Vélemény és vita
Bálványosi emlékek
A jól tájékozott és emberismerő székely papok erősen gyanították az akkor még társutas SZDSZ-esek álnok voltát
Huszonhetedik alkalommal rendeződik meg – székelyesen mondva – a nyarankénti bálványosi szabadegyetem. A Tusnádfürdőre most ellátogató fiatalok többsége még nem is élt akkor, amikor az első táborozás történt.
Kézdivásárhelytől tizenkilenc kilométerre Nyugatra, a Torja-patak vulkáni utóműködésétől büdösködő savanyú víz forrásai fölött található az a szerény faházakból álló kemping, ahová 1990-ben a „pesti fideszes fiúk” meghívódtak, úgymond. Az előző évben megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének kisebbségi titkársága és az erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége közösen szervezte a nyíltan nemzetpolitikai célú találkozót, a meghívottak között volt a brit Szociál-Liberális Demokraták küldöttsége is. A kicsit az 1943. évi szárszói értelmiségi találkozóra hajazó szabadegyetem mottója „átmenet a diktatúrából a demokráciába” volt, kétségkívül történelmi idők jártak akkoriban.
Jómagam 1980-ban jártam először Kézdivásárhelyen és környékén, elsődleges úti céllal a várostól egyórányi járásra magasodó Perkő-hegy román kori kápolnája izgatta a fantáziámat. Háromszék vármegye Kézdi járásának az a része tisztán római katolikus vallású, a tréfásan „Szentföldnek” is nevezett, tizenhét falusi plébániából álló esperesség a középkor óta elkülönül a túlnyomó részben református Sepsi- és Orbai-széktől.
A műemlék templomokban bővelkedő Felső-Háromszék papjai a Ceausescu-rendszer idején is politizáltak, igaz, hogy csendben, és csak ha jól megismerték, hogy kivel. Így barátkoztam meg néhány év alatt egy tucat, többnyire fiatal és középkorú plébánossal. Aztán 1987-ben vége szakadt a rendszeres utazásaimnak, mert a román határon elkaptak egy hátizsáknyi könyvvel, újsággal és egy régi templomalaprajzzal. Kitiltottak a „Román Paradicsomból”.
Később, 1990 januárjában, majd a nyár elején találkozhattam újra pap barátaimmal. Könnyen elképzelhető az a felszabadultság, izgatott örvendezés, amikor az 1950-es évek óta fennállt mocskos diktatúra „felcserélődött demokráciára”. Akkor és ott hallottam először arról, hogy a nyár derekán magyarországi politikusok érkeznek Bálványosra, köztük a fideszesek, direkt Orbán Viktor pártelnökkel az élen. Beszédtéma volt ez köztünk, főtisztelendő Bodó Imre esperes úr – máig is kedves barátom – finoman gyanakodva kérdezte: „nem nagyon liberálisak azok a pesti fiúk?”, merthogy a jól tájékozott és emberismerő székely papok erősen gyanították az akkor még társutas SZDSZ-esek álnok voltát.
Azután július végén megrendeződött a szabadegyetem Bálványos-vár festői sziklaorma alatt, ahová Jókai Mór is ellátogatott a kiegyezés utáni években, és szép regényt írt róla. Amikor pedig ősszel ismét találkoztam a papjaimmal, nem győzték dicsérni a fideszeseket, és különösen Orbán Viktort, aki előadást tartott az új magyar államszervezésről, a munkán alapuló társadalom felépítéséről és más fontos távlati tervekről.
Megfordítva a méltán történelminek nevezett találkozást, a fiatal fővárosi politikusok és a székely-magyar emberek, értelmiségiek és diákok között, bizonyosak lehetünk abban, hogy a fideszes vendégek legalább annyi újdonsággal, hasznos és felhasználható tapasztalattal tértek haza, mint az ottani vendéglátók.
A dunántúli gyökerű Orbán Viktor, Kövér László, Áder János és többen mások a Fidesz létrehozói közül akkor jártak először Székelyföldön, első ízben ismerkedhettek meg a gyönyörű tájaival, otthonos falvaival, öreg templomaival. No meg a szép beszédű, egyenes gondolkodású – avagy csavaros eszű –, tisztelettudó székely emberekkel. Az a tíz, Bálványoson és környékén eltöltött, aligha elfelejthető nap alapvető leckét kínált az azóta már huszonhetedik esztendeje folytatódó közös nemzetpolitikából.
Kézdivásárhelytől tizenkilenc kilométerre Nyugatra, a Torja-patak vulkáni utóműködésétől büdösködő savanyú víz forrásai fölött található az a szerény faházakból álló kemping, ahová 1990-ben a „pesti fideszes fiúk” meghívódtak, úgymond. Az előző évben megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének kisebbségi titkársága és az erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége közösen szervezte a nyíltan nemzetpolitikai célú találkozót, a meghívottak között volt a brit Szociál-Liberális Demokraták küldöttsége is. A kicsit az 1943. évi szárszói értelmiségi találkozóra hajazó szabadegyetem mottója „átmenet a diktatúrából a demokráciába” volt, kétségkívül történelmi idők jártak akkoriban.
Jómagam 1980-ban jártam először Kézdivásárhelyen és környékén, elsődleges úti céllal a várostól egyórányi járásra magasodó Perkő-hegy román kori kápolnája izgatta a fantáziámat. Háromszék vármegye Kézdi járásának az a része tisztán római katolikus vallású, a tréfásan „Szentföldnek” is nevezett, tizenhét falusi plébániából álló esperesség a középkor óta elkülönül a túlnyomó részben református Sepsi- és Orbai-széktől.
A műemlék templomokban bővelkedő Felső-Háromszék papjai a Ceausescu-rendszer idején is politizáltak, igaz, hogy csendben, és csak ha jól megismerték, hogy kivel. Így barátkoztam meg néhány év alatt egy tucat, többnyire fiatal és középkorú plébánossal. Aztán 1987-ben vége szakadt a rendszeres utazásaimnak, mert a román határon elkaptak egy hátizsáknyi könyvvel, újsággal és egy régi templomalaprajzzal. Kitiltottak a „Román Paradicsomból”.
Később, 1990 januárjában, majd a nyár elején találkozhattam újra pap barátaimmal. Könnyen elképzelhető az a felszabadultság, izgatott örvendezés, amikor az 1950-es évek óta fennállt mocskos diktatúra „felcserélődött demokráciára”. Akkor és ott hallottam először arról, hogy a nyár derekán magyarországi politikusok érkeznek Bálványosra, köztük a fideszesek, direkt Orbán Viktor pártelnökkel az élen. Beszédtéma volt ez köztünk, főtisztelendő Bodó Imre esperes úr – máig is kedves barátom – finoman gyanakodva kérdezte: „nem nagyon liberálisak azok a pesti fiúk?”, merthogy a jól tájékozott és emberismerő székely papok erősen gyanították az akkor még társutas SZDSZ-esek álnok voltát.
Azután július végén megrendeződött a szabadegyetem Bálványos-vár festői sziklaorma alatt, ahová Jókai Mór is ellátogatott a kiegyezés utáni években, és szép regényt írt róla. Amikor pedig ősszel ismét találkoztam a papjaimmal, nem győzték dicsérni a fideszeseket, és különösen Orbán Viktort, aki előadást tartott az új magyar államszervezésről, a munkán alapuló társadalom felépítéséről és más fontos távlati tervekről.
Megfordítva a méltán történelminek nevezett találkozást, a fiatal fővárosi politikusok és a székely-magyar emberek, értelmiségiek és diákok között, bizonyosak lehetünk abban, hogy a fideszes vendégek legalább annyi újdonsággal, hasznos és felhasználható tapasztalattal tértek haza, mint az ottani vendéglátók.
A dunántúli gyökerű Orbán Viktor, Kövér László, Áder János és többen mások a Fidesz létrehozói közül akkor jártak először Székelyföldön, első ízben ismerkedhettek meg a gyönyörű tájaival, otthonos falvaival, öreg templomaival. No meg a szép beszédű, egyenes gondolkodású – avagy csavaros eszű –, tisztelettudó székely emberekkel. Az a tíz, Bálványoson és környékén eltöltött, aligha elfelejthető nap alapvető leckét kínált az azóta már huszonhetedik esztendeje folytatódó közös nemzetpolitikából.