Vélemény és vita
A második fecske
Álláspont. Pozitív sokként ért bennünket a Standard & Poor’s felminősítése, hiszen erre senki sem számított.
Ugyanis ez az a hitelminősítő intézet, amely a három nagy világcég (S & P, Fitch Ratings és Moody’s) közül talán a „legkeményebb” – legalábbis velünk. Bár a múlt pénteki verdikt óta eltelt pár nap, de kétlem, hogy lehiggadtak volna a kedélyek.
Egy-két megnyilvánulás innét-onnét, bizony azt sejteti, hogy nem is olyan nagy siker ez. Tudják, a szirénhangót fújó „megmondóemberek” szerint ez csak a kormánynak siker, miután pont a kabinet rontotta le magát intézkedéseivel a bóvlibesorolásba. S az sem kunszt, hogy visszajöttünk befektetésre ajánlott országgá, miután a harmadik Orbán-kormány csak kijavította azt a gazdaságpolitikai hibát, amelyet maga idézett elő.
Akárhogyan csűrik-csavarják is a szót a túloldalról, mégis csak az eddig Magyarországgal szemben legkritikusabbnak tűnő intézet lépett a Moody’s előtt, amely inkább baráti velünk, mint a Standard & Poor’s. Ha azt kérdik, bízhatunk-e abban, hogy még az idén mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott lesz-e Magyarország – a Moody’s szakértői októberben jönnek, a Fitch volt az első fecske –, a válasz csak ez: mérget vehetünk rá, miután ezek az intézetek együtt „mozognak” alapvetően döntéseik meghozatalakor.
Szögezzük le, a kormánynak ez tényleg siker, mert az nem pusztán presztízskérdés, hogy hová tartozik a magyar államadósság besorolása – bóvliba vagy befektetésre ajánlott kategóriába – hanem nagyon is gyakorlatias, tízmilliárdokban mérhető tétel. Ugyanis bizonyos pénzügyi alapok számára előírás, hogy csak olyan államokat hitelezzenek – vagyis vásároljanak tőlük államkötvényt –, amelyek nem „bóvlisok”.
Javaslom, tegyünk egy kört azon logika mentén is, miszerint a kormány csak helyrehozta korábbi gazdaságpolitikai bűneit, s lényegében ennek tudható be, hogy visszakapta korábbi minősítését.
Hitelminősítői oldalról az a lényeg, hogy képesek vagyunk-e visszafizetni az adósságot, és ehhez milyen kondíciókkal rendelkezünk. A kondíciókat olyan mutatók fémjelzik, mint például a külső adósság alakulása, a devizaadósság aránya a teljes adósságon belül, vagy például az államadósság szintje, amelyet ugyancsak egy ráta fejez ki. Nos, ezen a téren hatalmasat tudott hazánk előrelépni, amelyet leginkább közgazdászi körökben a sérülékenység mérséklésével illetnek.
Hogy mi változott meg egyik napról a másikra?
Megszűnt a devizahitel-kockázat a lakossági kölcsönök teljes átváltása révén, a nettó külső adósság állománya – az a hitelállomány, melyet egy ország egy másik országtól, vagy nemzetközi pénzintézetektől vett fel – 2015 végére jelentősen, a korábbi évek negatív csúcsaihoz képest a felére esett, ezzel elérve Lengyelország szintjét. Eközben az adósságráta folyamatosan csökken, s az EU–IMF-gigahitel visszafizetése után egyértelművé vált, hogy piaci alapon – magyarán külső segítség nélkül – is képesek vagyunk magunkat finanszírozni. Ide tartozik még az is, hogy a kormány csökkenteni kezdte a bankadót. Mint tudják: holló a hollónak nem vájja ki a szemét a pénzpiacokon sem.
Bár szakértők szerint a piac már rég beárazta a befektetésre ajánlott kategóriát, vagyis a felminősítésünk minimum egy éve indokolt lett volna, problémát okozott, hogy gazdasági növekedésünk nem tűnt fenntarthatónak. Ezek szerint most már annak tűnik.
Ugyanakkor a sokszor hivatkozott, említett piaci beárazás ellenére szükségünk van a hitelminősítői, pozitív bizonyítványra is. Egyfelől ezeknek a világcégeknek a befolyása ma is erős: a világ száznyolcvan országát figyelő befektetők az ilyen hitelminősítői értékelések alapján döntenek arról, hogy eladnak vagy nem adnak el, és ha igen, kinek milyen feltételekkel. E minősítő társaságok véleménye adott esetben többet nyom a latban a pénzpiacokon, mint a valós gazdasági-pénzügyi folyamatok. Másfelől pont a felminősítés apropóján friss pénzek érkeznek, amelyek hosszabb távon „tarthatják” a magyar állampapírokat. Ugyanis hiába van nagy pénzügyi forgalom (likviditás) a világgazdaságban, egyszer minden véget ér, és éppen ezért fontos, hogy olyan állampapírokat vásároljanak tőlünk, amely nem pár esztendőre szólnak.
Eközben a forint ereje sem mellékes. Hiába jó kiviteli oldalon a gyenge árfolyam, ha egy adott ország fizetőeszköze leértékelődik, az azt is jelenti: mindenkinek a vagyona keveset ér. A Standard & Poor’s döntése óta a valutánk is többet ér.
Summa summarum: ezerből kilencszázkilencvenkilenc befektető a három nagy hitelminősítő véleményére figyel.
Várjuk a harmadik fecskét!
Egy-két megnyilvánulás innét-onnét, bizony azt sejteti, hogy nem is olyan nagy siker ez. Tudják, a szirénhangót fújó „megmondóemberek” szerint ez csak a kormánynak siker, miután pont a kabinet rontotta le magát intézkedéseivel a bóvlibesorolásba. S az sem kunszt, hogy visszajöttünk befektetésre ajánlott országgá, miután a harmadik Orbán-kormány csak kijavította azt a gazdaságpolitikai hibát, amelyet maga idézett elő.
Akárhogyan csűrik-csavarják is a szót a túloldalról, mégis csak az eddig Magyarországgal szemben legkritikusabbnak tűnő intézet lépett a Moody’s előtt, amely inkább baráti velünk, mint a Standard & Poor’s. Ha azt kérdik, bízhatunk-e abban, hogy még az idén mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott lesz-e Magyarország – a Moody’s szakértői októberben jönnek, a Fitch volt az első fecske –, a válasz csak ez: mérget vehetünk rá, miután ezek az intézetek együtt „mozognak” alapvetően döntéseik meghozatalakor.
Szögezzük le, a kormánynak ez tényleg siker, mert az nem pusztán presztízskérdés, hogy hová tartozik a magyar államadósság besorolása – bóvliba vagy befektetésre ajánlott kategóriába – hanem nagyon is gyakorlatias, tízmilliárdokban mérhető tétel. Ugyanis bizonyos pénzügyi alapok számára előírás, hogy csak olyan államokat hitelezzenek – vagyis vásároljanak tőlük államkötvényt –, amelyek nem „bóvlisok”.
Javaslom, tegyünk egy kört azon logika mentén is, miszerint a kormány csak helyrehozta korábbi gazdaságpolitikai bűneit, s lényegében ennek tudható be, hogy visszakapta korábbi minősítését.
Hitelminősítői oldalról az a lényeg, hogy képesek vagyunk-e visszafizetni az adósságot, és ehhez milyen kondíciókkal rendelkezünk. A kondíciókat olyan mutatók fémjelzik, mint például a külső adósság alakulása, a devizaadósság aránya a teljes adósságon belül, vagy például az államadósság szintje, amelyet ugyancsak egy ráta fejez ki. Nos, ezen a téren hatalmasat tudott hazánk előrelépni, amelyet leginkább közgazdászi körökben a sérülékenység mérséklésével illetnek.
Hogy mi változott meg egyik napról a másikra?
Megszűnt a devizahitel-kockázat a lakossági kölcsönök teljes átváltása révén, a nettó külső adósság állománya – az a hitelállomány, melyet egy ország egy másik országtól, vagy nemzetközi pénzintézetektől vett fel – 2015 végére jelentősen, a korábbi évek negatív csúcsaihoz képest a felére esett, ezzel elérve Lengyelország szintjét. Eközben az adósságráta folyamatosan csökken, s az EU–IMF-gigahitel visszafizetése után egyértelművé vált, hogy piaci alapon – magyarán külső segítség nélkül – is képesek vagyunk magunkat finanszírozni. Ide tartozik még az is, hogy a kormány csökkenteni kezdte a bankadót. Mint tudják: holló a hollónak nem vájja ki a szemét a pénzpiacokon sem.
Bár szakértők szerint a piac már rég beárazta a befektetésre ajánlott kategóriát, vagyis a felminősítésünk minimum egy éve indokolt lett volna, problémát okozott, hogy gazdasági növekedésünk nem tűnt fenntarthatónak. Ezek szerint most már annak tűnik.
Ugyanakkor a sokszor hivatkozott, említett piaci beárazás ellenére szükségünk van a hitelminősítői, pozitív bizonyítványra is. Egyfelől ezeknek a világcégeknek a befolyása ma is erős: a világ száznyolcvan országát figyelő befektetők az ilyen hitelminősítői értékelések alapján döntenek arról, hogy eladnak vagy nem adnak el, és ha igen, kinek milyen feltételekkel. E minősítő társaságok véleménye adott esetben többet nyom a latban a pénzpiacokon, mint a valós gazdasági-pénzügyi folyamatok. Másfelől pont a felminősítés apropóján friss pénzek érkeznek, amelyek hosszabb távon „tarthatják” a magyar állampapírokat. Ugyanis hiába van nagy pénzügyi forgalom (likviditás) a világgazdaságban, egyszer minden véget ér, és éppen ezért fontos, hogy olyan állampapírokat vásároljanak tőlünk, amely nem pár esztendőre szólnak.
Eközben a forint ereje sem mellékes. Hiába jó kiviteli oldalon a gyenge árfolyam, ha egy adott ország fizetőeszköze leértékelődik, az azt is jelenti: mindenkinek a vagyona keveset ér. A Standard & Poor’s döntése óta a valutánk is többet ér.
Summa summarum: ezerből kilencszázkilencvenkilenc befektető a három nagy hitelminősítő véleményére figyel.
Várjuk a harmadik fecskét!