Akik nem nyomnak gombot

Akkor 3,7 millióan jelentek meg a referendumon - a részvételre jogosultak 45,62 százaléka –, a voksok nyolcvannégy százaléka jutott az igenre, tizenhat pedig az elutasító nemre. A csatlakozás ellen csak két kis parlamenten kívüli párt, a MIÉP és a Munkáspárt kampányolt, a törvényhozásban mind az unió irányába, a szép álmok és ígéretek földjére igyekeztek. Aligha hittük volna akkor, hogy 2016-ban arról kell majd döntenünk, hogy elfogadjuk-e az Európai Bizottság által meghatározott, ránk oktrojált bevándorlási/letelepedési kvótát. Alárendeltjei vagyunk-e az európai közösségnek, avagy teljes jogú, független ország, önálló nemzet? Pedig idáig jutottunk.

A csatlakozási referendumot az akkor kormányon lévő Magyar Szocialista Párt kezdeményezte, és erőltette a maga módján: Medgyessy Péter miniszterelnök és apparátusa pénzzel kente a csatlakozáspártiak kampányát (a másfelé húzók kerekét nem zsírozták). Mindezt azért érdemes emlékezetben tartani, és most felidézni, mert május 10-én az Országház üléstermében éppen az MSZP képviselői nem nyomtak sem igen, sem nem gombot arra a népszavazási kezdeményezésre, amellyel megkérdeznék az emberek véleményét a brüsszeliták betelepítési tervéről. Csak ültek szépen a padsoraikban a becsületes magyar szocia-listák mind a huszonkilencen, mint tök a fűben, arra sem lévén válaszuk – meg talán értelmi kapacitásuk sem –, hogy a referendumkezdeményezés határozatát igennel vagy nemmel véleményezzék.

Úgy tűnik, ennyire futja csupán a pártelnök és parlamenti frakcióvezető Tóbiás József politikai kapacitásából is, nem sokkal az MSZP tisztújítása, kongresszusa előtt. Ahol olyan tekintélyes és rá nézve veszedelmes kihívói lehetnek, mint Molnár Gyula Újbudáról és Szanyi kapitány Brüsszelből. De lássuk be: fontosabb és komfortosabb elfoglaltság megnézni a hó eleji bankszámlát – vajon megjött-e az országházi hivatalból átutalt, rendszeres tiszteletdíj? –, mintsem azon töprengeni, hogy beengedjük-e a magyarok földjére a harmadik világból Nyugat-Európába vándorló migránsokat, vagy fizessünk inkább 77,7 millió forint fejadót a zsaroló brüsszeli eszementeknek a be nem fogadott jövevények „ellenértékeként”.

Nem gondolhatta ezt másként az LMP-t a törvényhozásban képviselő ötfős frakció sem (három honatya és két honanya), amikor éppen gombiszonyuk támadt, hogy igent vagy nemet nyomjanak az országgyűlési határozatra. Itt lenne az ideje eltűnődnie Schiffer pártelnök és frakcióvezető úrnak, hogy tényleg lehet-e más a politika, vagy csupán ennyire futotta a szép szavakból. Igencsak hasonlóan a Tóbiásék meddő kampányígéretekben, szegfű-formaötletekben mindig bővelkedő csipet-csapatához.

Bizonyos szögből nézve még az ötfőnyi független képviselőcsoport képviselte a legelszántabb döntést, amikor a nem gombot nyomta meg, hiszen közülük ketten – Fodor Gábor és Szelényi Zsuzsanna – a Fideszben kezdték a politizálást az előző évszázadban, egy ideig nem is rosszul, majd azután rossz társaságba keveredtek, és előbb-utóbb zombiliberálisként végezték. De ők legalább megnyomták az erre a célra szolgáló országházi gombot a képviselői illetményük részelszámolásaként, vélhetően azért is, mert a szabadelvűek szeretik a muzulmánokat.

Azért fontos rámutatnunk a választókat a parlamentben képviselő küldöttek „harmadikutas problémamegoldására”, mert az a leggyávább döntés három lehetőség közül. Persze, nem egyszerű megfelelni egy olyan kérdésre, mint mikor egy ellenállhatatlan erő legyőzhetetlen akadállyal kerül szembe, de hogy egy jövőbeli referendumról ne tudjon politikai állást foglalni összesen harmincnégy képviselő, az szomorú. Az ilyeneket mocsárnak nevezték a brit parlamentben.