Vélemény és vita
Alamizsnaosztás
Régóta ismerjük a gazdag szomszédok szűkmarkúságát a náluk szegényebbek iránt
Érdemes utánaszámolni, mennyibe kerül – vagy ahogy a régi kalmárok latolgatták: mibe fáj? – az a nagyvonalú „vendéglátás”, amelyben a nyugat-európai országok részesítik az afrikai, közel-keleti és ázsiai bevándorlókat.
Különösen a leggazdagabb – főleg az egykori gyarmattartó – országok csábítgatták évtizedeken át a kétkezi munkára fogható férfiakat. Ők „természetesen” magukkal hozták az asszonyt, a rokonokat és gyerkőcöket is a remélt dúsan terített asztalhoz (vagy a bizonytalan jövőbe). Belgium, Hollandia, Anglia, Francia-, Spanyol- és Olaszország módos polgárai így szabadultak meg az úgymond alja munkáktól, s jó szívvel átadták a harmadik világból jövőknek. Dánia, Svédország, Svájc, Ausztria és többiek az idegen bevándorlókkal hordatták el, takaríttatták el a fogyasztási hulladékukat, szemetüket. És ez így megy most is, az érte járó munkabért könnyen kifizetik, zsebből vagy a jövedelmük adójából. Cserében megtelepedhettek a migránsok a szomszéd negyedben, amit aztán átformáltak a saját normáik szerint. Ebből nőtt ki az úgynevezett párhuzamos kultúra a helyi tradíciók kárára és lepusztulására. Meg lehet nézni, hozzánk legközelebb Bécsben.
Az ördöggel kötött alkuban – amelyet főként a németek szorgalmaztak az 1960-as évektől kezdve – számos baljós következmény is lappangott. Az egyik a keleti – elsősorban török és más közel-keleti – bevándorlók nagyarányú élettérnyerése, s ezzel szemben az őslakosok leszokása a „ház körüli” és más munkákról. Átadták a terepet a Közel-Keletről jött „putzfraunak”, akik a sosem látott jó világban sorra szülték az utódokat; bónuszként állami és önkormányzati segélyt kaptak, míg a férfiak sorra építették a mecseteket, imatermeket és moszlim iskolákat Allah és Mohamed dicséretére.
Az Európában leggazdagabb, és a legmagasabb műszaki-technikai színvonalra vergődött Németország sem tudná fenntartani teljesítményét külföldi beszállítók, vendégmunkások és migránsok nélkül. Ami az ő bajuk, legfeljebb három hétre mehetnek csak nyaralni Mallorcára négy helyett. Pénz biztosan van elég az országban, ha Merkel kancellár a 2015. évre nyolcszázezer új bevándorlót hívott meg hazájába. Dolgozni. A tavalyi népvándorláskor volt alkalmunk élőben is látni a munkába igyekvő migráns „szakembereket” például a Baross Gábor téren. Érdekes, hogy M. nagyasszony másokkal szemben nem ilyen bőkezű; nekünk, magyaroknak például forintmilliárdokba került a háromszázezer, „dajcslandba” dolgozni siető ember átszállítása, ellátása, plusz a schengeni magyar határszakasz műszaki, rendőri és katonai védelme.
A kancellár asszony invitál, az unió fizeti a számlát. Már ha fizeti: mi eddig egy euró kárpótlást, fuvardíjat, alamizsnát sem kaptunk érte, ahogyan az érintetett szomszéd országok se nagyon. (Az Európai Bizottság a 2020-ig tartó támogatásából ígéri rendezni a számlát). Ellenben adtak a derék és megbízható törököknek hárommilliárd eurót a további meghívottak visszatartására; a becsületes Erdogan elnök saját kezébe. Merkel szerint „nincs felső határ”, a törökök pedig az összeg tízszeresét várják el Brüsszeltől.
Régóta ismerjük a gazdag szomszédok szűkmarkúságát a náluk szegényebbek iránt: szívesen adnak némi alamizsnát, de a pénzüket magukra költik. Adakoznak, de leginkább kapni szeretnek. A pénz pénzt fial. Van egy kesernyés német vicc az átlag kisemberek pénzének zsebre vágásáról:
A legnagyobb német légitársaság B 747-es gépe Frankfurtból New Yorkba tart, amikor félúton sorban egymás után leáll a négy hajtómű. Tiszta ideg mindenki, az utasok vészhelyzet pozícióban, becsatolt övvel a helyükön. A pilóták tanácstalanok, jobb híján kiküldi a kapitány a főstewardesst, próbálja meg ő megőrizni a nyugalmat. A rutinos nő elmondja a valóságot; kéri az utasokat, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, és imádkozzanak. – Van-e önök között pap, lelkész, egyházi személy? – kérdezi németül, angolul (és oroszul is, amelyeken Merkel is ért). – Van-e presbiter, hittanár, teológus? Senki sem jelentkezik. – Bárki önök közül, aki ismer akármilyen templomi szokást? Jelentkezzen gyorsan! Erre felkászálódik egy ipse, fogja a kalapját és elkezd járni a széksorok között: – Adakozzatok!
Hát, valahogy így volnánk mi is az alamizsnával.
