Álmok és remények

„Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek,
nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek…”
(Teleki Pál: Merjünk magyarok lenni!)

Kemény fába vágták fejszéjüket a 2024/2028-as budapesti olimpia igézetében éledő mozgalom rokonszenves kezdeményezői. Olyan múlttal kell szembesülniük, amivel ha nem számolnak, hiába szítják a tüzet, olimpiai láng fővárosunkban föl nem lobban.

Az 1920-as olimpia megrendezésére Magyarország is benyújtotta pályázatát, és Budapest megkapta a VII. olimpiai játékok rendezése jogát. Az olimpiai álmokat hamarosan az első világháború pokla váltotta föl. A VI. olimpiai játékok helyett Berlin a világháborút rendezte.

A VII. nyári olimpia megrendezését 1919-ben Budapest helyett Antwerpenre bízták. Oda azonban a vesztes országok sportolóit nem hívták meg. Az 1920-as olimpia volt az első, amelyen nem lobogott a magyar zászló.

A következő olimpiákon sportolóink kiváló teljesítménye erősítette a magyar identitást, és növelte az ország iránti figyelmet. A nyári játékokon máig szerzett négyszáznyolcvan éremmel a miénk a legeredményesebb nemzet, amely még nem rendezett olimpiát.

A 20. században Földünk gazdasági és kulturális életére legnagyobb hatással három világméretű eseménysorozat volt: az olimpiai játékok, a labdarúgó-világbajnokságok és a világkiállítások. Világkiállítás rendezésével sem voltunk sikeresek, első kísérletünk, 1895-ben, meghiúsult.

A rendszerváltás virradatakor a Bécs–Budapest világkiállítás reményteli lehetőségét is átvehettük a Németh-kormánytól. Az osztrákokkal együtt ők pályázták meg és nyerték el az 1995-ös világkiállítás rendezésének jogát. Bizonytalan volt a helyszín, a financiális háttér, de biztos maradt a szándék: Budapest és Bécs jó házigazdája lesz a határokon átívelő expónak.

A rendszerváltó Antall-kormány programjaként közzétett, A nemzeti megújhodás programja című dokumentum szól a világkiállítás megrendezéséről is. A taxisblokád után a Fővárosi Közgyűlés Demszky Gábort választotta főpolgármesterré, s úgy határozott, hogy nem támogatja a világkiállítás rendezését. Egy hét múlva Párizsban Baráth Etele kormánybiztos és Wolfgang Schüssel gazdasági miniszter benyújtotta a világkiállítás feltételes beleegyezési kérelmét. Ausztria ugyanitt bejelentette, hogyha kell, egyedül is megrendezi az expót.

Határon innen és túl, 1991 elején politikai csatározás dúlt, amelyet Bécsben – a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt kezdeményezésére – a világkiállításról tartott népszavazás eldöntött. A polgárrémítő idegeninvázióval, szegény sógorral fenyegető FPÖ-kampány hatott: Ausztria visszalépett a rendezéstől. A magára maradt magyar kormány nevében Antall József nyilatkozott: „A magyar kormány továbbra is támogatja a világkiállítás megrendezését, a bécsi népszavazást követően kész egyedül is otthont adni az eseménynek.” Tíz éve folyó, évszázadra szóló előkészítő munkát mentett át ezzel. A Világkiállítások Nemzetközi Irodája Párizsban hozzájárult, hogy – amennyiben megfelel a további feltételeknek – Budapest 1996-ban egyedül rendezzen világkiállítást. Ezután az Országgyűlés elfogadta az 1991. évi LXXV. törvényt, amely szerint az Expo ’96 Budapest május 11-től október 4-ig tart.
A kormány Barsiné Pataky Etelkát bízta meg a főbiztosi teendőkkel. Az 1992-es, sevillai világkiállításon nagy sikert aratott a magyar pavilon, Makovecz Imre alkotását szakmai körökben elismeréssel fogadták, nem véletlenül vált az expo egyik leglátogatottabb helyszínévé. Ennek kedvező hatását a magyar fővárosban, a világkiállítás iránti szimpátiában is érzékelhettük.

A Kommunikáció egy jobb világért címmel szervezett budapesti expót sokan a rendszerváltás és a magyar modernizáció kihívásának tartottuk. Reméltük, hogy fölgyorsítja hazánk fölzárkózását, csatlakozását az Európai Unióhoz. Szemünk előtt lebegett Makovecz Imre héttornyú vára, amely elbűvölte a sevillai expo több millió látogatóját. Bíztunk abban, hogy az alkotó tehetség Budapesten is diadalmaskodik, és az építkezések sok ezer munkahelyet teremtenek a magyar fővárosban. „Álmok hazafias álmodói” – így gúnyolták ezt a tábort, a Világkiállítási Fórumot az ellenzők.

Az 1994-es választásokon győztes koalíció első intézkedése volt az expo lemondása. Felelős köztisztviselőként bíztam abban, hogy meg lehet győzni az újonnan választott országgyűlést, hogy ne fogadja el a Horn-kormány átgondolatlan, törvénysértő bejelentését. A világkiállítás válasz a kor kihívására – Nyílt levél az országgyűlési képviselőkhöz a magyar felsőoktatás védelmében címmel, az Új Magyarország 1994. szeptember 2-i száma közölte tiltakozásomat az expo lemondása miatt. Makovecz Imre korábban így nyilatkozott erről: „Még egyszer sem hallottam egy igazi, valóságos közgazdasági érvet a világkiállítás ellen, csak politikai szlogeneket. (…) Egy ilyen országban, amely adósságokkal agyonterhelt, ahhoz, hogy át tudjunk állni egy másféle tőkemozgásra, piacgazdálkodásra, bizonyos feltételeket biztosítanunk kell. Ezért csináljuk a világkiállítást.”

A kormány elhibázott döntését a parlamenti többség megszavazta.
A budapesti világkiállítás példa rá, hogy békében is elveszíthetünk egy sorsdöntő csatát!

Bakos István
a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatársa