Bécs, Berlin, Budapest

Miközben Ausztria és Németország „migránsügyileg” megtelt, addig – Bécs, valamint Berlin képviseletében – Werner Faymann osztrák kancellár és Thomas de Maiziére német belügyminiszter az uniós pénzek megvonásával gyakorolna nyomást a kelet-közép-európai tagállamokra menekültkérdésben. Hátha ennek hatására az érintettek – különösen Magyarország – elfogadnák a rájuk szabott kvótákat. Miután hazánk jelentős strukturális támogatást kap az Európai Uniótól, alighanem ez lenne a politikai presszionálás – negatív – csúcsa.

Reméljük, mindez csak fenyegetőzés, hiszen jogalapja nincs, de erről majd kicsit később. Ugyanakkor érdemes azon eltűnődni, hogy az osztrákok és a németek miért dobták be ilyen hamar a törülközőt.

Leírtam már, de kikívánkozik újra az emberből, hogy dúsgazdag uniós tagállamokról van esetükben szó. A nyolcvanegymilliós lélekszámú Németország a világ egyik legnagyobb exporthatalma, Európa gazdaságának motorja – egyfelől. Másfelől az elmúlt évtizedekben bőséges tapasztalatokat szerzett a politikai menedékkérők kezelésének zavartalan lebonyolításában. Németország infrastruktúráját össze sem lehet hasonlítani a magyarországi helyzettel. Utak, létesítmények, ellátási körülmények és folytathatnám.

Ráadásul önmagában csak a német viszonylatban is nagyon tehetős Bajorország tizenkétmilliós tartomány. Mindenesetre Dieter Reiter, München főpolgármestere szerint Berlin migránsügyben cserbenhagyta „Baváriát”, ami talán megerősíti, hogy a németek – akik gyakorlatilag hibát hibára halmoztak az elmúlt két hétben – nem készültek fel a krízisre. Ez azért gond, mert Európa motorjáról van szó.

Ausztria pedig nem pusztán hozzánk képest tehetős, jóléti állam, hanem rendszerint a világ tíz leggazdagabb országának listáján is megtalálható. De ezt ellenőrizhetjük is, amint átérünk a határon. Az osztrákok ugyancsak óriási gyakorlattal bírnak a menedékügyben, ráadásul nekik egy erre szakosodott lágerük is van, nem beszélve arról, hogy hozzánk képest micsoda eszközökkel rendelkeznek. De közvetlen szomszédaink sem bírnak a helyzettel: pedig Magyarországról rengeteg riport készült. Abból tanulhattak volna, ha már nálunk – ahogy arról tudósítottak a kollégák – zűrzavar és mocskos állapotok tapasztalhatók.

De álljunk meg egy szóra! Függetlenül attól, hogy szimpatizálunk-e a kormány döntéseivel vagy sem, sajnos a Magyarországról szóló összefoglalók jelentős része – németül értő olvasóinknak „ajánljuk” az összes riportot – bizony ránk, magyarokra nézve is dehonásztáló volt. Ne kerteljünk: a hecckampányban lejáratódtunk. Úgy tűnik, ezt az osztrákok és a németek élvezték is. Minden felelősséget ránk toltak. Csekély vigasz: a választópolgár – olvassák csak el a rólunk szóló kommenteket – velünk van. Mármint nincs ellenünk.

De „hivatalosan” Bécs és Berlin kimosakodott, Budapest besározódott.

Ehhez tartozik persze, hogy Magyarország az osztrák és a német példával ellentétben nem tehetős, nyugati, jóléti állam, hanem az Európai Unió negyedik legszegényebb országa. Eladósodott uniós tagállam, amelynek költségvetése kicentizett, és nem kap eurómilliókat a menekültkérdés kezelésére. Ausztria a múlt heti jelentés szerint például többet kap, mint mi. Magyarországnak, amely geopolitikai státusa miatt évszázadok óta védője Nyugat-Európának, és ebben az értelemben elszenvedője a „keleti nyitásnak” (tatárjárás, török hódoltság, orosz megszállás) nincs tapasztalata a migránstémában. A krízis kezelésében. A kerítést nem szeretjük, de Európát, azt, ami maradt belőle, igen.

Ami pedig az uniós támogatások esetleges megvonását illeti: számtalan szerződésben rögzítettük Brüsszellel, hogy ugyanolyan jogunk van a kohéziós, felzárkóztató alap forrásaihoz, mint más tagállamoknak. Ez nem kompromisszum vagy egyeztetés kérdése, hanem alapokmányban rögzített tétel.

Ugyanakkor hosszabb távon nem szerencsés összerúgni a patkót Béccsel vagy Berlinnel. Régi történelmi és politikai, valamint gazdasági partnerei vagyunk egymásnak.

Kár lenne – az egyébként tőlünk független népvándorlás miatt – végleg összeveszni.