A gyűlölet alakváltozásai

Ha fellapozzuk a magyar szinonimaszótárt, szinte alig találunk megfelelő szavakat a gyűlölet kifejezésére: itt találjuk azt, hogy „szinte undort érezve”, vagy éppenséggel azt is, hogy utál. Valaki valakit. Egy csoport egy másikat. És viszont! A viszontutálatnak, a viszontgyűlöletnek ugyanis különös bája van… Amolyan kölcsönösfajta. Felkínálja még a szótár az ellenszenv (ellenségeskedik…) használatát. S nagyjából ennyi, illetve az összes többi lehetőség csak az alapszóból, a gyűlöletből képzett változat: gyűlölség, gyűlölködik. S ezek után már a gyümölcsíz, a gyümölcslé, a gyümölcsözik következik a szótárban, mind-mind sokkal nagyszerűbb érzés, mint kiindulópontunk, a gyűlölködés.

Tanulmányok a 19. századi magyar irodalomról – ez az alcíme a Tempevölgy Könyvek sorozatában a sorrendben tizenhetedik kötetként most megjelent kiadványnak, vagyis Szörényi László nagyszerű tanulmánygyűjteményének. A címe azonban sokkal talányosabb: A nagy, a várt, rettegett jövendő. A szerző pedig egy előszónak álcázott, többoldalas tanulmányban elemzi Vörösmarty Mihály Hedvig című költeményét. A főhősnő története tulajdonképpen egy legenda, amit Vörösmarty sajátos módján ad elő, sok olyan utalással, amelynek a keletkezés korában szinte nyilvánvalónak kellett lennie az olvasó, a hallgató számára. Ma már azonban többnyire értetlenül állunk előtte… Értetlenül szembesülünk vele. Mert valljuk be: ha valaki nem a megfelelő korszakra szakosodott történész, akkor nehezen értheti ezeket a kontextusukban. (S nem segíthet még csak a kritikai kiadás sem.) Nem kell ehhez műveletlen tuskónak lenni… Egyszerűen csak ezek a vonatkozások ma már messze nem képezik az alapműveltség részét.

Nos, éppen ezeket a dilemmákat oldja fel számunkra Szörényi nagyszerűen, izgalmasan és olvasmányosan. „A teremtés titka, isten, ember / S a világ valának följegyezve / Szent soraiban, és az élet álma: / A nagy, a várt, rettegett jövendő, / Melyre holtak sírból fölriadnak” – írja költeményében Vörösmarty a Bibliára utalva, s ebből ered Szörényi László címválasztása.

Ez volna hát a futurológia lényege? Hogy a múltba kell révednünk, a legendák világába, ha a jövőnket fürkésszük? S hosszan, több bekezdésen át elemzi a szerző a gyűlölet megnyilvánulásait is. Amely még véletlenül sem belőlünk táplálkozik, távolról sem a mi lelkünkben ver tanyát, de ránk, felénk irányul. Magyarokra fenekedik! Ezért kell szembesülnünk vele. Még ha egynémely alakváltozásaiban nem is ismerjük fel azonnal.

A legendák velünk élnek, s talán nagyképűség nélkül mondhatjuk, hogy ha tolmácsolni tudjuk azokat, akkor már félig nyert ügyünk van. A másik felét meg bízzuk a szerencsénkre…