Vélemény és vita
A 4,4-es verzió
Álláspont. Nincs kifejezőbb a gazdasági folyamatok értékelése kapcsán a munkaerőpiacot érintő számoknál
Nincs kifejezőbb a gazdasági folyamatok értékelése kapcsán a munkaerőpiacot érintő számoknál: márpedig a friss kimutatások szerint 4,4 százalékos hazánkban a munkanélküliségi ráta, valamint több mint 4,4 milliónyian dolgoznak. Hogy is jött ki, ez a „4,4-es” verzió? Nos, pár év leforgása alatt több százezer új állás teremtődött. Tulajdoníthatóan elsősorban a gazdasági növekedésnek, a vállalati beruházásoknak. Ennyi.
Ennyi? Nem teljesen, mert csodák nincsenek, s egy csettintésre sehol sem lehet százezres nagyságrendben új munkahelyeket létesíteni, ráadásul úgy, hogy közben egyre csak fokozódik a munkaerőhiány.
Máris hallom a fülemben a szakértők kommentjeit: a kormány a „közhasznúzással” manipulálja a foglalkoztatási mutatókat. Azokat a „szerencsétleneket” ugyanis, akik már nem jogosultak munkanélküli segélyre, közhasznú munkákra küldik, így ellátást utánuk már nem kell fizetni, továbbá javulnak a munkaerőpiaci kimutatások is. Mintha ilyen egyszerű lenne. De fejtsük meg a rejtvényt!
Tény, hogy 2010-től kezdve többen dolgoztak az ország hátrányos helyzetű régióiban közhasznú munkásként, mint korábban. De lássuk be, ezekre a helyekre a vállalati tőke soha nem jut el, így nem pusztán a szociális kérdést, hanem a foglalkoztatásit is kell orvosolni.
Úgyhogy kifejezetten pozitív dolog, hogy az állam magára vállalta ezt a szerepet. Itt jegyzem meg: hazánkban illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott az említett „tőkeszegénység”, másfelől pedig egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú idő óta nem dolgozik. Egy dolog az, hogy értékes emberekről van szó, akik használhatók önkormányzati, családi vagy éppen egyházközségi feladatok elvégzésére. Termelő munkát azonban nem fognak végezni vagy más területeken értéket előállítani, csak azért, mert Japánban vagy Svédországban ilyen korúak még egyetemre mennek, és új szakmát tanulnak. Utóbbit gondolni vagy hinni a mai Magyarországon naivitás. És itt van még ez a tényező is: az általános iskolából kikerülők egy része funkcionális analfabéta. Nincs tehát könnyű és gyors megoldás, és ezt figyelembe kell venni, amikor a kormány a foglalkoztatási számokat tervezi. Mégis, a „közhasznúzás” Magyarországon nem népszerűtlen: ha a az elmaradottabb térségek vezetőit kérdezik, válaszuk ebben a témában egyértelműen az, hogy aki akar dolgozni, megbecsüli ezt az egyetlen munkalehetőséget.
Félreviheti azonban a hazai munkaerőpiaci folyamatok értékelését a közhasznú munka, miután a tévhittel ellentétben nem az állam, hanem a versenyszféra, a reálgazdaság „állítja elő” hazánkban is a munkahelyek többségét. A fent említett számokkal – 4,4 százalékos ráta és 4,4 milliónyi foglalkoztatott – nincs is gond, sőt büszke is lehet rájuk a kormány. Mindkettő ugyanis a rendszerváltás óta elért legjobb értékek.
A vájt fülűek kedvéért, a 2016-os adatokról: a foglalkoztatottak számának növekedése kizárólag annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 167,7 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság nagyon erős munkahelyteremtő képességét tükrözi, míg a közfoglalkoztatottak száma 14,6 ezer, a külföldön dolgozók létszáma 1,4 ezer fővel csökkent egy év alatt. Eközben „lehúzó” hír, hogy az idén tovább fokozódott az eddig is súlyos munkaerőhiány a különböző nemzetgazdasági szegmensekben. Olyannyira, hogy a kelet-közép-európai régiós országok között továbbra is messze nálunk számolnak be a legkritikusabb helyzetről a cégek.
Miért nem lép a kormány, ha ekkora a baj? Minden bizonnyal jogos ez a felvetés is. A kormány azonban – a múlt év végén – hat esztendőre vonatkozó bérmegállapodást kötött a szociális-gazdasági partnerekkel, továbbá mérsékelte a munkáltatói járulékokat. Valószínűleg ez nem elég, s lépni kell termelési-finanszírozási oldalról is.
Nem kell azonban megapesszimistává válni: a foglalkoztatás dinamikus növekedése gazdasági élénkülést tükröz, így az éves gazdasági teljesítmény bővülése érdemben gyorsulhat. Ráadásul a korábbi egyoldalúság – miszerint a magyar gazdaságot csak az export húzza – megszűnt. Mind több terület – agrárium, szolgáltatások, turizmus, háztartások fogyasztása – kapcsolódik be a lendületbe.
Ám ahhoz, hogy 4,4-es verzióból eljussunk az 5,1-be – vagyis, hogy több mint ötmillióan dolgozzanak –, hatalmas erőfeszítésekre van még szükség.
De ha jó a szél, az irány maradhat!
Ennyi? Nem teljesen, mert csodák nincsenek, s egy csettintésre sehol sem lehet százezres nagyságrendben új munkahelyeket létesíteni, ráadásul úgy, hogy közben egyre csak fokozódik a munkaerőhiány.
Máris hallom a fülemben a szakértők kommentjeit: a kormány a „közhasznúzással” manipulálja a foglalkoztatási mutatókat. Azokat a „szerencsétleneket” ugyanis, akik már nem jogosultak munkanélküli segélyre, közhasznú munkákra küldik, így ellátást utánuk már nem kell fizetni, továbbá javulnak a munkaerőpiaci kimutatások is. Mintha ilyen egyszerű lenne. De fejtsük meg a rejtvényt!
Tény, hogy 2010-től kezdve többen dolgoztak az ország hátrányos helyzetű régióiban közhasznú munkásként, mint korábban. De lássuk be, ezekre a helyekre a vállalati tőke soha nem jut el, így nem pusztán a szociális kérdést, hanem a foglalkoztatásit is kell orvosolni.
Úgyhogy kifejezetten pozitív dolog, hogy az állam magára vállalta ezt a szerepet. Itt jegyzem meg: hazánkban illúziók élnek arról, kiket lehet munkára fogni. Egyfelől adott az említett „tőkeszegénység”, másfelől pedig egy ötven év körüli és afölötti népesség, amely hosszú idő óta nem dolgozik. Egy dolog az, hogy értékes emberekről van szó, akik használhatók önkormányzati, családi vagy éppen egyházközségi feladatok elvégzésére. Termelő munkát azonban nem fognak végezni vagy más területeken értéket előállítani, csak azért, mert Japánban vagy Svédországban ilyen korúak még egyetemre mennek, és új szakmát tanulnak. Utóbbit gondolni vagy hinni a mai Magyarországon naivitás. És itt van még ez a tényező is: az általános iskolából kikerülők egy része funkcionális analfabéta. Nincs tehát könnyű és gyors megoldás, és ezt figyelembe kell venni, amikor a kormány a foglalkoztatási számokat tervezi. Mégis, a „közhasznúzás” Magyarországon nem népszerűtlen: ha a az elmaradottabb térségek vezetőit kérdezik, válaszuk ebben a témában egyértelműen az, hogy aki akar dolgozni, megbecsüli ezt az egyetlen munkalehetőséget.
Félreviheti azonban a hazai munkaerőpiaci folyamatok értékelését a közhasznú munka, miután a tévhittel ellentétben nem az állam, hanem a versenyszféra, a reálgazdaság „állítja elő” hazánkban is a munkahelyek többségét. A fent említett számokkal – 4,4 százalékos ráta és 4,4 milliónyi foglalkoztatott – nincs is gond, sőt büszke is lehet rájuk a kormány. Mindkettő ugyanis a rendszerváltás óta elért legjobb értékek.
A vájt fülűek kedvéért, a 2016-os adatokról: a foglalkoztatottak számának növekedése kizárólag annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 167,7 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság nagyon erős munkahelyteremtő képességét tükrözi, míg a közfoglalkoztatottak száma 14,6 ezer, a külföldön dolgozók létszáma 1,4 ezer fővel csökkent egy év alatt. Eközben „lehúzó” hír, hogy az idén tovább fokozódott az eddig is súlyos munkaerőhiány a különböző nemzetgazdasági szegmensekben. Olyannyira, hogy a kelet-közép-európai régiós országok között továbbra is messze nálunk számolnak be a legkritikusabb helyzetről a cégek.
Miért nem lép a kormány, ha ekkora a baj? Minden bizonnyal jogos ez a felvetés is. A kormány azonban – a múlt év végén – hat esztendőre vonatkozó bérmegállapodást kötött a szociális-gazdasági partnerekkel, továbbá mérsékelte a munkáltatói járulékokat. Valószínűleg ez nem elég, s lépni kell termelési-finanszírozási oldalról is.
Nem kell azonban megapesszimistává válni: a foglalkoztatás dinamikus növekedése gazdasági élénkülést tükröz, így az éves gazdasági teljesítmény bővülése érdemben gyorsulhat. Ráadásul a korábbi egyoldalúság – miszerint a magyar gazdaságot csak az export húzza – megszűnt. Mind több terület – agrárium, szolgáltatások, turizmus, háztartások fogyasztása – kapcsolódik be a lendületbe.
Ám ahhoz, hogy 4,4-es verzióból eljussunk az 5,1-be – vagyis, hogy több mint ötmillióan dolgozzanak –, hatalmas erőfeszítésekre van még szükség.
De ha jó a szél, az irány maradhat!