjeliőrt – a NOB-tól. Bár így is felhasadt a ponyva, a résen egy pillanatra sikerült belesnünk a színpad mögé. Meghalt az eszme, csak a pénz jött helyette. Nem véletlen hát, hogy az olimpia már régen nem az az utolérhetetlen, feledhetetlen, felülmúlhatatlan csoda, mint ami volt az úriemberek sportjának korában.

És persze a futball sem az már. A FIFA bőséggel kiállíthatna egy börtönválogatottat, annyi a kétkarú rabló a vezérkarban. Talán a zürichi székház főportása irányítja most a nemzetközi szövetséget, már ha ő is szabadlábon van még. Már-már követhetetlen, hogy ki mit adott el, ki mit vett meg, kit fizetett le. Gyanús itt mindenki, Sepp Blattertől Michel Platiniig – úgy látszik árulták-adták-vették a vb-rendezés jogát, Katartól Oroszországig. Legújabban a német szövetség elnöke, Wolfgang Niersbach köszönt le, mert kiderült, a 2006-os németországi vb szervezőbizottsága 2005-ben 6,7 millió eurót utalt át a FIFA-nak, állítólag – nem szavazatvásárlásra – kulturális célra. Itt, a kultúrabarátoknál még az adócsalás gyanúja is felmerült.

Na meg az örök, megunhatatlan, elpusztíthatatlan dopping. Már 1954-ben arra panaszkodott a vesztes berni döntő után a magyar futballaranycsapat, hogy mintha eldobált ampullákat láttak volna a németek öltözőjében, később pedig – no, nem a mindenható gender jegyében – bajuszos keletnémet lányokat láthattunk a világ sportpályáin. Egy-egy embert – köztük magyar pólóst, atlétát vagy súlyemelőt – el-el kapnak, de vidáman doppingol tovább a földgolyó.

Lassan-lassan úgy néz ki, kétféle sportoló létezik: akit már elkaptak, és akit majd el fognak kapni. Nem, nem vádaskodás ez, de például Chris Froome, az idei Tour de France győztese például olyan könnyedén és elegánsan hasított hegynek felfelé, mint hajdanán Igali Szvetozár, aki velocipédjén elsőként karikázott be Budapestre. Még jó, hogy nem szivarozott és dobált csókokat az úrihölgyeknek.
Legújabban pedig atlétákat gázolt el a WADA-henger: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség azzal vádolja az oroszokat, hogy államilag doppingolnak, mint egykoron az NDK sportolói, és minden atlétájukat felfüggesztené. Öt-öt versenyzőt meg edzőt örökre eltiltana.

Hát itt tartunk, így halad a világ sportja. Amely már régen nem az úriembereké. S ezen már az sem segít, ha az éppen szabadlábon levő, zsarolással gyanúsított Karim Benzema visszakerül a hét végén agyonvert Real Madrid csapatába.