Nem fordult túl nagyot az ukrán világ tavasz óta, pedig hát mögöttünk – no meg persze elsősorban az ország keleti részén harcoló polgárháborús katonák mögött – van már a nyár, amikor a természeti körülmények, évszaki jellegzetességek miatt is mindig sokkal élénkebbekké válnak a fegyveres konfliktusok. Hiszen télen az önkéntesek, a pelyhes állú besorozott kölyökfiúk, de a tiszti kar tagjai is egyaránt fáznak. Hacsak be nem fűt nekik az ellenség…
Kiderült, hogy Petro Porosenko elnök arra utasította az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (rosszat sejtető rövidítéssel: az SZBU-t), a külügyminisztériumot és a határőrséget, hogy világítsa át a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselőit, vajon éltek-e az egyszerűsített honosítás lehetőségével, van-e nekik kettős állampolgárságuk. Ha pedig a hatóságok megbizonyosodnak arról, hogy a képviselők magyar állampolgárok (is), akkor megfoszthatják őket a nemrég megszerzett mandátumuktól. Az elnöki utasítást valószínűleg úgy hajtják majd végre, hogy határátlépés alkalmával fokozottan ellenőrzik a politikusokat, nincs-e náluk magyar útlevél vagy személyi igazolvány – írta a Novini Zakarpattya című hírportál.
A világ tehát mintha egy helyben toporogna tavasz óta, akkor írtunk ugyanis arról, hogy „ismeretlenek” aláírás nélküli szórólapokat helyeztek ki a beregszászi járás egyes magyar településein azoknak a névsorával és elérhetőségével, akik nem vették át a katonai behívójukat (Listázók és ismeretlenek, Magyar Hírlap, 2015. május 23.). Talán felesleges is mondanunk, hogy a névsorban jelentős többséggel szerepeltek a helyi magyar fiatalok. És hiába tiltakozott akkor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, követelve, hogy az elkövetőket mielőbb kerítsék elő, azóta sem hallottunk egyetlen szót sem arról, hogy kik voltak ezek a lelkes szórólapozók, ezek a bizonyos „ismeretlenek”.
Ne legyenek illúziónk, ilyen névsorokat soha senki nem állít össze a saját szórakoztatására. Ezt ugyanolyan szervezetten „követik el”, ahogy általában a belső elhárítás (talán hanyagolhatjuk is a rosszat sejtető rövidítéseket…) működik. Mert az „ismeretlenek”, a névsorterjesztők – a kiszivárogtatókról már nem is szólva –, ha fedezni akarják tevékenységüket, mindenféle olyan jellegű Patyomkin-szervezetekbe „tömörülnek”, amelyeket pont azért hoznak létre az „illetékesek”, hogy olyan dolgokat is megcsináltathassanak velük, amelyeket az egyes hivatalos szervek a törvényi akadályok miatt nem tehetnek meg nyíltan. Ezek a mindenkori „ismeretlenek”. Belőlük épülnek fel a Patyomkin-szervezetek.
S ezen nem nagyon változtat az sem, hogy a történelem később úgy rehabilitálta a fogalom névadóját, Grigorij Alekszandrovics Patyomkint (1739–1791), mintha a kulisszafalvakról szóló mendemondákat csak rosszindulatból terjesztették volna róla Moszkvában a politikai ellenfelei. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az Ukrajnától elcsatolt Krímen – amelyet épp most von(t) blokád alá az ukrán haderő, az oroszok pedig jól képzett katonai alakulatokat vonnak össze az északi részén, a félsziget története tehát várhatóan napokon vagy heteken belül újabb gellert kap –, a terület históriájában ma is úgy jegyzik a névadót, mint egy olyan államférfit, aki a nem a legszebb emlékek között megőrzött tatár uralom után igen sokat tett a fejlődésért – mai szóval úgy mondhatnánk: a felzárkóztatásért.
Ami az idén tavasszal még hasonlóképp szemfényvesztő volt a listázás ügyében, burkolt, titkolt és rejtegetett, azt Porosenko elnök most állami és közigazgatási szintre emelte. Úgy tűnhetett neki, hogy további megtévesztésre, színjátékra már nincs is szükség, a Patyomkin-falvak összeomlanak, a Patyomkin-szervezetek „ismeretlenjei” meg inkább menjenek most már háborúzni… Így hát be kell látnom, hogy tévedtem cikkem elején: fordult, bizony nagyon is fordult az ukrán világ tavasz óta, csak éppenséggel rossz irányba.