Vélemény és vita
A jó püspök örökösei
Ranolder János veszprémi püspök 1863-ban épült badacsonyi nyaralóházát az „ebek harmincadjára” bízták felelőtlen vigécek és a felelős hatóságok.
A nemesi családban született, majd az új idők eszményi polgárát megtestesítő Eötvös Károly 1875-ben útra kelt Budapestről felfedezni a magyar tengert. Már túl volt a harmadik X-en a jogász-politikus, és még nem ösmerte a Balatont. Néhány jó barát hiányzott csak az elinduláshoz, meg egy szíves meghívás, hogy a szállásuk is jó legyen. Hamar teljesült az előbbi óhaj: Gyulai Pál, Salamon Ferenc, Szilágyi Sándor, Nagy Miklós és Szentirmay József urak személyében, a szívélyes meghívó is megérkezett Ranolder János veszprémi püspök úr részéről, őeminenciája badacsonyi nyaralójába.
„Veszprém városának sok szegénye volt – emlékszik vissza a később remek íróvá lett Eötvös azokra a szép időkre. – A tapasztalás megmutatta, hogy naponként hatszáz szegény, ha rá nem szorult is, szívesen elfogadja a püspök kegyes adományát. S mind a hatszáznak volt otthon legalább egy kisdede vagy beteg öregje, hozzátartozója. És azután az úri rendhez tartozó szemérmes szegények. János püspök tehát kiadta a rendeletet, naponként annyit süssenek és főzzenek, hogy minden szegénynek jusson minden napra kenyér, sült és egyéb ennivaló annyi, amennyi vasárnappá teszi a hétköznapot is. Valláskülönbséget pedig ne ismerjenek” – idézi szavait Eötvös Károly az 1901-ben megjelent Balatoni utazás című munkájában.
Ranolder püspök nem csak „kenyeret szaporított” és hatalmas szőlőbirtokokat gondozott – elterjesztve a korszerű termesztési módokat, és munkához, borhoz juttatva a parasztokat –, leánynevelő intézeteket is alapított. Kettőt Veszprémben, egyet-egyet Pápán, Tapolcán, Keszthelyen, Kaposvárott, valamint Pesten a Ferencvárosban. Összesen másfél millió arany forintot költött e célra, ámde kikötötte minden alapító levélben, hogy a kis lánykák magyar tudást és nevelést kapjanak, nem pedig németet. Veszprémben készült el az első intézet az Angolkisasszonyok templomával együtt 1860-ban, a következő évben a nyaraló kastély Csopakon a leányoknak. Mindhárom romantikus stílusú épületet Szentirmay József tervezte.
Az egykori 1848-as huszárkapitány Szentirmay – János püspök sógora – építette 1863-ban a Badacsonyi-hegy tóra néző oldalán ma is látható emeletes házat. Abban vendégeskedtek 1875. június 4-ével kezdve a fent nevezett kiváló fővárosi urak. Amint Ranolder püspök megtudta, hogy kicsodák ők, így kiáltott fel: „– Ez mind író, mind kálvinista és mind erdélyi! Amint egyházmegyém határán belépnek, az én vendégeim. Aztán a becsületet megmentsétek!”
Szentirmay az angol romantikát idéző épületek után egyszerű, szép arányú, a napfényben fürdő toszkánai tájba illő nyaralóvillát képzelt el a badacsonyi hegyoldalba. Olyanra is sikerült. A körülötte magasra nőtt néhány fenyő, és a meszelt falu, zöld zsalugáteres ablakú, enyhén lejtős sátortetejű épület tökéletesen belesimult a szőlőskertek és dűlők tagolta hegyoldalba. Nehezen leírható az onnan föntről elénk táruló kilátás a Balaton végtelennek látszó tükrére. Nem csoda, hogy irigyei is lettek ennek a fenséges panorámának! 1948-ban, amikor államosították az egyházi tulajdonokat, ez történt a püspökség nyaralójával is. Kézen-közön eltűnt minden berendezése, egy időben vendégmunkások szállásául szolgált, majd szülészeti-borászati kiállítást nyitott benne a helyi állami gazdaság. Az 1992. évi privatizáció után magára hagyták az – időközben hivatalosan védett műemlékké nyilvánított! – épületet.
Majd 2008 körül kezdtek élénken érdeklődni iránta a befektetők, vevők és vállalkozók; az évtized végére meglepetést okozó kész tervek jelentek meg az őslakosok és a tájat féltő patrióták szeme előtt. Egy helybeli borászat + tőkepénzes üzlettárs felállásban, összesen másfél milliárd forintos, állami és uniós pénzzel megtámogatott projekt nevében első lépésben ledózerolták a Ranolder-háztól alig száz méterre levő, 1950 óta működő, a turisták által kedvelt „Bormúzeum” nevű – egyedi listás értékű – vendéglőt; szánalmasan modernkedő, tájidegen „borhotelt” csináltak a helyébe (utána egy másik oda nem illő rondaságot a Római úton). Kis híján a mohóság áldozatul esett a nem sok híján százötven éves püspöki nyaraló is! A 16 méter hosszú, 8 méter széles, a déli oldalán kilépő rizalit-erkélyes épület falait három méter mélyen körbeásták, az emeleti és a válaszfalakat lebontották, kidobták az eredeti fa lépcsőt, leverték a teljes tetőt és a fedélszéket.
Mindez 2010-ben történt. Akkor többféle, megalapozott indokkal leállította a hatóság a közbotrányba és szabálytalanságokba fulladt ámokfutást. Ott áll azóta kibelezve, magára hagyva a filantróp Ranolder püspök nyári hajléka a szabadon maradt, fedél nélküli felmenő falakkal, kiszolgáltatva esőnek, szélnek, hónak, fagynak. Amelyben 1875-ben az emlékezetes nyarat töltötték a felsorolt, derék fővárosi urak. Az égnek meredő falakat semmi sem védi az időjárás viszontagságaitól, már megindultak a magasból a repedező téglák, kövek, vakolatdarabok. Pedig a mögöttünk álló tél irgalmas volt, alig néhány éjszakai faggyal és kevés hóval.