A katasztrófa

Tízen meghaltak, 304-en megsérültek, sokan közülük egy életre szólóan. Az anyagi és élővilágnak okozott kár elérte a harmincnyolcmilliárd forintot. Hatvannégy hónappal a tragikus esemény után a veszprémi bíróságon olyan ítélet született a történtekért felelősök ügyében, amelyik újabb, szennyes réteggel takarta be a példátlan ipari, környezeti és emberi katasztrófát: a perbe fogott tizenöt vádlottat Szabó Györgyi tanácsvezető bíró felmentette minden vádpont alól.

Az ajkai bauxitfeldolgozás és alumíniumgyártás immár hetven éve folyamatos működésének mellékterméke az úgynevezett vörösiszap. Különféle ásványok, fémércek és mellékanyagok visszamaradt lúgos masszája, úgynevezett zagy. A városra és a környezetre veszélyt jelentő ipari hulladékot az 1940-es évek óta föld- és törmeléktöltéssel körülvett zagytározókban gyűjtötték. Tíz hatalmas kazetta telt meg egymás után a timföldgyártás folytán a 2000-es évekig, összesen ötvenmillió köbméter szürke- és harmincmillió köbméter vörösiszap halmozódott fel Ajkán, a Torna-patak menti lapályon.

A sorban 10-es számú, utolsó tározóban több mint 800 ezer köbméter, 13 pH-értékű maró lúgos ipari iszap volt, amikor kiszakadt a töltés északnyugati fala. Tizenöt perc alatt kiürült és végigömlött a nyugat felé lejtő patakvölgy és a vasútvonal mentén a fékezhetetlen, kétméteres magasságot is elérő áradat, magával ragadva embert, állatot, járműveket és építményeket.

Október 5-én reggeltől ország-világ megtudhatta milyen, eddig példátlan emberi és környezeti katasztrófa történt a magyarországi Dunántúlon. Délelőtt az ajkai Mal Zrt. tulajdonosi körébe tartozó vezérigazgató (!), a fiatal Bakonyi Zoltán a médiának nyilatkozva kijelentette: „A vörösiszap nem veszélyes… Az iszapban nincsenek egészségre veszélyes szabad gyökök, ártalmatlan anyagról van szó.” A helyszínre érkezett Pintér Sándor belügyminiszter azt üzente a sajtón keresztül a cégvezetőknek: „Ha nem ártalmas, fürödjenek meg benne!”

November 5-én kormányhatározat nevezte meg a Mal Zrt.-t a katasztrófa okozójaként. Az iszapömlés, majd az összesen 365 tönkrement lakóingatlan kárelhárítása után a kormány Kolontár és Devecser magasabban fekvő, panorámás földterületein kertes, családi házas lakónegyedeket építtetett a károsultaknak, neves építészek, hallgatók, vállalkozók és civil önkéntesek segítő munkájával. A bekerülési összeg – a magyar adófizetők és adományozók pénzéből – elérte a harmincmilliárd forintot.

Majd 2012 januárjában vádat emeltek tizenöt ember ellen, halált okozó gondatlan közveszélyokozás, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, valamint környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége vádjával a Veszprémi Törvényszéken. A kilencvenegy oldalas vádirat szerint „egy órával a gátszakadás előtt katasztrófahelyzetet jelző adatokat mutattak a Mal műszerei”, a vállalatnak azonban hiányzott a monitoring- és vészjelző rendszere, amely idejében figyelmeztethette volna a környékbeli települések lakóit. A fővádlott, Bakonyi Zoltán vallomásában tagadta bűnösségét.

A „magyar ezüstöt” – és mellé busás magánvagyonokat – termelő vállalatnak tehát nem volt sem kellő figyelme, sem elég pénze (?) a megtörténhető veszélyhelyzet jelzésére. Márpedig pénzben nem szenvedett hiányt. A cégvezető apja, Bakonyi Árpád (74) régi, ismert név a magyar vegyipar köreiben. Veszprémben szerzett diplomát az 1960-as években, s karrierje, vállalati tisztségek után, a Nehézipari Minisztériumba vezetett. Az Antall-kormány idején „váltott rendszert”, előbb az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba, majd az alumíniumiparba került. 1991–93 között levezette a tízmilliárdos adósságot felhalmozott Hungalu Rt. privatizálását, majd a fűzfői Nitrokémia vállalatot adta magánkézbe. „Rablóból lesz a legjobb pandúr” – idézte az Origo a gazdasági szaklap korabeli cikkét, utalva a teljes magyar alumíniumipar 1995 és 1999 között történt kisajátítására. Bakonyival kéz a kézben járt az ugyancsak jól ismert nagyiparos, Tolnay Lajos (68), aki kék munkáskabátban (!) mutatkozott az újságírók előtt az iszapömlés utáni reggelen. A kohómérnök végzettségű Tolnay pályája a diósgyőri Lenin Kohászati Művekben indult, a dicsőséges rendszerváltást követően kitérővel került a rossz emlékű Rákóczi Bank igazgatói székébe s végül a Mal Zrt. vezérigazgatói posztjára. A két Bakonyi – apa és fia –, Tolnay, valamint a szintén a Malhoz kötődő Petrusz Béla sajtónyilvánosság elé került összvagyona meghaladja az 50-60 milliárd forintot. A Mal felosztásából jutott egy zsíros falat még Gyurcsánynak is: a Motim kádkő- és csiszolóanyaggyára. Mindebből nem jutott pénz bajelhárításra, vészjelző rendszerre Ajkán.

A nevezettek vezér- és egyéb igazgatói címekkel szerepelnek a nyilvánosság előtt, holott ők résztulajdonosai a vállalatuknak. Ha egy ajkai lakóház tetejéről lecsúszna egy cserép a szomszéd kertbe, és valakit agyonütne, a tulajdonost elítélhetné a bíróság gondatlanság miatt.

Amikor a vörösiszap-lavina képei, riportjai bejárták a világot, a külföld csak ámult, micsoda katasztrófa történt Magyarországon. Ha netán a hírét hallják, látják a bírósági ítéletet, nem hiszik el, hogy megtörténhetett.