Epstein és a kegyelmi ügy

A világot irányító és már több ezer éve „nem létező” erő módfelett energiatakarékos szerveződési rendszerként működik. Így aztán ha nem muszáj, akkor nem változtat a bejáratott mintázatokon. Hogy valójában kicsoda vagy micsoda ő azt eddig nem nagyon sikerült megfejtenünk, mert mindig csak utólag és mindig csak az általa használt „vezetékek” mibenlétéből tudunk valamelyest visszakövetkeztetni arra, hogy milyen célokat követ.

Azt nagyjából sikerült kiderítenünk, hogy éppen az energiatakarékosság érdekében időben és térben korlátlan hatalomgyakorlása (vagyis akaratának átvitele) során előnybe részesíti a véres és nyílt erőszakkal szemben a „soft power” eszközöket. Így aztán a kereskedelem, a pénz és a média, vagyis a közvetítő mezők rejtett „fegyverként” való alkalmazásával próbál maximális tömegű profitot kisajtolni a világból. E „szivattyú” üzemeltetésére egy olyan uralmi hajtószíjat talált ki, amelynek üzemmódját „liberális demokráciának” nevezte el. E rejtett globális diktatúrájának konkrét „hajtószíját” a politikai rendszer és a politikusok adják. A politikusoknak nevezett „alkatrészek” olajozott működtetéséhez viszont arra van szükség, hogy ezek az „alkatrészek” tökéletesen illeszkedjenek ehhez az egész akaratátviteli rendszerhez. Ennek lényegét az angol nyelvben „stick and carrot” (bot és sárgarépa) metafora fejezi ki, ami arra utal, hogy a csökönyös szamarat a fenyegetés, kényszerítés, illetve az édesgetés, kényeztetés „fegyvereivel” kell munkára fogni. A hétköznapi nyelvben politikai korrupciónak nevezett eljárásmód tehát nem valami deviancia, hanem e szerveződési mód lényege. Mocskos, büdös és undorító, mint az olajteknő alján összegyűlő motorolaj, (sludge ahogy az angol mondja) de enélkül nem működik a „motor”.

És akkor most lássuk, hogy miként működik ez a gyakorlatban. Az elmúlt közel másfél évtized során két köztársasági elnök kényszerült lemondani Magyarországon. E nagy drámák látszólag egymástól független események voltak, de számos jel utal arra, hogy e látszólag fatális véletlenekre visszavezethető események mögött a „nem létező” erő működésének jellegzetes mintázatai mutatkoznak meg. Az első eset 2012-ben történt, amikor a köztársasági elnökről „egyszer csak véletlenül” kiderült, hogy doktori értekezése plágiumra épült. És ezzel párhuzamosan három másik európai országban kényszerültek miniszterek és pártvezetők plágium miatt lemondani.

Összefüggés vagy összeesküvés? Tehetnénk fel a kérdést, de nem tesszük, hanem inkább azt a hasonlatot ajánljuk a Tisztelt Olvasó megértő kegyeibe, hogy ha egy fehér fényes papírral letakart asztalra kiöntünk egy kupac vasreszeléket, és „valaki” az asztal alatt nagy erejű mágneseket mozgat, akkor az asztalon kibontakozó egzotikus mintázatok magyarázata kétféle lehet. Az egyik, az evidens magyarázat, hogy a mágneses erővonalak rajzolatát látjuk. Ha azonban fogalmunk sincs arról, hogy van olyan, hogy „asztal alatti világ”, arról meg pláne fogalmunk sincs, hogy létezik mágnesesség, akkor nyilván azt a (hamis) magyarázatot lennénk kénytelenek elfogadni, amit a „nem létező” erő globális valóságipari művei adnak számunkra, mint egyetlen létező igazságot.

A második köztársaságelnöki lemondásra 2024-ben került sor, amelynek kiváltója a lejátszás-technikai felszínen egy pedofiliával kapcsolatos kegyelmi kérvény teljesítése volt. Mindez akkor következett be, amikor a világ már évek óta az Epstein-ügy gyújtózsinórja által kiváltott újabb és újabb botrányokat élte át. Maga az Epsteinügy egy lusta és tehetségtelen brooklyni fiúról szól, akit egyszer csak véletlenül egy „nem létező” hálózat felkarol, és a feladata mindössze annyi, hogy a hálózat által rendelkezésére bocsátott forrásokból felépítsen egy „pedofil” rendszert, ahol a hálózat által kijelölt globális uralmi elithez tartozó személyeket lehet kompromittálni. Hogy ez a hálózat milyen hatékonyan működött, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az amerikai hatóságoknak most már hárommillió oldalnyi dokumentuma van arról, hogy…miről is?

Arról, hogy ugyanezek a „hatóságok” évtizedekig mindent megtettek azért, hogy a „hálózat” és ez az Epstein-nevű ügynöke mindezt zavartalanul vihesse végbe. Epstein ráadásul bónuszként megkapja egy korábban szintén a hálózatnak dolgozó Maxwell-nevű kiváló, de aztán sajnálatos módon a hálózat által kivégzet ügynökének lányát is kerítő-segítőnek, és bár mindenki tud mindent, de senki nem tud semmit.

Itt akár be is fejezhetnénk a történetet, hisz a Tisztelt Olvasó máris birtokában van azon „összefüggések” ismeretének, amelyből ki-ki legyárthatja a maga saját külön bejáratú összeesküvés elméletét. Mert hát ugyan mi más lehetne bármely olyan feltételezés, amely összefüggéseket keresne a politikusok megbuktatására épülő mintázatok, mint a plágium és a pedofilia és a két magyar köztársasági elnök hasonló mintázatokra épülő kivégzése között. A „kegyelmi ügy” azonban egyúttal a „nem létező” erő példátlan „kreativitását” is jelzi. Amiképpen az általa felépített kapitalizmus nevű létmódot is az „építő rombolás” rendszereként írja le, a magyar kegyelmi ügy nemcsak politikusi karrierek látványos lerombolására, hanem legalább ilyen látványos felépítésére is példa. Vagyis miközben semmivé ront hatalmas politikai karriereket ugyanezzel a mozzanattal varázsolt elő, épít fel a semmiből olyan újabb karriereket, amelyeket majd már egy másik rombolás-technikai mintázat alkalmazásával fog megsemmisíteni. De ez már egy másik történet és egy másik írás témája lesz majd.