Máté T. Gyula

Vélemény és vita

Aszad feje

Álláspont. Amerika és néhány szövetségese dollárszázmilliókat, ha nem milliárdokat ölt bele a szíriai projektbe.

Nincs megbízható információ arról, hogy Bassár el-Aszad mennyire szeret dohányozni, azonban a jelek szerint Washingtonban rövidesen nem marad jobb ötlet a szíriai elnök eltávolítására, mint a Fidel Castro esetében is annyira „jól bevált” mérgezett szivar. Amerika és néhány arab és nyugati szövetségese dollárszázmilliókat, ha nem milliárdokat ölt bele majd öt év alatt a szíriai projektbe. Először kezdték hiteltelen civil tüntetésekkel. Ma már a londoni sajtó sem fél leírni: a színes forradalmakra náluk képeztek ki korábbi migránsokat, aztán megafonnal és pénzzel tömött szütyőkkel útnak indították őket haza, civilizációt teremteni. A plebs egy része lelkesen tüntetett is, de szemmel láthatóan ez nem volt elég Aszad megbuktatásához.

Ekkor jöttek az erőszakcselekmények – nagyjából ugyanez volt a menetrend Líbiában és Egyiptomban, valamint Tunéziában is. A rendőrnél szakadt-e el előbb a cérna, avagy a lelkes tüntetésvezénylőnél, katonát robbantottak-e előbb, vagy ő tüzelt elsőként? Tulajdonképpen mindegy is, jött a B forgatókönyv, a színesből véresbe váltó „forradalom”. Elkezdték felfegyverezni a valós vagy frissen gründolt ellenzéki csoportokat. Tudta, persze, hogy tudta Washington: ezek között vannak al-Kaida-vezérek – egy részük tőle utazott ide Guantánamóról –, de úgy volt vele, hogy döntsék meg jól a rendszert, aztán majd ő konszolidál. Ez a taktika ugye a legfrissebb tálib előrenyomulás fényében Afganisztánban is fantasztikusan bevált… Szíriában ennyire sem, a rendszer megrokkant, de nem omlott össze, közben azonban hihetetlen erőre tett szert az Iszlám Állam. A Nyugat számára többé-kevésbé szalonképes Szabad Szíriai Hadsereg parancsnokai a jövendőbeli miniszteri posztokon és az amerikai segélyek elosztásán veszekednek ahelyett, hogy a terroristák ellen harcolnának. A kurdok egyedül nem elég erősek, ráadásul „kommunista és moszkvai gyökereik” miatt gyanúsak is, no meg a törökök miatt csínján is kell bánni velük. A bombázások önmagukban kevésnek bizonyultak, katonát meg nem lehet küldeni.

Barack Obama a szó legszorosabb értelmében tétován tárhatta szét a kezét az ovális irodában. Nem tudott többet mondani az ENSZ-ben sem, igaz, ezzel lényegében így volt a felszólaló nyugati vezetők jó része is. A szíriai polgárháborúval és annak következményivel kapcsolatban egyaránt. A magyar felvetést a menekültek világkvótáját illetően „elfelejtették” észrevenni, a szolidaritás csak addig terjedt, hogy Amerika jelezte, talán átvesz még tizenötezer migránst. Az európai „új baloldal” sztárja, Alekszisz Ciprasz pedig a magyar határzár ellen indított „háborút”, mintha a görög–török határon nem lenne évek óta hasonló, s mintha nem Athén engedné át minden ellenőrzés nélkül a migránsáradatot. Amerika szemmel láthatóan nem akarja, hogy az ENSZ égisze alatt teremtsenek rendet Szíriában, tartva a világszervezet súlyának megnövekedésétől. Ezt bizonyítja az ENSZ jövendőbeli békefenntartó misszióinak tett nagyvonalú felajánlása is: a harmincezres – egyelőre természetesen csak virtuális – kerethez hozzájárulnak kerek száz rendőrrel.

Erre jött Vlagyimir Putyin, és közölte, elég a szarakodásból, ha senki sem csinál semmit, majd ő rendet teremt. Az amerikai elnök nem mondhatott nemet, viszont geopolitikai gőgből nem sorolhatott be a Kreml terrorellenes koalíciós javaslata mögé sem, maradt a durcás hallgatás, az orosz lépések „szakmai bírálata”, no és a baráti média odaszólogatása. Még alig szálltak fel az orosz vadászbombázók, az interneten máris „hiteles képek” jelentek meg az állítólagos civil áldozatokról. A Soros György által is támogatott Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja azonnal Moszkva szemére hányta, hogy nemcsak az Iszlám Állam állásait szórja meg, hanem támadja az aranyos al-Kaidához tartozó an-Nuszra Front és szövetségese, a csúcsdemokrata Ahrar as-Sam ultrakonzervatív iszlamista milícia egységeit is. A szemetek!

Persze ne állítsuk be Putyint önzetlen béketeremtő szépléleknek. Oroszország elemi érdeke, hogy az Iszlám Államot megállítsa Szíriában, s a volt Szovjetunió közép-ázsiai térségéből érkezett több ezer dzsihadista, immár harci tapasztalatokkal felvértezve, ne térhessen haza. „Mellesleg” élesben kipróbálhatja új generációs haditechnikáját, ellenőrzése alá vonva nemcsak Szíriát, hanem erősítve, illetve kiterjesztve befolyását a terroristák elleni orosz tervhez meghökkentő gyorsasággal csatlakozó Iránra és Irakra.

Az Egyesült Államok kényszerhelyzetbe került, nem állhat az Iszlám Állam oldalára, sőt az sem jöhet szóba, hogy az oroszok ellen fegyverezze fel csúcstechnikával a szíriai szabad csapatokat. Így kénytelen végignézni, hogy az általa ösztönzött arab forradalmak a visszájukra fordulnak, s Washington befolyása látványosan csökken a régióban.

A történet végét persze legfeljebb megjósolni lehet, pillanatnyilag azonban az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a csecsenföldi harcokban jártas oroszok által újrafegyverzett szíriai hadsereg, a kurdok, irániak és irakiak szárazföldi támogatásával, hatékony légi támadásokkal „súlyozva”, kiszorítja az ország területéről az Iszlám Államot – és nyilván az Aszad-ellenes más erőket is. Ennek fényében Aszad fejét követelni immár naivitás. Az amerikai elnök nem menti meg azzal az „arcát”, hogy hisztis tinédzser lányként ragaszkodik eredeti tervéhez. Szíriai terve megbukott, civilizációra talán inkább a saját hazájában kellene nevelnie, ahol a fegyveres tömeggyilkosságok lassan rutinná válnak. Ha ez meg nem megy a fegyvergyártók miatt, akkor dédelgesse azokat, akik miatta vágtak neki Szíriából a nagyvilágnak. Talán még olcsóbb is lesz, mint a nagyszerű arab tavasz projekt…