Komoly múltja van annak, hogy hazánkat sokan még itthon is becsmérlően emlegetve „bezzegeznek”. A rendszerváltás előtt a csodált Nyugatot illett így emlegetni, az utóbbi időben pedig még Románia is „bezzegországgá” vált számukra. Persze, annyira azért nem, hogy tömegesen költözzenek oda, mindez csak azt a célt szolgálta, hogy a honi állapotokat fitymálhassák.
Észre sem vesszük, de napjainkra éppen Magyarország vált bezzeghellyé, legalábbis Nyugaton egyre többen sóvárognak a magyar életkörülmények után. Nem kergetek rózsaszín felhőket, magam is tisztában vagyok vele, hogy nem az életszínvonalunkért irigyelnek, ám egyre többen ismerik fel, hogy a fogyasztói társadalomban is vannak fontosabb dolgok a habzsolás lehetőségénél.
Az évtizedeken át magától értetődőnek tűnő közbiztonság a legtöbb nyugati államban tovatűnt, mert a fősodor addig, addig sulykolta a be- és elfogadás toleranciáját, amíg saját hazájuk egyre nagyobb részén kisebbségbe kerültek az őslakók, míg a bevándorlók nem sokat törődnek a hagyományos szokásokkal, csak a jóléti állam előnyeit élvezik, sőt követelik, egyébként pedig az imám intelmeit követik, s az már csak „szellemi” vezetőikön múlik, hogy mennyire radikalizálódnak.
Minden bajért persze nem lehet kizárólag a bevándorlókat felelőssé tenni, a liberális demokrácia magától is termeli a szemetet. Múlt héten Franciaországot sokkolta a szélsőbaloldali erőszak, amely néhány éve Budapesten is kimutatta foga fehérjét, igaz nálunk a találomra kiválasztott áldozatokat úgy verték péppé, hogy a szerencsétlenek súlyos sérüléseket szenvedve, de túlélték; nem úgy, mint a francia jogállamban, ahol Lyon utcáin tombolva halálra vertek egy szerencsétlen 23 éves egyetemistát, aki szót emelt ellenük. Legfőbb bűne, hogy konzervatív emberként nőket próbált védelmezni, és ezen a „fasisztoid” fellépésen annyira felháborodtak a demokráciát védelmező antifák, hogy beszámolók szerint harmincan rontottak rá, és a helyszínen meglincselték.
Tudják, ez az a szervezet, amelynek Budapesten brutálisan fellépő milánói vezérét az olasz baloldal felkarolta, és európai parlamenti képviselőséggel jutalmazta, hogy az embertelenségéért mentelmi jogban részesülhessen. A szerecsenmosdatásba a hazai ellenzéket lelkesen támogató európai néppárt is bekapcsolódott, hiszen mégsem megengedhető, hogy az antidemokratikus magyar bíróságoknak kiszolgáltassák a náci rohamosztagosokat utánzó Ilaria Salist, aki kaján vigyorral köszönte meg, hogy az Európai Parlament méltónak tartotta a mentelmi jogához.
Kaptunk is eleget a demokratikus nyugattól az elmúlt hetekben, amikor Salis kisasszony német társát, a nemi identitászavarral küzdő, az utcán férfias erővel verekedő, de a bíróságon illegő, billegő, magát Maja Truxként aposztrofáló Antifa-tag nyolc évnyi fegyházbüntetést kapott a magyar bíróságtól a bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és a bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés okán. Nem meglepő módon a bíróságon nyomát sem mutatta megbánásnak, inkább azt ecsetelte, hogy ő az áldozat, mert Magyarországon elnyomják az ellenvéleményeket, és a hatalom célja az elrettentés, ezért akarják őt is száműzni a társadalomból. Ezzel lényegében azt állítva, hogy neki jogában áll más embereket terrorizálni és félholtra verni. Őt védték a balliberális nyugati médiumok; miatta, az ő érdekében támadták ismét Magyarországot.
Ezek nyomán valóban túlzás azt állítani, hogy a franciaországi lincselés felbújtói között magát az Európai Parlamentet találjuk? Tényleg nincs semmilyen felelősségük a lyoni tettekért azoknak a képviselőknek, akik mentelmi jog mögé bújtatták a hasonló kegyetlenséggel fellépő szervezet olasz tagját? Valóban csak a jószándék vezérli az „objektív-független” médiát az antifások szívszaggató mentegetésekor? Véletlen, hogy a franciaországi könyörtelen gyilkosság őrizetbe vett tizenegy tagja között olyat is találunk, aki az egyik francia baloldali párt képviselőjének az asszisztense? Meglepő, hogy a modern demokrácia fellegváraként emlegetett Franciaországban nem ezt a pártot nyilvánították szélsőségesnek, hanem azt, amelyikkel az agyonvert fiú szimpatizált? Vannak még illúzióink a nyugati jogállamról, a liberális demokráciáról?
Kérdések özönét lehetne még a történtek nyomán feltenni, ám az intő jelekről sem szabad megfeledkezni. A Magyarországon kormányváltásra készülő szerveződés azokkal az európai képviselőkkel alkot egy közösséget Brüsszelben, akik szerint normalitás mások terrorizálása, esetenként agyonverése…