Acsarkodás

Megtettem, és ha már végre potya újsághoz jutottam, végiglapoztam a sajtóterméket, amelyet még az ablakpucolásra sem tartottam megbízhatónak. Egy másik oldalon szinte megborzongtam a „drMáriás” nevezetű „rajzművész” munkáján: ha ő valóban „doktor”, akkor vajon milyen állapotban lehetnek az ő szegény „betegei”?

A tizedik oldalon megakadt a szemem egy különös mondaton. Idézem: „A jövő szempontjából a fidexizmus visszatérte nagyobb veszély, mint a kádárizmus volt.” Ez legalább világos beszéd – gondoltam magamban –, elismerés érte a szerzőjének, aki történetesen egy Vágvölgyi B. András nevű skribler volt, a Magyar Narancs című hetilap exfőszerkesztője. (Mellesleg a Fidesz egyik alapító tagja volt.)

Visszatérve a harmadik oldalas cikkre: az „igazgató asszony” nem más, mint Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeumot irányító állami köztisztviselő; a „hazugság” tárgya pedig Pető Iván SZDSZ-es parlamenti képviselő apjának, egy bizonyos Pető (Richtmann) László nevű volt ÁVH-s tiszt előkerült fényképének hitelessége. Az írás szerzője, Vásárhelyi Mária nem igyekezett titkolni, hogy semmire sem becsüli a szóban forgó történeti intézményt, amely szerinte „hazugságok, manipulációk és félrevezetések konglomerátuma”.

Emlékezetem szerint legjobban az a mélységes utálat és gyűlölet ragadott meg, amely Vásárhelyi asszony részéről az intézmény és a vezetősége iránt megmutatkozott. Még ha valaki igazat is adott volna neki, miszerint a Terror Háza olyan rosszul sikerült konglomerátum, amilyennek ő látta, akkor is megmaradt az a lényeges kérdés: vajon miért nem csináltak ők egy ennél sokkal jobbat? Volt rá tizenkét elfecsérelt évük, hogy egy pontosan körülírható, szakértői és véleményformáló politikusi társaság – amelynek tagjai sokkal előnyösebb helyzetben voltak az előző, kommunista rendszer világának ismereteit ille­tően, mint a körön kívül álló polgári származású és hátterű kutatók – elvégezhessék a rájuk háruló történészi feladatot? Ők azonban nem tettek érte semmit – kivéve az acsarkodást –, pimaszul leugatták mások sok százmilliós értékű, alkotó munkáját.

Azóta eltelt majdnem tizenhat év, és a történet úgy folytatódott, hogy megbuktak előbb a szocialista-liberális kormányok, és most már kilencedik éve polgári kormányzás van Magyarországon. Teljes a gyülekezési és a sajtószabadság, a gazdaság is rendben van – és mindez annyira nem tetszik az ellenzéki pártoknak, hogy rendre botrányosan viselkednek a Parlamentben és a közterületeken – lásd szerdai gyalázatos viselkedésüket. Még Vásárhelyi Mária is azt csinálhat, amihez kedve van: az MTA tudományos főmunkatársa, a szociológia tudomány kandidátusa, a Nyilvánosság Klub ügyvivője, publikál az Élet és Irodalom és a 168 Óra című hetilapokban. Talán már rég el is felejtette, hány ízben volt eddig ünnepi tömeggyűlés az Andrássy úton, a Terror Háza előtti téren, több ezer magyar polgár részvételével? Úgyse tudja, segítek neki, tizenötször.