A kulcsos bácsi

S szavai bizony most, a múlt heti puccskísérlet után különös jelentőséget kaptak. Élesen beszél ezúttal is, anélkül, hogy különösebben megválogatná a szavait. Ahogy már két évvel ezelőtt sem tette, amikor pedig arról értekezett, hogy „Törökországban a nyilvános véleményformálás szabadsága a lehető legalacsonyabb szintre esett vissza”. Persze nemcsak a nyilvános diskurzus szabadsága csorbul Törökországban ezekben a napokban, hanem a nemzeti valuta, a líra értéke is, hiszen épp a tegnapi hírügynökségi jelentésekből tudhatjuk, hogy történelmi mélypontra esett a dollárhoz viszonyított árfolyama, miután Recep Tayyip Erdogan államfő csütörtökre virradó éjszaka három hónapra rendkívüli állapotot hirdetett. Itthon pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata intette elővigyázatosságra a Törökországba készülő vagy már ott tartózkodó magyar állampolgárokat, hiszen nyár van, szabadságolási időszak, pihenőidő, sokan utaznak a tengerpartra, és bizony magyarok is bőven akadnak a népszerű üdülőhelyeket ellepő turisták között.

S amíg ők felszabadultan lu-bickolnak az ilyen-olyan tengerekben – régiója válogatja –, bóklásznak a bazársoron és közben szuveníreket vásárolgatnak, ajándéktárgyakat a rokonságnak, és hűtőmágneseket, csecsebecséket, mindenféle kacatot hordanak össze a szállodai szobájukban, közben minden jel szerint az atatürki állam a végóráit éli. Erdogan már eddig is leépített belőle hol ezt, hol azt, hol meg amazt, de csak mértékkel, a jogállamiság álcáját megőrizve, igazából azonban Mustafa Kemal Atatürk elképzelései-vel már a „mérsékelt” iszlamizmusa is csak feltételes módban egyeztethető össze. Most pedig mintha szárnyakat kapott volna. Vagyis inkább: elszabadult. Most aztán mindenre (és bármire…) feljogosítva érzi magát.

A puccskísérlet után azonnal bombázókat küldött a kurdok észak-iraki állásai ellen, és az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint „húsz terroristát semlegesítettek”. Hát persze, csakhogy az egyébként az Iszlám Állam dzsihadistái ellen sokáig egyedüliként sikeresen harcoló kurdokról már csak a hivatalos török szóhasználat beszél terroristaként. Erdogan számára pedig ők jelentik a jó kifogást mindenre. A választások előtt is bombázni kezdte őket, hogy erős kezű vezetőként megerősítse támogatottságát, még ha ezzel egy egyébként már hosszabb ideje nyugvóponton lévő konfliktust élesztett is újra. De legalább bejött a számítása, és fölényesen nyert.

Mondhatja persze most minderre Angela Merkel német kancellár, hogy a puccskísérlet – és az utána meghozott intézkedéssorozat – nem érinti a menekültválság közös kezeléséről kötött uniós–török megállapodás végrehajtását, de azért remélem, hogy ő maga is érzi, mennyire súlytalanok ezek a szavak. A kancellár Theresa May brit kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján Berlinben úgy fogalmazott, hogy a német kormány „mély aggodalommal” és „erős kritikával” követi a katonai államcsínykísérlet után megindult törökországi folyamatokat, és a bírálatait személyesen is elmondta Erdogannak. Aki meg vélhetően sírógörcsöt kapott, amikor Merkel szigorúan megfegyelmezte, körmössel fenyegette, épp csak hogy kukoricára nem térdeltette.

Pedig Törökország magatartása Európa szempontjából is elsődleges fontosságú a menekültkérdésben. Ne gondolja ugyanis senki, hogy a kurdok bombázása nem indít el újabb migránsáradatot, vagy hogy egy belső leszámolásoktól terhelt – nyomokban még enyhe atatürkiséget is tartalmazó – állam majd meg tudja és akarja állítani a határainál, vagy esetleg Németországból visszafogadni azokat a szíreket, akik egyébként eddig is illegálisan hagyták el a területét.

A balkáni migránsútvonal kulcsa tehát ott van Erdogan kezében, de gyorsan ki kellene csavarni belőle, mielőtt újra megnyitná a menekülők előtt.