Vélemény és vita
A jövőre hat
Álláspont. Indítsunk távolról: Magyarország 2010-ben az egyik legkockázatosabb ország volt
Sokan tippeltek arra, hogy pénzügyileg-gazdaságilag bedől, kizárólag az IMF–EU–gigahitelnek köszönhetően finanszírozhatta hazánk az adósságát. Olyannyira lecsúsztunk a 2010-es kormányváltás idejére, hogy az egykori bezzegország összes gazdasági értéke kilógott minden infografikából.
Noha sokan érveltek azzal, hogy a 2008–2009-es világgazdasági válság mindenkit „megcsapott”, mi voltunk talán a legsérülékenyebbek, valamint azok, akik teljesen legyengülve jöttek ki a krízisből. Ragozni sem kell a magas államadósság és költségvetési hiány, a gazdasági visszaesés, a két számjegyű munkanélküliségi ráta hátrányait. S tegyük hozzá: nem pusztán arra tippeltek sokan, hogy bedőlünk, hanem arra is, hogy tíz vagy húsz évig föl sem állunk. Az államcsőd rémképe volt a magyar gazdaság szimbóluma.
Miközben sokan nem látták a rendszert a második Orbán-kormány „korai” gazdasági intézkedéssorozatában, egy dolog tetten érhető volt: a mielőbbi pénzügyi rendbetétel – költségvetési hiány és adósságráta lefaragása – iránti elköteleződés, valamint olyan termelési területek (ipar, feldolgozóipar) preferálása, amelyek komoly foglalkoztatási hajlandósággal bírnak. Találóan jegyezte meg Orbán Viktor tegnap a Magyar Állandó Értekezleten, hogy „Olyan populizmust még a világon nem láttak, amely államadósság-csökkentéssel, a hiány leszorításával és gazdasági növekedéssel jár”.
De a múlt elmúlt, ugorjunk egy nagyot. Nézzük, miből élünk – és ez szó szerint értendő.
Miután a napokban a kormány átfogó megállapodást írt alá a szakszervezetekkel és a munkaadókkal – ilyenre szűk három évtizede nem volt példa! – évekre rögzítve a magyar gazdaságpolitika legfontosabb pilléreit, reális esély van a felzárkózásra, a régóta várt nyugat-európai életszínvonal közelebb jöhet. A minimálbéremelés, a járulékcsökkentés, a garantált bérminimum növekedése, az adócsökkentés és -egyszerűsítés támasztja alá, hogy a kormány tényleg komolyan vette az átalakítások, a gazdasági élénkítés szükségességét. Ezzel együtt elismerve azt is, hogy véget ért az alacsony fizetésekre épülő magyar gazdaság története.
Hogy mekkora mozgástér van a kormány számára, azt jól jelzik a makrogazdasági számok: többletes a költségvetés, befektetésre ajánlott a magyar államadósság, növekszik a nemzetgazdaság teljesítménye. Az adatok mellett természetesen alapkérdés, hogy mit érez ebből a választópolgár. Mindenekelőtt béremelést, ami több költést jelent a pénztárcából, valamint a stabilitást, hiszen ott, ahol egyre inkább a munkaerőhiány okozza a problémát, biztonságosabbá válnak a munkahelyek is. Tény, hogy van hová fejlődnünk, hiszen 1989-ben például ötmillióan dolgoztak, jelenleg pedig Magyarországon 4,4 millió embert foglalkoztatnak. Vagyis a rendszerváltozás előtti szinten vagyunk, ami egyébként azóta a csúcs.
Persze jóléti ország hazánk akkor lesz, ha a gazdasági dinamikusan bővül, s ehhez új beruházások, munkahelyek kellenek, és a régi, „multis képlet” helyett a kis- és középvállalkozások pörögnek fel. Azzal sem árulok el titkot, hogy a történelem úgy hozta, Magyarország pénz- és tőkeszegény állammá vált, így az uniós forrásokat nyilvánvalóan gazdaságfejlesztésre kell fordítani, csakúgy, mint a rendelkezésre álló belső pénzügyi tételeket is.
De mi is az újdonság a kormány mostani döntéseiben? Nos, éveken át valódi veszélynek tűnt, hogy az ötletszerű gazdasági kormányzás állandósítja a gazdasági szereplők számára a kiszámíthatatlanságot. Ez bizalmatlanságot szült, senki sem tudta, mit hoz vagy visz a holnap. A világon még egyetlen olyan gazdaság sem volt, amely komolyan megalapozott tervek nélkül hosszabb távon is gyorsabban tudott fejlődni, mint vetélytársai. Ugyanis tudni kell, honnan hova akarunk eljutni.
A hosszú távra szóló stratégia megtalálható a vállalkozásoknál, de még a háztartásokban is komoly szerepe van. A rezsicsökkentéstől kezdve az atomerőművön át a csok-ig mind-mind önmagában talán megálló ötlet, de stratégia híján nem látni mögötte a közös rendezőelvet. Egyetlen megoldás az, ha a kiszámíthatóbb gazdaságpolitikának köszönhetően nő a közbizalom, a megtakarítási és a beruházási kedv, s így megmozdulnak a befektetéseket finanszírozó külső és belső források.
A többéves megállapodás a szociális és gazdasági partnerekkel jó találmány: a jövőre hat. Most már jöhetnek a finomhangolások.