Athén földjén tiszteld az isteneit!

A felszólítás igazolja, hogy a különböző kultúrák, nyelvek, tradíciók és vallások egymás mellett élése korántsem új jelenség az emberiség történetében, ugyanakkor természetszerű elvárás, hogy a jövevények tiszteljék a (be)fogadók jogrendjét, értékrendjét, szokásjogát, tradícióit, vallását.

Bár a pár hete az utcákon lévő kormányplakátok mondanivalója valójában nem más, mint a pliniusi elvárás mai megfogalmazása, a balliberálisokból mégis a szokásos túlméretezett hisztériát és dühöt váltotta ki. A balliberális média tollforgató véleményterroristái is bevetették kedvenc trükkjüket, nevezetesen, hogy csapdába ejtenek szavakat, és ezután a csapdába zárt szavakat használják eltérő fogalmakra is. (Az 1984-ben Orwell jól írta le, hogy a zsarnokság alapvetően a dolgok meghatározásáról, a definíció jogáról szól.) Jelen esetben az „idegengyűlölet” és a „menekültek” lett a csapdába ejtett két szó.

Idegengyűlölőnek bélyegeznek min­denkit, aki felemeli a szavát a határsértőkkel szemben, és összemossák a menekülteket a gazdasági migránsokkal, azt sugallva, hogy a magyarok menekültellenesek. Közben a vékonyka demokrata make-up alól kiütközik a ballib elit legnagyobb problémája: a „magyar érdek” szóösszetétel számukra ellenszenves és értelmezhetetlen, ugyanakkor identitásunk megtagadása egy haladó és humanitárius tett (lenne). A ballib oldal idegessége érthető: előjogaik elveszni, a talaj a talpuk alól kicsúszni látszik, és olyannyira megfogyatkoztak, hogy már kényelmesen elférnek Teddy bácsi szárszói kertjében.

A neoliberális gazdaságpolitika megbukott, és erre a sorsa jutott az általuk évtizedekig szajkózott multikulturális társadalom eszméje és gyakorlata is. Erre vonatkozóan elég Angela Merkelt idéznünk. A kancellár szavai szerint az az álom, amely szerint a „multikultiban” az emberek „boldogan élnek egymás mellett”, egysze­rűen nem működik, és egy felmérés szerint a németek egyharmada gondolja úgy, hogy lényegében lerohanták országukat a jóléti juttatásokra ácsingózó külföldiek. A kancellár szavaihoz tegyük hozzá azt is: beigazolódott, hogy egy multikulturális közösség sosem tudja meghatározni önmagát, és ezért nem is lehet soha valóságos közösség, hiszen nincs közös történelmük, nincs közös kultúrájuk; nyelvük, értékrendjük és vallásuk eltérő.

Számunkra az igazi kihívást azonban az országba délről, népvándorlásszerűen érkezők jelentik, akik között vannak afrikaiak, közel-keletiek, csökkenő mértékben koszovói albánok; muszlimok és keresztények; gazdasági okokból útnak indultak és ténylegesen üldözöttek; potenciális terroristák; analfabéta törzsi hátterűek és olyanok, akik a saját civilizációjukban tisztességgel éltek, amíg megtehették. Az illegális határátlépők szűrésére azonban tényleges lehetőségünk nincs. Uniós előírásra hazánknak ebben az irányban nincs hagyományos értelemben vett határőrizete. Uniós országként elvesztettük jogunkat, hogy eldöntsük, kiket engedünk be hazánkba, és kiket zárunk ki, élesebben fogalmazva: az uniós
tagságért feladtuk jogunkat az önrendelkezésre. Márpedig téves az a bevándorláspolitika, amely nem szűr a befogadó ország érdekei mentén.

A népvándorlást kiváltó konfliktusok (Irak, Irán, az arab tavasz vagy a különböző színű forradalmak) elindítója a „demokráciaexportőr”, a világ minden táján „high-tech” haderővel felbukkanó Egyesült Államok, vagy az Egyesült Államok által dominált NATO, és itt csak érintőlegesen jegyezzük meg, hogy Ukrajna is csak egy eszköz a sok közül Amerika érdekeinek megvalósításában. (A béke Nobel-díjas amerikai elnök hivatali ideje alatt eddig hét iszlám országban viselt háborút.) Az Eurostat a közelmúltban hozta nyilvánosságra legfrissebb adatait, amelyek szerint Koszovó után a legtöbben azokból az országokból érkeznek Európába, amelyekben Washington és szövetségesei 2001 óta beavatkoztak, továbbá azokról a területekről, ahol az Iszlám Állam, a Boko Haram és hasonló terrorszervezetek teret nyertek.

A beözönlést a nemzeti határoknál meg kell állítani. Jogszabályokkal, kiépített intézményrendszerrel, kerítéssel, titkosszolgálati eszközökkel, a szervezett embercsempészet megakadályozásával és annak tudatosításával, hogy több ezer kilométeres veszélyes út után sem lépheti át senki törvénytelenül a magyar határt. A magyar választópolgárok többsége a magyar nemzeti érdekek képviseletét várja el és követeli meg választott vezetőitől.

S ha a népvándorlást Európa nem képes záros határidőn belül megállítani, komolyan elgondolkodhatunk az őshonos európai népek sorsáról.

Zsolnay Miklós
agrármérnök, igazságügyi szakértő