A háború örök?

Én ezt nem akarom elhinni, de ez az én butaságom története, hiszen minden, de minden tény, ami az emberiségről szól, azt bizonyítja, hogy a háború bizony örök. Ez idő tájt nincs értelme visszamenni az időben, hiszen előttünk van nyitva a történelem, az összes könyvével egyetemben. Mely kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a háborúzás örök – a Föld lakóinak körében. Más bolygók lakóit, ha vannak, nem áll módunkban ismerni. Mostanság ugyebár nálunk az orosz-ukrán háború a fő téma már jó ideje a világ hétköznapjait illetően, melynek kezdetét a szakértők 2014. február-márciusára teszik, ugyanis akkor történt meg a Krím elcsatolása, de az orosz és az ukrán vita és ellenségeskedés bizony már sokkal régebbi történet. Nem is érdemes erről részletesebben szólni, megtették ezt már a szakértők, éljenek a világ bármely pontján, s teszik mindmáig, hiszen az ukrán-orosz háborúság ez idő tájt is dúl, mindenféle reménykedés, rendbetételi szándék ellenére. Ezt egy száz százalékosan civil ember állítja, azaz én magam, aki nem csak hogy a női nemhez tartozik, de ráadásul soha nem foglalkozott a háborúk történetével. S hogy mégis miért írok háborúról? No, azért, mert számomra is, meg még sok-sok ember számára is most vált végleg bizonyossá, hogy mi, civilek semmit, de semmit nem számítunk a világ urainak szemében, velünk kapcsolatban csak ócska lózungokat tudnak puffogtatni, miközben a saját „menekülési útvonalaikat” már régen megalkották. Néhány éve nyilvánosságra került a néhai Kissingernek az a nyilatkozata, melyben azt találta mondani, hogy nekik, mármint a világ urainak régóta megvannak a maguk földalatti városaik, reptereik, készleteik ahhoz, hogy jelentősen csökkentsék a világ népességét, méghozzá öldöklő háborúk „segítségével”, miközben ők mindent átvészelhetnek a már meglévő luxus-bunkerjeikben. Napnál világosabb, hogy a kiprovokált háborúk, beleértve a hozzánk most éppen közel zajló orosz-ukrán harcokat, egy jól megkomponált terv részei, hiszen emlékszünk arra az időre, amikor a Washington által hatalomra juttatott puccsista kijevi kormány megkezdhette működését, hogy Moszkvát beugrassza egy háborúba, no meg Európát is meggyengítse. Ez be is következett, jelenleg itt tart a kontinensünk, s naponta hallgathatjuk a híreket a rettenetes frontról, arról a háborúról, amihez ugyan nincs közünk, de mégis van. Nem is kevés. Ma, amikor /február 19.-én/ belekezdtem e cikk megírásába, a hírekben azzal boldogítottak bennünket, hogy Kijev pusztán politikai okokból, csak mert nem tapsolunk a háborújukhoz, Zelenszkij döntésére nem indította újra a január végén leállt szállítást a Barátság vezetéken számunkra. Ez a „nemes bosszú” igazán illik a „mutogatós bácsihoz”, aki nem bírja megemészteni, hogy nem ő a világ első számú karmestere, annak ellenére, hogy a csókos asszony, azaz von der Leyen igencsak komolyan támogatja őt. Kijev a szakértők szerint olajellátási válságot óhajt előidézni régiónkban, nyilván okos tanácsadóik háttértámogatásával. Nekünk, akiknek tényleg semmi közünk nincs az orosz-ukrán fenekedéshez, immáron évek óta el kell viselnünk, hogy mégis csak van közünk hozzá. Köszönhetően a történelem különös fordulatainak, Trianontól a mai napokig. Egy báb szerepet kapott színész, és egy, a háttérhatalom üdvöskéjének megtett, mindenre alkalmatlan von der Leyen uralkodik manapság Európán, hatalmas pénzösszegeket mozgatva, de nem Európa üdvére. A háború tehát örök, állapíthatjuk meg szomorúan, mint ahogy azt is, hogy a béketervek lassan már nevetségessé válnak, mert a horizonton egyelőre nem akar feltűnni a béke lehetősége, legfeljebb csak percekre, aztán az öldöklés megy tovább. Ez nem a mi háborúnk, mondogatja szegény Orbán Viktor is a kezdetek óta, de sajnos Európa elszegényítése és ellehetetlenítése egyre csak folyik, s ez bizony bennünket is érint.

A háború tehát öl, butít és nyomorba dönt, legalább is az „átlagemberekkel” így tesz, s ki tudja, hogy a jól megépített földalatti luxusmenedékek elegendők lesznek e ahhoz, hogy a fontos emberek megmeneküljenek? Ki tud erre válaszolni? Napjainkban is sok szakértő írásában kerül elő a római birodalom bukása, mint példa arra, hogy a mérhetetlen nagyság és hegemónia elkerülhetetlenül megbontja az egyensúlyt, s előbb-utóbb szétmarja azt a társadalmat, mely önmagát legyőzhetetlennek hiszi. Nem tudom, valóban így van-e, vagy így lesz-e, azt viszont lehet érzékelni, hogy Földünk urai, magyarán a nagyhatalmak birodalmi gőggel jócskán megspékelt résztvevői egyre nagyobb káoszt képesek teremteni Földünkön, ezt már minden gondolkodó ember látja. Amit persze nem látunk, az a jelen helyzetnek a vége, hiszen minden nap azzal szembesülünk, hogy „belengetik” egy világháború lehetőségét. Ezen függöny mögötti tervekből a folyton demokráciáról papoló és demokráciára hivatkozó politikusok persze semmiféle konkrétummal, avagy elhihető magyarázattal nem tisztelnek meg bennünket, egyszerű földi halandókat. Sokan mondják azt, hogy amikor felnő egy új nemzedék, amely nem élt háborúban sosem, akkor kezdődik igazából a következő háborúk eljövetelének igazi megtervezései. Többek szerint ez már folyik. A valódi kérdés viszont még válaszra vár, csak a világ urai erre sosem mertek hihető választ adni. Nevezetesen arra, hogy miképpen, milyen módszerekkel próbálják majd „megetetni” velünk, egyszerű civilekkel, hogy a háború örök? Mindenesetre egy jónéhány évvel ezelőtti, egész pontosan 2014-ben írt szakcikkben azt olvastam, hogy az USA költi el a világ katonai költségvetésének csaknem 40 %-át, ezzel szemben Kína csak 10%-át, Oroszország pedig mindössze 5,5%-át. Na, ekkor aztán úgy összezavarodtam, hogy abbahagytam a gondolkodást arról, hogy az ilyen-olyan csapdákat, fenekedéseket miképpen lehetne elkerülni, nem beszélve a háborúkról. S oda jutottam, mint már sokszor, hogy bátran kijelenthetjük, bizony ott tart a világ – egy igen szűk uralkodó réteget leszámítva –, hogy az emberiségnek semmi köze sincs a saját életéhez. Mi még csak sakktábla-játékosok sem vagyunk. A háború pedig bizony örök, a boszorkánykonyhákban meg nemigen tudjuk, hogy pontosan mi fő. Szomorú végkövetkeztetés ez, de sajnos igaz. A Föld nem a bölcsesség, a szeretet, az egymás iránti tisztességes viselkedés terepe. Itt van a pokol is. Azt pedig már a politika iránt cseppet sem érdeklődő ember is látja, hogy ez a világ ismét a háború felé menetel. Köszönhetően annak a rejtőzködő és öntelt szuperhatalomnak, amely jó ideje uralkodik felettünk. A baj csak az – na jó, többek között –, hogy meg kellene értetni, mi értelme a fenekedésnek, az öldöklésnek? Évek óta olvasunk olyan különös nézetekről, miszerint még Obama uralkodása idején történt, hogy bizonyos Paul Craig Roberts, Reagan elnök kitűnő tollú egykori államtitkára, a Wall Street Journal volt főszerkesztő-helyettese számos írásában megosztotta gondolatait Amerika esetleges háborús terveiről. Az egyik, magyarra is lefordított írásában 2014-ben így fogalmazott: „Vajon Obama felfogta, hogy háborúba vezeti Amerikát és európai szövetségeseit Oroszország és Kína ellen? Kik befolyásolják és manipulálják, hogy ezt a katasztrofális lépést megtegye? Napjainkban a világ ismét a háború felé tart. A hazugságok kézenfekvőek, és az egész Nyugat közreműködik ebben, mind a kormányok, mind a média. Putyin eltökélte, hogy újjáépíti a szovjet birodalmat, ezért Putyint meg kell állítani és büntetni. Obama emberei megbuktatták Janukovics oroszbarát rendszerét, hogy Ukrajnát eltávolítsák az orosz érdekszférából, és a NATO-hoz csatolják, majd bezárják az orosz haditengerész-kikötőt a Krímben. Putyint meg kell állítani és büntetni.” Nos, ez a rövid „kivonat” Paul Craig Roberts írásából is sokat elárul a nagyhatalmi politika terveit, történéseit illetően. Csak éppen nem sok minden változik.

Bár a történelem őrzi titkát, azért rendre kiderülnek az ilyen-olyan szándékok, köztük a sok hátsó szándék is. Melyek egyelőre vitathatatlanul bebizonyosodtak, attól kezdve, hogy miért is kellett képletesen szólva elfoglalni és irányítani – a nyolc Ukrajnába küldött amerikai miniszter segítségével – Ukrajnát? Nos, azért, mert gazdag. S mert már független ország lett /kitől is?/, tehát megindulhatott a haszonszerzési küzdelem. A nagypolitika bugyraiba nagyon nehéz belelátnia a civileknek. Mindenesetre a háborúságok – törjenek ki bárhol – egy tényre megtanítottak bennünket, tetszik, nem tetszik. S ez nem más, mint hogy a háborúság örök. A béke meg esetleges. Ha valaki tudja a megoldását az örök béke megteremtésének itt a Földön, írja meg. A szerkesztő kollégák biztosan közzéteszik.