A „nagy pofon” visszájáról

Nem állhat jól ütős kártyalapokkal a magyarországi politikai baloldal, ha olyan – erősnek hitt – tök alsót dob az asztalra a játszmában, mint a Népszabadság pár nappal ezelőtti számában. Nagy pofont kapott az Orbán-kormány – nyalták a szájuk szélét az asztal körül ülő zsugások, bájologva az újság címoldalán a hajtás fölé betördelt, újabb „leleplező anyag” láttán. Na, ezt most jól derékba kaptátok! – göcögtek elégedetten.

Cseppet sem kapták derékba…

Mielőtt azonban rátérnénk a szóban forgó cikkre és tartalmára, továbbá az – úgymond – aktualitására, tegyük fel az országos kérdést: mi az a mániás vágyakozás, amely a balsajtó működését, irányultságát motiválja egy jó ideje, mi az egyetlen, deklarált céljuk hajnaltól éjfélig? A helyes válasz: hogy egyszer majd leverjék Orbán Viktor uralmát és megdöntsék a Fidesz hatalmát.

Ennél semmi sem fontosabb számukra a sötét, börtönszerűnek elképzelt világukban, ahol napról napra gyűjtik, írják az országos és helyi „borzalmakat” és a hülyeségeiket. Ez az ő életük. Pedig ha egyszer kitekintenének a bunker sötétjéből a résablakon át a napsütötte világba, belélegeznék a vidék friss levegőjét, megéreznék az egyre épülő-szépülő, a fiatal külföldiek seregét ide vonzó Budapest élményét, ahol csinos lányok sétálnak párjukkal, mennek az egyetemi órára, munkába vagy randevúra, és nem méláznának azon a bűzhödt szellemű redakciójukban, hogy milyen szar a helyzet, jobban is járhatnának.
Egyenes beszéd alcímmel közölte a napilap egy Samantha Power nevű diplomata beszédének részleteit. A demokrata párt iránt elkötelezett Power, akit 2013-ban nevezett ki az Obama-kormányzat az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének, a világszövetség antiszemitizmus elleni fórumán előadott beszédében a tárgy túlnyomó részét – a négyoldalnyi gépelt szövegből másfelet! – az állítólagos „magyarországi helyzet” bemutatására áldozta.

„Az antiszemitizmus szinte mindig együtt jár az idegengyűlölettel” – állítja Power, meggyőzve magát is erről a buta és elcsépelt tézisről. Amely nem is igaz: földgolyónk több mint kétszáz országának lakói túlnyomó többségükben azt sem tudják, mit jelent az, hogy antiszemitizmus. Meg hogy zsidó. A világban szinte mindenütt többségi nemzetek, és/vagy nehezen összeszámlálható rokon- vagy idegen etnikumok, nagyszámú többségek vagy törpe minoritások léteznek. Az idegenek iránti érzések, atavisztikus taszítások és rokonszenvek az emberiség ősi természetéből fakadnak. Csak néhány példa a sok közül: az indiai szubkontinensen élő, seregnyi nyelvet beszélők és vallást követők, a Kínával évtizedek óta gyűlölködő tibetiek, a maláj szigetvilág és Óceánia haragos törzsei, Afrika és Dél-Amerika őshonos rasszai és helyi törzsei az idők kezdete óta „idegengyűlölők”. Máig ellenségek. Bármilyen nyelven is beszéljenek a világban, az „idegen” szóra mindenhol létezik saját negatív elnevezés, szinonima.

Nem mondható tehát kedvesnek, megtisztelőnek a diplomata részéről, ahogyan az ENSZ plénuma előtt pont a magyarokat állította pellengérre az idegengyűlölet példájaként. Holott a jelenkori globális migráció – amelynek részeként tavaly a hazánkon át több százezres tömegben hívatlanul átözönlő, idegen származású ember a körülményekhez képest a lehető leghumánusabb eljárásban részesült –, leginkább az ő honában lehetne kifogás tárgya: az Egyesült Államok déli határán ötezer mérföld hosszú acéldrótkerítés tartja távol a szegény lelkeket az „amerikai kánaántól”. Ott az idegen nem „szép” – mint Pesten vélték egykor –, és mindig akad olyan politikus, aki más szemében észreveszi a szálkát, de a magáéban a gerendát sem.

Power példaként hozta fel Magyarországot, „ahol az antiszemitizmus megtűrése és jutalmazása együtt jár a muzulmánellenességgel és a menekültek terroristákkal való összemosásával” – írja az újság. Érdekes lenne ugyanezt hallani, olvasni egy másik ország – tegyük fel: Izrael – nézőpontja felől, ahol mintha létezné némi viszolygás az idegenjeiktől.

De vissza a mi honunkba, amelyet alaposan befeketített a diplomata. Power szerint a magyarok azért okoznak gondot – talán az ENSZ-nek és főtitkárának? –, mert „szobrot akartak állítani Hóman Bálintnak, aki a harmincas években (!) szorgalmazta a zsidók deportálását” (ami tárgyi és ténybeli tévedés), az „egész országban terjed az antiszemitizmus, amit a szélsőségesen nacionalista Jobbik növekvő népszerűsége is bizonyít” (ami vitatható), és „az az ország, ahol állami kitüntetést adtak Bayer Zsoltnak, egy fertőzően antiszemita véleményírónak”. Eltekintve a buta rágalomtól, vajon melyik más országban kellett volna kitüntetni egy közkedvelt magyar újságírót? Ki érti ezt? Nem szeretnék most Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár helyében lenni.

A komolyabb témakörben Orbán Viktor is megkapta a maga korholását Samantha nénitől. „A miniszterelnök Európát keresztény területként szeretné megtartani azáltal, hogy meggátolja a muzulmán menedékkérők érkezését, amikor közölte, minden európai terrorista migráns”. Erre az a válasz, hogy néha előfordul egy-egy elborult agyú keresztény (?), aki savat önt a vonat utasára, de ha a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőinek esetét, majd a százas nagyságrendű áldozatot szedő, szervezett terrorista mészárlásokat tekintjük mércének, a gyilkosok mind muzulmánok voltak. A diplomata megkérdezhetné a nagyszámú franciaországi izraelita közösségek rabbijainak véleményét is a militáns Allah-hívőkről, de „érdekes” választ kapna rá a jeruzsálemi zsidó vallási központból is.

Felkaphatták a fejüket az ENSZ-székházban ülő hallgatók, amikor Power beszámolt arról is, hogy „a magyar és nemzetközi szervezetek, vallási vezetők és külföldi kormányok együtt akadályozták meg a Hóman-szobor felállítását”. „Who is this Howmen? – bökdösték a szomszédjukat. De az előadó nem hagyta cserben a magyar történelemben nem eléggé jártas meghívottakat, és elmagyarázta (!) nekik: Barack Obama elnök egy január végi beszédében közölte, hogy a Hóman-szobor az amerikai–magyar kapcsolatok központi ügye, a jó kapcsolatok alapfeltétele. „Oh! Then it’s all right!” – sóhajtott fel a feszülten figyelő hallgatóság.

Nos, ezeket tudtam meg a (nem) minden korszakában igazat mondó, a hetvennegyedik évfolyamát taposó Népszabadság címlapsztorijából. Bónuszként megismerhettem egy eddig sajnálatosan elkerült, világhírű diplomatát is Samantha Power személyében. Jobb későn, mint soha! Azt is megtudtam, hogy ír származású és elnyerte a Pulitzer-díjat is, és biztos nem kártyán. (A díjat alapító makói Politzer József magyar migráns volt).

A kollégák ágyúval lőttek verébre. Vagy talán azt hiszik, hogy egyetlen „nagy pofonnal” padlóra lehet küldeni Orbán Viktort, a kormányát, a pártját és a magyar választók tömegét?

„Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani” – írta egykor a csodálatos Rejtő Jenő.