Fény az alagút végén

Fanyalgó ellenzéki szakértők szerint a rezsicsökkentés egy nagy humbug. Ám talán éppen az olcsó áramnak köszönhetően a sötétség után mégis egyre több szavazó polgár fejében gyullad fel a tisztább látást támogató lámpakörte. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése eredményeként ugyanis a megkérdezettek 46 százaléka az ország vezetésére továbbra is Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak. Viszont 35 százalék szerint rátermettebb a Tisza Párt mára kissé szárnyaszegett messiása. Szerintük ő Orbánnal ellentétben valóban széles látókörű, kitűnő taktikai érzékkel megáldott, bölcs döntések meghozatalára képes, igazi higgadt államférfi. (Aki reményt hoz és elvezet bennünket a szeretet országába.)

A 35 százalékot alkotó társadalmi réteg tagjai utálkozva tekintenek a „fekete lyuk” tartományába beragadt többségre. A szánalmas birka nyájához hasonlatos többséghez még akár Donald Trump is oda terelhető, aki a magyar kollégáját igen okos, nagy tapasztalatú politikusnak tartja, akitől tanulni is lehet. Csak hát, az amerikai elnök hiába a világ egyik legtekintélyesebb döntéshozója, mégis képes bedőlni „A Tóni”-féle propagandának.

Az eltökélt Tisza-hívők saját országuk helyett inkább ahhoz az EU-hoz húznak, amelynek haladó ballib vezetői a rontást hozzák a kontinensre. A gyarmatosító felmenőik gőgjével még mindig magas lóról tekintenek alá a megváltozott világra. De hát nincs is lovuk, a kínai új selyemúton már high-tech elektromos autók hasítanak. A brüsszeli politikai elit lassacskán olyan, mint tébolydában a magukat Napóleonnak képzelő, fakarddal hadonászó ápoltak, akik mániákusan ismét meg akarnak küzdeni a kemény orosz téllel. Rájuk aztán nagyon igaz Albert Einstein egyik megállapítása: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Az unió brüsszeli irányítói a józan ész határán átbucskázva letiltják az olcsó orosz gáz vásárlását is, hogy helyette méregdrága amerikai palagázzal adjanak lendületet a háborús előkészületeknek. A kassza pedig kong az ürességtől.

Az energiaárak elszabadulása miatt a nyugat országok háztartásaiban mindinkább húsba vágó kérdés a lakás rezsije. A havonta felhalmozódó egyre ijesztőbb számlák fenyegetően bámulnak a jóléthez hozzászokott emberek arcába. Ezért is borulni látszik az Engel-törvény, amely szerint egy alacsony jövedelmű család összkiadásának 60 százaléka élelmiszerre megy, amíg a tehetősebbek 20 százalékot költenek kajára. (Nálunk az európai átlaghoz hasonlóan ez az arány mintegy 30 százalék.) Mostanság azonban tőlünk nyugatabbra az áram és fűtés drasztikus drágulása miatt a megszeppent családok kénytelenek takarékra váltani. A rezsiköltségek felemésztik a kosztpénz eddigieknél nagyobb részét, és kevesebb jut utazásra, a napi kényelem fenntartására.

Nálunk viszont a 2013-ban a lakosságnak bevezetett rezsicsökkentés – villany, gáz, távhő- eredményeként a levitézlett (sportnyelven fakó) balliberális közgazdászok által humbugnak nevezett intézkedés nyomán családonként hozzávetően havi százötvenezer forint többlettel sáfárkodhatunk. A gyűlölködő Tisza-hívők is. Akik közül sokan az önbecsapás, Popper Péter megfogalmazásában önként vállalt vakság gyakorlata szerint hajlamosak elferdíteni a valóságot. Azért, hogy megkiméljék magukat a számukra fájdalmas, rájuk váró újabb csalódástól.

De közeleg a tavasz, hosszabbodnak a nappalok. Kevesebb a félhomály. Esély van rá, hogy április 12.-re még több, ma még vaksi szavazó is meglátja a fényt az alagút végén. A farkasvakság jól kezelhető!