Kettős mérce

1945. február 13., Budapest ostromának vége olyan nap a történelemben, amelynek ideológiai szempontok alapján más és más elnevezése van. Ekkor ért véget a nyilas és német uralom, ez Budapest felszabadulásának napja, amikor az 52 napig körbezárt és ostromlott város védői megadták magukat. A gyönyörű magyar fővárost nagyhatalmi érdekek mentén feláldozták: a németek itt, a „Budapest-erődben” akarták megállítani az oroszokat. Először a pesti oldalon folytak a harcok, aztán felrobbantották a budapesti hidakat, hogy megnehezítsék a szovjetek átkelését a Dunán, aztán szétlőtték, romba döntötték a budai oldalt is. A Vörös Hadsereg és a Wehrmacht nagyhatalmi célok érdekében feláldozta Budapestet.

45 éven át ünnepeltük kommunista parancsra „Budapest felszabadulásának” ünnepét. Nem volt szabad megemlékezni a városuk védelmében harcoló mintegy 37 000 magyar katonáról, őket besorolták a fasiszta kategóriába, hiszen a hős felszabadító szovjet hadsereg ellen harcoltak.

A németeknek február 12. a „Becsület napja”. Mármint a náci németeknek. Ők arra a 33 000 német katonára emlékeznek, akik az 52 napos ostrom utolsó napján kitörtek a budai várból, hogy a szovjet gyűrűn átverekedve magukat eljussanak a német állásokhoz. Talán ezer embernek sikerült összesen, a többiek meghaltak vagy fogságba estek. Ez a nap a neonácik egyik nagy megemlékezése Budapesten, mert itt tehetik. Minden évben ellepik az öltözékükről is jól felismerhető úgynevezett neonácik a magyar fővárost, elvéve tőlünk, magyaroktól a saját megemlékezés méltóságának lehetőségét. Mert mi a „Kitörés napjának” nevezzük ezt a napot, ekkor emlékeznénk az elesett magyar katonákra, teljesítménytúrával, gyertyagyújtással, a helyszínek bejárásával. A független/objektív/baloldali vágyvezérelt sajtó reflektorfényében ez nehezen megy.

Jó pár éve szintet lépett a „Becsület napja”. Megérkeztek a szélsőbalos nemzetközi antifasiszta élcsapatok, hogy felvonuljanak a fasiszta neonácikkal szemben. Úgy, ahogy ezt otthon megszokták. Provokálva, hangoskodva, verekedve. A magyar rendőrség igyekszik az itthon szokatlan helyzeten úrrá lenni. Eddig sikerült. Ezért az antifák új haditervet kovácsoltak. 2023-ban terrorkülönítményük korábban érkezett a helyszínre. Bikacsökkel, viperával, vascsövekkel, gázspray-vel felfegyverkezve ruházat alapján, tetszőlegesen választották ki áldozataikat. Három nap alatt öt brutális támadást követtek el, amelyben hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, de több áldozatnál fennállt az életveszélyes sérülés lehetősége is. Ez volt a céljuk, súlyos, életveszélyes sérülések okozni. Azt akarták, hogy áldozataik a fizikai fájdalmak mellett lelki gyötrelmeket szenvedjenek el, és ezáltal elrettentő üzenetet közvetítsenek a szélsőjobboldali mozgalmak képviselőinek. A térfigyelő kamerák alapján lehettek összesen tizenkilencen, de az arcot fedő maszkok miatt nem sikerült mindenkit azonosítani. Ennek ellenére felgöngyölítették a csoportot, és a főkolomposakat őrizetbe vették.

Az embervadászat elsőrendű vádlottja az olasz Ilaria Salis volt, akire 11 év szabadságvesztés várt volna, ha zöld antifa pártja nem menekítette volna ki a mentelmi joggal járó Európai Parlament képviselői mandátummal a magyar börtönből. A IV. rendű vádlottnak, Simeon Truxnak nem volt ekkora szerencséje. Őt négyrendbeli bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés kísérletével vádolták. A berlini bíróság 2024. nyarán kiadta a magyar hatóságoknak, hogy itt annak rendje és módja, azaz az elkövetett tett súlya szerint ítéljék el. A kiadatás óta megy érte a harc, 2025. január végén a Szövetségi Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy kiadatása jogellenes volt, és megsértette az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikkét. Simeon ugyanis közben nővé transzformálódott, Majaként van a személyi igazolványába bejegyezve, hiszen 2024 ősze óta bemondásra lehet hivatalosan nemet váltani. Az Alapjogi Chartára való hivatkozás pont erre irányul, a köztudottan LMBTQ-ellenes Magyarországon embertelen, megalázó büntetés vagy bánásmód várhat rá. Miután a vádlottat saját védelme érdekében magánzárkában helyezték el (el sem tudják képzelni, mi várt volna rá egy férfi cellában), most az a vád, hogy lelkileg sérült a nagy egyedüllétben. Maga a Zöldek alelnöke, az eredetileg evangélikus lelkésznő, Eckhardt-Göring (ezzel a névvel?) jött el Budapestre, hogy meggyőződjék Maja fogva tartásának körülményeiről, és lelki vigaszt nyújtson a magyar börtönviszonyok áldozatának.

Mert Maja áldozat. Hónapok óta szervezett demonstrációk zajlanak Németországban Maja szabadon bocsátása, kiadatása érdekében (a kettő ugyanazt jelenti), nyomásgyakorlás a magyar igazságszolgáltatásra, Orbánra és mindenkire. A sajtó lelkes közreműködésével a terrorista Simeont áldozati báránnyá sikerült transzformálni, senki nem beszél már az erőszakos bűncselekményről, csak a magyar börtönviszonyokról, hatósági intoleranciáról, koncepciós perről. A gyermekéért aggódó apa petíciót indított, aláírásokat gyűjtött, házalt, az államelnökig is elment. A gyermek fiúként követte el a tettét, a leánnyá változott gyermek nem lehet bűnös, nemde?

Simeon Trux esete tanulságos példa a politikai erőszak kezelésének kettős mércéjéről, megmutatja, mennyire hiányzik a kiegyensúlyozottság a német politikában és a médiában. Ha egy szélsőbaloldali erőszakos cselekményeket követ el, nem ítélik el, és nem száműzik a társadalomból, hanem idealizálják, tettét relativizálják, sőt még körül is rajongják. A Balpárt, a Zöldek és az SPD számos politikusa ahelyett, hogy egyértelműen elhatárolódott volna, nyilvánosan kiállt Simeon Trux mellett és az „antifasizmus” legitim szimbólumává emelte. „Koncepciós perről” beszéltek, diplomáciai beavatkozást követeltek, leveleket írtak az igazságügyi miniszternek, börtönlátogatásokat szerveztek. A média egy része kísérő narrációt szolgáltatott: nem tárgyilagosan tudósított, hanem érzelmekre ható védőbeszédeket közölt. Ezzel párhuzamosan szolidaritási akciók zajlottak, amelyek keretében nyíltan a rendőrség és politikai ellenfeleik elleni erőszakra szólítottak fel. Az erőszakra buzdító transzparenseiket senki nem kritizálja – ellenkezőleg: ezek gond nélkül illeszkednek a baloldali erőszakot morálisan legitimnek tünteti narratívába.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy a tettesek nem „antifasisztáknak”, hanem nemzeti konzervatív aktivistáknak tartották volna magukat! Ha hazafias vagy identitáspolitikai közegből származnának. Mi lenne a reakció? Szolidaritási kampányok helyett minden bizonnyal felháborodottan követelnék a párt betiltását, szigorúbb büntetésre szólítanának fel, „jobboldali veszélyről” szóló vitaműsorokat tartanának. Hallgatna a diplomácia, a családot lenáciznák, hogyan nevelhettek ilyen gyereket?

A működő jogállamnak minden elkövetőt ugyanolyan mércével kellene mérnie, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali szlogenekkel indokolják-e tetteiket. Ha ez a mérce nem működik, a társadalomban elvész az erkölcs tekintélye. Ha a politikai erőszakot kettős mércével ítélik meg, akkor megrendül az állam hatalmának legitimitása.

Simeon Trux nem csupán egyedi eset, hanem annak szimbóluma, hogy az ideológiai elfogultság milyen mértékben ássa alá a jog érvényesítésének erejét. Olyan politikai kultúra kifejezője, amely az erőszakot a politikai meggyőződés alapján értékeli.

Simeon Trux esetéből felismerhető a nyugati demokrácia-felfogás lényege. Ebben a rendszerben a konzervatív szereplőket véletlenül elhangzott puszta szavak miatt is kriminalizálják, míg a baloldali erőszakos bűnelkövetők szabadon tehetnek bármit. Ők a parlamenti képviselők, NGO-k és a közszolgálati média támogatását élvezik.

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy ezt az utat járhatja anélkül, hogy elveszítené a választópolgárok bizalmát,.