Amerika trójai falova

Több mint száz civil szervezet fordult levélben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország mondjon nemet a CETA-ra, azaz az Európai Unió és Kanada között tárgyalt és ratifikálásra váró szabadkereskedelmi egyezményre. Holott a szerződés már két éve elkészült, s csak az utóbbi hónapokban vált a nyugat-európai és a hazai társadalmi gondolkodás részévé. Pedig a nagytestvér, az Egyesült Államokkal tárgyalás alatt lévő Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség, a TTIP széles körű társadalmi ellenkezést váltott ki, és az európai politikai elit is elkezdett kihátrálni mögüle. Hasonló sors várhat a CETA-ra is, a két szerződés ugyanis tartalmában nagyon hasonló, veszélyei is megegyeznek. Nem véletlen, hogy a napokban tízezres tüntetés volt Brüsszelben, STOP TTIP & CETA néven.

A szabadkereskedelem mindig felpörgeti a gazdasági növekedést, a cégek megspórolják a vámokat, munkahelyek jönnek létre, a fogyasztók pedig bővebb, gazdagabb kínálatból válogathatnak – hangzik el rendszeresen a hasonló kereskedelmi egyezmények védelmében. És valóban, az Európai Bizottság megrendelésére, a CETA alátámasztására készült tanulmány uniós részről 0,02-0,03 százalékos, kanadai oldalról pedig 0,18–0,36 százalékos bővülést vetít előre. A cégek is megspórolják a vámokat, nem mintha azok nem lennének így is nagyon alacsonyak. Ugyan semmi sem bizonyítja, hogy munkahelyek jönnének létre az egyezmény miatt, de megszűnni biztos nem fognak, továbbá az európai fogyasztók az eddig is bőséges és gazdag kínálat helyett még bőségesebből és még gazdagabból válogathatnak.

Makrogazdasági és fogyasztási szempontból tehát minimális, alig tapasztalható előnyökkel járna a szerződés, amelyből az európai polgár még annál is kevesebbet lát, mint amennyit a számok alapján elvárna. Mindegy, folytatódik az érvelés, Európa még sosem járt rosszul egyetlen szabadkereskedelmi egyezménnyel sem. Ez is igaz, csak nem mindegy, hogy milyen a szerződő partner gazdasági ereje.
Az unió szabadkereskedelmi egyezményt kötött szinte valamennyi nem uniós európai állammal, mint Svájc, Norvégia, a törpeállamok vagy a balkáni országok. Az észak-afrikai államok javával is van szerződésünk, s olyan országokkal is, mint Dél-Korea, Mexikó, Grönland vagy Chile. A GDP-adatok alapján Kanada lenne az eddigi legerősebb szerződő partnerünk.

Persze Kanada a harmincötmilliós lakosságával nem lehet ellenfele a félmilliárdos uniónak, nemzeti összterméke alig tizede az államközösségünknek. De teljesen máshogy fest az összehasonlítás akkor, ha megemlítjük: Kanada nemzeti összterméke nagyobb, mint az unió 2004 óta csatlakozott tizenhárom államáé együttvéve. Nem biztos tehát, hogy minden uniós állam jól járna a kanadai nyitással: abban a versenyben, amelyben a német és francia gazdaság megállja a helyét, egy kelet-európai nem feltétlenül marad talpon. De ez még nem is a legnagyobb gond az egyezménnyel. A legnagyobb az, hogy a CETA az előszobája a nagytestvérnek, a TTIP-nek.

Minden valamirevaló amerikai cég jelen van Kanadában, a két gazdaság együttműködése rendkívül szoros. A CETA hatálya alatt az Egyesült Államok tőkeerős nagyvállalatai könnyedén „becsúszhatnak” az európai piacra, és élveznék mindazon előnyöket, amelyeket a kanadai cégekre találtak ki: állami forrásokhoz és közbeszerzésekhez való hozzáférés, könnyebb piacra jutás és széles körű beruházóvédelem, amely csökkenti a nemzetállamok és bíróságok hatáskörét saját piacuk védelmére. Olyan cégek élveznének védelmet, amelyek éves nettó árbevétele egy közép-európai állam bruttó nemzeti össztermékét meghaladja. A CETA-val Európa a pehelysúlyú Kanadát akarná beengedni a házba, de a spájzon keresztül megérkezne a legizmosabb játékos is. Nem véletlenül találták ki az ellenzők a szlogent: a CETA az amerikaiak trójai falova Európába.

A problémával a magyar Országgyűlés is tisztában van. Júniusban rég nem látott, ötpárti egyetértéssel fogadta el a Ház Schiffer András egyéni indítványát, amelyben a parlament arra kéri a kormányt, hogy ne támogasson olyan egyezményt, amely veszélyezteti a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszer-biztonság, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, továbbá antidemokratikus vitarendezési eljárást tartalmaz. A kormány egyelőre nem foglalt határozottan állást sem a TTIP, sem a CETA jövőjét illetően, pedig kommunikációjában benne rejlik a jó megoldás. A kabinet Európa védelme érdekében utasítja el a menekültkvótát, de a kontinenst nemcsak a modern kori népvándorlás ellen illeti meg védelem. Egyik szociális piacgazdaságnak sem tenne jót, ha nyakon öntenék a végtelen tőkével, a kizárólag a profitot kereső lobbiérdekekkel és az abszolút piaci szemlélettel. Márpedig az Egyesült Államok vállalati flottája csak erre a lehetőségre vár, s ha a TTIP-n keresztül nem megy, megvalósítják a kanadai egyezményen keresztül.

A CETA ősszel a magyar parlament elé kerül, amely várhatóan a kormány döntése alapján fogadja vagy utasítja el azt. A jó válasz viszont pártfüggetlenül ugyanaz: Európát meg kell védeni.