Vélemény és vita
A nők teremthetik újjá Európát
Beletörődünk abba, hogy a családról és a nőkről való gondolkodás elveszíti keresztény jellegét? Képesek vagyunk belenyugodni abba, hogy a magány és az elidegenedés legyen a társadalom jövőképe?
Az elmúlt hetek a Magyarország elleni támadássorozatokról szóltak. Több fronton vívnak ellenünk háborút, legfontosabb értékeink megsemmisítésére készülnek. A helyzet még annál is rosszabb, mint amilyen a 20. századi világégések után volt. Európa 1945-ben romokban hevert, de a férfi és a nő egymást beteljesítő kapcsolata, a házasság és a legerősebb megtartó erő, a család értéke kikezdhetetlen maradt.
Ma állnak az épületek, általános az európai jólét, de romokban hevernek az alapvetőnek hitt emberi, társadalmi értékek. Azt az alapot akarják lerombolni, amire több mint ezer évvel ezelőtt Szent István királyunk építette a nemzetet, és ami a legvészterhesebb időkben is erőt adott, hogy kitartsunk, és hitet, hogyha kell, újrakezdjük. Veszélyben vagyunk, mert a métely a nemzet legbensőbb értékeit támadja. Ezek a támadások több irányból, a liberalizálódott Európából, a kozmopolita magyar értelmiség és a muszlim migránsok felől egyszerre érkeznek.
Éva, a népek anyja
Beletörődünk abba, hogy a családról és a nőkről való gondolkodás elveszíti keresztény jellegét? El tudjuk fogadni azt is, hogy lányainkra már az iszlám nőkép szerint tekintsenek, hogy olyan tárgyakként kezelik majd unokáinkat, akiket – ahogy azt a migránsoknál látjuk – pajzsként előre lehet tolni a veszélyben, eszközökként használni a célok elérésében? Képesek vagyunk belenyugodni abba, hogy a magány és az elidegenedés legyen a társadalom jövőképe?
De mielőtt ezekre a kérdésekre válaszolnánk, tekintsük át együtt, hogy a Biblia milyen nőképet tár elénk. Az ószövetségi tanítás szerint a nő küldetése Isten tervében, hogy életet adjon: már az első asszony neve is a hivatására utal: Éva „az élők anyja”.
Mária, az istenszülő, az ANYA kevés helyen szerepel a Bibliában, de Jézus a földi életben töltött harminchárom évének mérföldköveinél jelen van. A születés, a tanítás, majd a csodák kezdete és a halál: Mária jelenléte mindig a leglényegesebb pontokon kristályosodik ki. „Íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék!” – Mária e szavakkal éli meg a női lét valódi misztériumát és méltóságát: szerepet kapott Isten tervében.
Jézus születésekor a pásztorok adják hírül az Úr angyalának szavait: „És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.” Odaadó, szemlélődő, lényeglátó, aki a magasabb igazságok megismerésére hivatott. De ha szükséges, ebből a csendes, tanúságtevő szerepből egy pillanat alatt képes kilépni, és rögtön kiderül, hogy elfogadó szelídsége mögött hatalmas erők vannak. Bátran kérdez az angyaltól, határozottan szól Jézusnak is a kánai menyegzőn.
Ez a képesség minden nőben megvan. A nők odaadó és meghitt hátországot építenek, de ha kell, képesek előre lépni, és a legerősebbnek, legkeményebbnek lenni – mint ahogy a 20. századi világégések után történt, amikor a nők újrateremtették Európát.
A 20. század legnagyobb vesztesei a nők voltak. A meggyalázott, megkínzott nők szenvedése felfoghatatlan. Elvesztették apjukat, fivérüket, fiaikat, özvegyen maradtak. A menekülő, az elhajtott, az elhurcolt asszonyok nőiségükben is szenvedtek: az anyák, akik utolsó erőfeszítéseikkel is gyermeküket emelték karjaikba, akik feláldozták magukat, hogy lányaikat mentsék, akiket újra és újra meggyalázott az ellenség. De az önmagából kifordult világ, a háború és az erőszak pusztítása, a megszállók brutalitása sem tudta kiölni a nőkből azt az erőt, amellyel hivatásukat és küldetésüket teljesítik be. Isten tervének részesei: életükhöz hozzátartozik a születés – de az újjászületés is. Szűz Mária elkísérte Jézust a keresztúton, de utána találkozott a feltámadott Jézussal.
A 20. század világégései után a nők mentették meg Európát. Minden szörnyűséggel dacolva képesek voltak újra igent mondani az életre. Újrateremtették a családokat, újraépítették a közösségeket, megteremtették a társadalom és a nemzet életét. Az ő csodálatos erejük nélkül a kontinens belefulladt volna a pusztítás mocskába.
A mai európai nők azonban újra olyan helyzetben vannak, mint a világégéskor: a vadidegen kultúra betörésével ugyanolyan védtelenné és kiszolgáltatottakká váltak, mint annak idején. És csak ők képesek arra, hogy újra megmentsék Európát. Most is háború zajlik: kultúrák háborúja. Kétezer éves keresztény értékeink ellen indítottak háborút. Ez a harc mindenkit megszólít – és vannak nők, akik jó válaszokat adnak: vállalják, hogy újrateremtik Európát. „A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre” – írta Teréz anya, aki megszentelt életet élő szerzetesnővérként is igazi anyaként élte meg hivatását. Azok a nők, akik igent mondanak a szeretetre, anyaként – vér szerint és szív szerint, akár édesanyaként, akár örökbefogadó anyaként – gondját viselik a rájuk bízott életnek, a teremtő Isten képmásainak, és vállalják a gyerekneveléshez kapcsolódó értékközvetítői szerepet is. Ez maga a teremtés folytatása. Lehet ennél magasabb szintű kiteljesedése az embernek? Isten azért bízta a nőkre, mert a nők olyan képességekkel is rendelkeznek, amelyek a férfiaknak nem adattattak meg. Ilyen képesség a mélyebb összefüggések és a magasabb valóság meglátásának misztériuma.
Ősi erő, mély tudás
„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!« Az Úr azonban így felelt neki: »Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.«”
Mária és Márta alakja a női lélek két felének jelképe. Márta a női lélek tevékeny, Mária pedig a szemlélődő, a dolgokat mélyebb összefüggéseiben vizsgáló lélekrész megjelenítője. A keresztény tanításban Jézus Máriát emeli ki, mint aki a magasabb valóságot meglátni képes komponense a nőnek. A mai világ a nőt tevékeny nőként, munkavállalóként ismeri el, de nem kíváncsi a nőre mint anyára, aki a világ mélyebb összefüggéseit, mélységeit is átélni és felismerni képes. Az a nő, aki nem tud ráébredni arra, hogy küldetésének van egy magasabb, emelkedettebb része is – az vállalja kevésbé az anyaságot. A nő, aki gyereket vállal, a teremtő Isten képmását hozza a világra.
Ez a képesség a nő misztériumának és méltóságának alapja, de a mai közvélekedés a nőnek ezt a csendes, tanúságtevő szerepét nem fogadja el, nem tekint rá kitüntetett figyelemmel, ahogy értéket teremt a gyerekek nevelésében. Pedig ez az ősi erő, ez a mély tudás minden nőben megvan, de ha a világ kiöli a magasabb valóságra nyitott és ezt felismerni képes oldalukat, akkor nem tesz mást, mint amit a kommunizmusban: megfosztja őket valódi küldetésüktől és hivatásuktól, és pusztán dolgozó nővé silányítja őket.
A tevékeny nő, aki most a világ ideálja, mindent előrébb helyez, mint a gyermeknevelést, és számára a gyerekvállalás is egy tevékenységgé válik – ráadásul a tevékenységi sora utolsó, kötelezőnek vélt darabjává a diploma, a nyelvvizsgák, a külföldi utak, a kocsi, a lakás, a kutya megszerzése után.
A nő egyensúlya tartja össze a családokat és a közösségeket, építi a társadalmat és a nemzetet. Ez az egyensúly megbomlott, ezt látjuk, érezzük a jelen értéktorzulásában, zűrzavarában, a média és a celebvilág torz ideáljaiban. A rend csak akkor fog helyreállni, ha a tenni vágyás, a tetterő és a mélyebb valóság felismerésének képessége egymásra épül: ha a tevékeny és a szemlélődő, lényeglátó nő egyensúlya visszaáll. Ez azonban a férfiak felelőssége és feladata is.
Ha megnézzük, hogy az egyház alapítója, Jézus milyen szerepet szánt a saját édesanyjának, azt látjuk, hogy az anyaságot adta neki legfontosabb küldetésének. „Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!” – e szavakkal bízta Jánost Szűz Máriára és Szűz Máriát Jánosra.
A férfiaknak abban kell segíteniük a nőket, hogy az anyai hivatásukat érezhessék a legfontosabbnak. A keresztény gondolkodás minden nőre anyaként tekint: mint a világ kiteljesítésének eszközére. Ahogy Jézus azt adta feladatként Jánosnak, hogy Szűz Máriára mint anyára tekintsen, úgy tekintünk mi is anyaként minden nőre, hiszen a világ újrateremtésének részesei.
A férfiak felelőssége
A magából kifordult társadalomban azonban a férfiaknak először ezt el kell fogadniuk önmagukban, mert a nőkben már nem az anyát, hanem a munkatársnőt, a szakmai vetélytársat látják. A genderelméletek, a női egyenjogúság túlhangsúlyozása nagyon sok társadalmi és pszichológiai problémát okoz, többek között a férfiak súlyos identitástudat-válságát. Tudatos folyamatról van szó, amelynek célja a keresztény tanításon alapuló férfi- és nőkép, a család megsemmisítése? Igen, igen, igen! Mondjuk ki!
Ebben a felfordult világban a férfiak feladata, hogy helyreállítsák a saját erejüket, önbizalmukat és társadalmi szerepüket. Olyan erős, magabiztos, határozott férfiakra van szükség, akik képesek az elköteleződésre, örülnek a családnak, és hálásak a gyermekeikért.
Férfi és nő Isten tervében kölcsönösen teljesíti be egymást. A férfi felelőssége, hogy a nőnek lehetősége legyen arra, hogy felfedezze önmagában a máriai oldalt, és a férfi feladata, hogy elismerje ezt az értékteremtő képességet, és visszaadja az anyai hivatás méltóságát. „A nőben mindig az anyát tiszteljük. [...] A Végtelenség láthatatlan örök folyama érint meg mindig, ha anyát látok. Isten gyümölcsfája ő. Őrá száll virágul a Végtelenségből jött lélek. Az ő szíve véréből sző magának testet. Mindig érzem, hogy Isten megbízottja ő.” (Gárdonyi Géza)
Igen sok erőt, kitartást, szeretet, elfogadást kívánok magunknak, férfiaknak!
