Kristály Lehel

Vélemény és vita

Bakancslista

Ott volt a zászlónk majd minden ötödik zarándok kezében, vitték, tartották rendületlenül, székelyek, csángók, kecskemétiek…

Százezer. Évről évre visszatérő számadat, amivel a román sajtó – szó szerint – leírja a csíksomlyói pünkösdi búcsú zarándoktömegének nagyságát. Pedig testvérek között szólva is van az legalább háromszor, de akár ötször annyi is.

Na jó, érdemes megfigyelni az Agerpres, a hivatalos állami hírügynökség fogalmazásmódját is: több mint százezer. Aztán az is említésre méltó, amire büszkék a románok, meg a tudósítójuk: az, hogy náluk szervezik meg Közép- és Kelet-Európa legnagyobb pünkösdi zarándoklatát. Mert büszkének büszkék, és tény, hogy vannak annyira vallásosak, még ha görögkeleti rítus szerint is dicsérik az Urat, hogy magát a búcsút nem igazán bántották eddig.

Azt leszámítva talán, hogy volt idő, amikor a legnagyobb kereskedelmi televízió tudósítója rendre nekiment a Nagy-Somlyó hegycsúcson épült kilátóra kihelyezett magyar lobogónak, míg végül tavaly a csendőrök nem is engedélyezték a használatát. A hegytetőn aztán az idén sem lobogtak a magyar nemzeti színek. Presztízskérdés ugye – nem mindegy, hogy milyen lobogó, pontosabban milyen felségjel uralkodik egy magaslaton.

No de sebaj. Helyette ott volt a zászlónk majd minden ötödik zarándok kezében, vitték, tartották rendületlenül, székelyek, csángók, kecskemétiek, budapestiek – mindenki, aki magyarul kívánt hálát adni a Szűzanyának a gondoskodásáért. És nem vették ki a kezükből a csendőrök, ellenkezőleg. Biztosították a zarándokok autómentes mozgását, a tömegrendezvény háborítatlanságát, no meg a Románia szétszakítása ellen dobbanó szívek nyugalmát.

Sokan kérdezték tőlem, hogyan élik meg a románok, hogy ez azért mégiscsak egy magyar rendezvény, s aki pedig kicsit is látja a fától az erdőt, annak is nyilvánvaló, hogy Csíksomlyóra nem százezren szoktak elzarándokolni.

Nos, az ortodox néplélek ebből a szempontból ökumenikusnak látszik. Sőt azt is el kell ismerni, hogy a románok ortodox többsége istenfélőbb életet él Közép- és Kelet-Európa katolikusainál. A napi jó cselekedet ugyanolyan része a mindennapjaiknak, mint a fogmosás. Amikor tehát náluk rendeznek ilyen monstre zarándoklatot, akkor az számukra értelemszerűen és elsődlegesen egy vallási rendezvény, ami iránt tiszteletet tanúsítanak. De olyannyira, hogy maguk is növelik – személyes részvételükkel – a tömeget. Nem beszélve ugyanakkor a több százezer ember kereskedelmi és turisztikai értékéről. Románia jól jár velünk – bár ez nem újdonság.

Aggodalomra inkább az ad okot, hogy minden csoda valóban három napig tart. Ez a mi pünkösdi királyságunk Romániában. Hogy aztán az év háromszázhatvankét napján összeszorított fogakkal harcoljunk tovább nyelvi jogainkért, utcanévtábláinkért, önazonosságunk megőrzéséért és önrendelkezésünk végre-valahára történő kivívásáért, egyházi ingatlanaink visszaszolgáltatásáért vagy a magyar nyelvű oktatásért az óvodától az egyetemig. Mert ezen a téren már nincs mivel büszkélkednie Romániának. Sőt. Talán a szégyenkezés az a kifejezés, amely találóbban írja le, mi az, amit Bukarestnek sürgősen el kellene követnie saját magával, hogy aztán még sürgősebben elkezdje az erdélyi magyarok bakancslistáját kipipálgatni.

Még hogy százezer…