Vélemény és vita
A diktátor embere
Belgrádban eltemették Senta Milenkovicot, a legismertebb szerb testőrt, aki korábban a diktátor, Slobodan Milosevic biztonságáról gondoskodott.
Erős indulatokat és érzelmeket – no meg persze kommentárokat – váltott ki, hogy tegnap Belgrádban eltemették a hatvanegy éves korában elhunyt Senta Milenkovicot, a legismertebb szerb testőrt, aki korábban a diktátor, Slobodan Milosevic biztonságáról gondoskodott. A lapok az elmúlt években valóban sokat cikkeztek ugyan róla, de ennek ellenére szinte semmi biztosat nem lehetett tudni munkájáról és tevékenységéről. Alapvetően úgy ismerhettük meg őt (vagy sem…), mint egy kifejezéstelen, érzéketlen arcú embert, aki rendszeresen feltűnt a tévéfelvételeken és a fotókon Milosevic mellett. Ridegen és hidegen. „Nem értem, miért vagyok érdekes a sajtó számára, hiszen én csak a munkámat végeztem” – mondta egyszer, amikor „véletlenül” megszólalt, mert többnyire elzárkózott az ilyesmitől. Arról pedig, hogy milyen kapcsolat fűzte az elhunyt diktátorhoz, soha nem beszélt.
Milosevic legmegbízhatóbb emberét pontosan tizenöt évvel ezelőtt, a diktátor 2001. márciusi letartóztatása előtt négy nappal helyezték át más beosztásba.
Senta Milenkovic 1999-ben a NATO-nak az akkorra már minden korábbi méreteihez képest igencsak picinykére törpült Kis-Jugoszlávia elleni bombázásainak napjait is Milosevic mellett töltötte. Ezzel összefüggésben pedig tavaly szeptember óta tűnt fel ismét a neve rendszeresen a sajtóban, ugyanis az ősszel írták alá a Szerbia és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti logisztikai együttműködési megállapodást, ami nemcsak indulatokat gerjesztett, de tüntetésekhez is vezetett az országban. Hiszen Szerbia, de a főváros, Belgrád utcaképe is elevenen őrzi még a légi csapások nyomait. És igen, sok-sok ártatlan civil áldozata is volt a NATO beavatkozásának, a felettébb álságos módon Irgalmas Angyalnak nevezett hadműveletnek. Így nemcsak a hozzátartozókat, de a politikai elitet is igen érzékenyen érinti a közeledés ahhoz a katonai tömbhöz, amely tizenhét esztendővel ezelőtt lebombázta a Duna-hidakat, és úgynevezett gyengített uránnal szórta meg a településeket.
A szerb parlament idén év elején ratifikálta az együttműködési megállapodást, Tomislav Nikolic államfő pedig a kézjegyével látta el a dokumentumot. Ennyi talán még egy sírásónak is megy…
Mert mementóként akármilyen tragikus események emlékét is őrizzék a tizenhét év alatt az utcakép szinte teljes értékű részévé vált romok (lassan majd képeslapokra is nyomtatják ezeket…), Milosevic diktatúrája a múlt homályába vész, a diktátor legmegbízhatóbb emberét, leghűségesebb árnyékát is rég nyugdíjazták, eljött tehát a pillanat, amikor kezet kell fogni a korábbi ellenséggel, és ha ma még talán nem is barátként, de mindenképp partnerként kell tekinteni rá. Még ha ezt sokaknak elég nehéz is lenyomni a torkán.
Milosevic legmegbízhatóbb emberét pontosan tizenöt évvel ezelőtt, a diktátor 2001. márciusi letartóztatása előtt négy nappal helyezték át más beosztásba.
Senta Milenkovic 1999-ben a NATO-nak az akkorra már minden korábbi méreteihez képest igencsak picinykére törpült Kis-Jugoszlávia elleni bombázásainak napjait is Milosevic mellett töltötte. Ezzel összefüggésben pedig tavaly szeptember óta tűnt fel ismét a neve rendszeresen a sajtóban, ugyanis az ősszel írták alá a Szerbia és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti logisztikai együttműködési megállapodást, ami nemcsak indulatokat gerjesztett, de tüntetésekhez is vezetett az országban. Hiszen Szerbia, de a főváros, Belgrád utcaképe is elevenen őrzi még a légi csapások nyomait. És igen, sok-sok ártatlan civil áldozata is volt a NATO beavatkozásának, a felettébb álságos módon Irgalmas Angyalnak nevezett hadműveletnek. Így nemcsak a hozzátartozókat, de a politikai elitet is igen érzékenyen érinti a közeledés ahhoz a katonai tömbhöz, amely tizenhét esztendővel ezelőtt lebombázta a Duna-hidakat, és úgynevezett gyengített uránnal szórta meg a településeket.
A szerb parlament idén év elején ratifikálta az együttműködési megállapodást, Tomislav Nikolic államfő pedig a kézjegyével látta el a dokumentumot. Ennyi talán még egy sírásónak is megy…
Mert mementóként akármilyen tragikus események emlékét is őrizzék a tizenhét év alatt az utcakép szinte teljes értékű részévé vált romok (lassan majd képeslapokra is nyomtatják ezeket…), Milosevic diktatúrája a múlt homályába vész, a diktátor legmegbízhatóbb emberét, leghűségesebb árnyékát is rég nyugdíjazták, eljött tehát a pillanat, amikor kezet kell fogni a korábbi ellenséggel, és ha ma még talán nem is barátként, de mindenképp partnerként kell tekinteni rá. Még ha ezt sokaknak elég nehéz is lenyomni a torkán.