Bakterszonáta

Hú, mi lesz még ebből. Hiába mondtuk már ki negyvenkilencben Debrecenben Kossuth Lajossal, hogy abcug, le a trónról, kifele az országból, azóta is se vége, se hossza a labanckodásnak. Igaz, hogy aztán mentünk hozzájuk Fa szappanért meg Gorenjéért, de mégis. Mégis, a kétfejű sas, a közös múlt nem jogosítja fel arra a bécsi Burgtheater igazgatóját, Matthias Hartmannt – még akkor sem, ha történetesen német –, hogy ő mondja meg, ki legyen a főnök nálunk, a Nemzetiben. Vagy Werner Faymann, az előző kancellár is olyan bizalmasan szemtelenkedett velünk, s a 20. század legsötétebb diktatúrájához hasonlította Magyarországot, mintha migránsügyben nem is a határkerítésnek látszó szárnyas kaput, hanem jótékony céllal, a szárnyas intimbetétet találta volna fel.

Aztán alig szabadultunk meg a pártjával, az SPÖ-vel együtt bukó Faymanntól, jött helyére az osztrák vasutak volt vezérigazgatója, Christian Kern, és neki is szinte első dolga volt pofon vágni bennünket. Na jó, nem bennünket, Orbán Viktort. Azt mondta, „illúzió azt gondolni, hogy a menekültek jelentette problémát ki lehet iktatni azáltal, hogy az államot egy vezérelvű állami berendezkedéssé változtatjuk, ahogyan azt Orbán Viktor magyar miniszterelnök teszi”.

Hát így nézünk ki. Jön a fővasutas, s miközben másik szomszédjával a Brenner-hágó lezárásán civakodik, azért betöröl egyet ezeknek az izgága, vadkuruc magyaroknak. Már csak azért, hogy tudjuk mihez tartani magunkat. Mert már nem voltunk attól messze, hogy egy bizonyos Schicklgruber nevű, fegyelmezett bajuszú urat, aki alaposan beleköpött a világtörténelembe, nem honfitársuknak, hanem magyarnak nevezzenek ki az osztrákok, hiszen mi vagyunk a rasszisták, az antiszemiták, a békétlenek meg persze a fasiszták is.

Hát most a megunt bakterből lett új Bundeskanzler erre ráerősít. És mit ad Isten, a franciaországi futball Eb-n június 14-én éppen az osztrákokkal kezdünk.

Lehet, hogy a meccsre Herr Kern még bokán is rúg bennünket, és ő állítja össze a magyar válogatottat?