Tizenegy folytatásban áttekintettük Brüsszel klímapolitikájának kialakulását és e klímapolitikával kapcsolatos vitákat, ideje már, hogy a tanulságokat összefoglaljuk. Bevallom, bár sokezer oldalt olvastam a témáról, csak az Éghajlatváltozási-Kormányközi Testület (IPCC), anyagai kitesznek 30 ezer oldalt, amiből én 25 ezer oldalt letöltöttem, néhány ezret elolvastam, és a többit keresőszavak alapján néztem át. Például rákerestem olyan szavakra, mint „cost”, vagy „expenditure”, hogy lássam foglalkoznak-e egyáltalán azzal, hogy amit javasolnak mennyibe kerül, hogyan lehet megvalósítani, de ilyen nincs az általam átnézett 25 ezer oldalban, csak normatív kijelentések, hogy ezt és ezt kell elérni, és hogy a tenger elönti a csendes-óceáni szigeteket, másokat meg hatalmas viharok pusztítanak el.
Felelősségteljesen csak azt lehet megállapítani, hogy a szén-dioxid valóban üvegházhatású gáz, koncentrációja a légkörben növekszik és a földfelszín átlaghőmérséklete valóban emelkedett 1,1-1,3 fokkal. Az alapvető kérdés azonban az oksági összefüggés. Az IPCC állítása szerint a hőmérséklet-növekedés egyértelműen antropogén, vagyis emberi eredetű, ezért akarják betiltani a fosszilis tüzelőanyagokat (szén, kőolaj, földgáz), mert ezek energetikai felhasználása (elégetése) szén-dioxid kibocsátásával jár. Ugyanakkor ez a következtetés a sok ezer oldalt kitevő IPCC anyagokban egyedül a modellszámításoknál található, a sok ezer hozzájáruló tudós nem ezt állítja, hanem a saját szakterületén mutatja be a légkörfizikával kapcsolatos kutatásait. A felmelegedés antropogén (emberi) eredete nem is vitatható, mert akinek más a véleménye, annak cikkét neves szakmai lapok nem közlik le.
Így járt Miskolczi Ferenc is, aki ezért ott is hagyta a NASA-t, ahol pont légkörfizikai számításokkal foglalkozott. De még IPPC anyagokban is találkoztam olyan tudósokkal, mint például Richard Siegmund Lindzen amerikai légköri fizikus, aki a harmadik IPCC jelentés (TAR) 7. fejezetének vezető szerzője volt, és azt mondta, hogy „a legnagyobb méretű tömegtévhitként fogják feljegyezni, hogy a növényeknek életet adó CO2-t egy ideig halálos méregnek tekintették”. Berrien Moore, III a New Hampshire-i Egyetem Föld, Óceánok és Űrkutatási Intézetének valamikori igazgatója, aki szintén a harmadik jelentés egyik fejezetének koordináló, vezető szerzője volt, úgy vélekedett, hogy éghajlati állapotok kaotikus jellegűek, amelyek hosszú távú előrejelzése nem lehetséges.
Ugyanakkor a 800 évre visszatekintő jégmagfúrások meglepő hasonlóságot mutatnak a becsült hőmérséklet és a szén-dioxid koncentráció között, de időben, hol a CO2 koncentráció, hol pedig a hőmérsékletnövekedés jelentkezik előbb, tehát nem lehet eldönteni, hogy melyik oka a másoknak – hacsak mindkettő egy harmadik okra nem vezethető vissza.
De, ha a szén-dioxid klímahatásán lehet is vitatkozni, van néhány olyan dolog, ami számítás kérdése és így nem képezheti vita tárgyát. Ilyen például az, hogy a most az iparosodó országok sorába lépő gazdaságilag fejletlen országok energiaigénye gyorsan fog növekedni, és energiaigényüket szükségkép csak fosszilis tüzelőanyagokkal (szén, kőolaj, földgáz) tudják kielégíteni, mert ez áll rendelkezésükre. Ezekben az országokban, főleg afrikai országokról van szó, korábban meglepően magas volt a megújuló energiák használta, mert a főleg falusi lakosság fával tüzelt (főzött), hiszen ez állt rendelkezésére és alacsony energiaigényét így is ki lehetett elégíteni. Az iparosodással és a városiasodással azonban ez a helyzet változik, a felzárkózó országok (ez több milliárd embert jelent) energia iránti igény gyorsan növekszik. Ezt figyelembe véve biztosan ki lehet jelenteni, hogy 2050-ig a globális szén-dioxid-kibocsátás növekedni fog, egyes becslések szerint a jelenlegi 39 milliárd tonnáról mintegy 50 milliárd tonnára.
Ehhez tartozik az a másik tény is, hogy az Európai Unió hozzájárulása a globális kibocsátáshoz, mindössze 7-8%, tehát hiába csökkentené az Unió a CO2 kibocsátást, akár a nullára (nettó zéró), ez a globális kibocsátás trendjén semmit sem változtatna. Ebből következik, hogy teljesen hiábavaló a példát mutatni akaró áldozat, vagyis az ipar és ezzel együtt a társadalmi jólét feláldozása a klímasemlegesség oltárán.
De tegyük fel, hogy az összes ellene szóló érvet félrevetve az Európai Unió el akarja érni a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentését, van-e megoldás? Igen van, és ez az atomenergia. Az atomerőmű a naptári idő 90%-ában működőképes (a többi a karbantartás), és a legutóbbi konstrukciók a teljesítmény bizonyos határok közötti változtatására is lehetőséget adnak, ami a rendszeresen jelentkező csúcsigények részbeni kielégítésére is alkalmas. A villamos energia pedig a legtöbb olyan helyen használható, ami hőt igényel, így mindenek előtt a lakások fűtésére, a hőt igénylő technológiai folyamatokban (például acélgyártás), a közlekedésben, elsősorban a vasútnál, de bizonyos korlátok között a közúti közlekedésben is és természetesen a világításban, az elektromos gépek hajtásában. Ennek ellenére, az Európai Unió vezetése – nyilván német nyomásra – nem támogatja, hanem ott akadályozza az atomerőművek építését, ahol tudja, maguk a németek pedig, egy 5-10 százalékos támogatottságú zöld párt nyomására képesek voltak leállítani az összes atomerőművüket.
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének kötelezővé tétele és ugyanakkor az erre egyedül alkalmas technológia elutasítása, legfeljebb tűrése, világosan jelzi az unió vezetésének – nem csak e téren megjelenő – irracionalitását. Ennek az irracionalitásnak az eredete külön elemzést érdemelne – ha egyáltalán található lenne értelmes magyarázata –, de abban biztosak lehetünk, hogy itt az ideológiai elkötelezettség, a hit dominanciáját látjuk a józan mérlegelés felett. Valamikor azt mondtuk, hogy a szocializmus az eszme diadala a józan ész felett, de még a legvadabb Rákosi-rendszerben sem láttam a tényeknek, a józan észnek ennyire ellentmondó cselekedeteket.
Amit az Unió preferál, és amire hatalmas pénzeket áldoz a nap-és szélerőművek, nem csak hogy nem tudják megoldani Európa energiaellátását, hanem egyúttal hatalmas környezetszennyezők is. Gondoljuk meg, egy szélerőmű alapozásához 1000-2000 tonna vasbeton szükséges, és ahova ezt leteszik, onnan soha többé nem fogják eltávolítani, nem beszélve a tornyok és a lapátok anyagáról. A naperőművek hatalmas területeket fednek le, és idővel veszélyes hulladék lesz belőlük. Nap- és szélerőművek építése – az uniós támogatás miatt – kizárólag a beruházóknak éri meg, elsősorban a kínaiaknak, mint azt Donald Trump is említette a 2026-os davosi világgazdasági fórumon.
A szél- és naperőművek energetikai megtérülése, vagyis a létrehozásukra fordított energia és az élettartalmuk alatt termelt energia viszonya, az EROI mutató (Energy Rate on Investment), ha a szükséges rövid távú tárolási igényeket is beszámítjuk, akkor 2 és 4 között mozog, míg a gazdaságossági határ 7. Ugyanez a mutató gázerőműveknél 28, atomerőműnél 75.
Brüsszel irracionalitása igen nagy mértékben kihat a magyar energiaellátásra is. Többek között a brüsszeli politika az oka a Paks II atomerőmű építése csúszásának, a feleslegesen megépített nap- és szélerőműveknek, amelyek ingadozó termelését már ma is csak úgy lehet kiegyenlíteni, hogy a sokkal gazdaságosabban termelő atomerőművet visszaszabályozzák. Ráadásul, az uniós pénzek kihasználása miatt, e felesleges kapacitásokat is meg akarják duplázni (naperőművek) és háromszorozni (szélerőművek) esetében.
A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója
Ha Brüsszel irracionalitásán nem is nagyon tudunk változtatni, a sajátunkon elgondolkodhatnánk.