Bogár László

Vélemény és vita

Erőszak kora jő…

Apokalipszis zajlik, ami az antik görög nyelvben mindössze annyit jelent, hogy feltárulás, a pillanat, amikor „lehull a lepel”

„Rabszolgák sora jő, rettenetes haderő, csendben várják a sáskák angyaluk ősi parancsát” énekelte az After Crying nevű zenekar Modern idők című dala több, mint húsz évvel ezelőtt. Érdemes meghallgatni ezt a dalt, mert zenéjének és szövegének hangulata megrendítő pontossággal vetítette előre mindazt, ami ma végbe megy a világban. Apokalipszis zajlik, ami az antik görög nyelvben mindössze annyit jelent, hogy feltárulás, a pillanat, amikor „lehull a lepel”. Amikor már nem „tükör által homályosan”, hanem „színről színre” látjuk a világot, ahogy azt Pál apostol megjövendölte a Korinthusiakhoz írott levelében.

Érdemes tehát eltöprengeni azon, hogy miről is hullik le a lepel, és hogy miért pont most és miért pont így megy végbe a valóság feltárulása, és legfőképpen, hogy eddig mi és miért fedte el. Kiindulni csak abból tudunk, hogy a modern Nyugat, a történelemben először (és egyben egészen bizonyosan utoljára) olyat tett, ami előtte sem volt, és miután látványosan megbukik utána sem lesz, értelmezhető. Eközben úgy vélte, hogy az ő lét-értelmezési rendszere, és az erre épülő lét-szerveződési módja az emberi létezés számára az egyetlen lehetőség arra, hogy megtalálja a „tökéletes” berendezkedést. Hogy a liberális demokrácia és a szabadpiac kombinációja elhozza a történelem végét, és az egész emberiség ebben az egyetlenként létező univerzális civilizációban él majd az idők végezetéig. Ez olyan szép és megható, hogy akár igaz is lehetne, egy apró kis baj van vele, hogy cinikus hazugság, amit csak azért épített fel a világ főkonstruktőre (pontosabban fődestruktőre), hogy aztán a globális valóságipari művekként üzemeltetett médiája segítségével elhitesse, hogy ez a világtörténelem egyetlen mély-igazsága.

A liberális demokrácia és szabadpiac, bár hamis önbemutatása során magát, mint a szabadság apoteózisát ábrázolta, valójában a strukturális rejtett erőszak kifinomult rendszerével működtetett kegyetlen diktatúra volt, és persze az ma is. Arra szolgált, hogy segítségével a globális rabszolgák sorába süllyessze a világ döntő többségét, hogy az engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állatok gigantikus csordájába illeszkedjen be minden emberi lény. Ez többé kevésbé meg is történt, csak, hogy ennek természetes következménye a világ külső és belső természetének ma már végzetesen súlyos kifosztása és elmocskolása, így a „rabszolgák sora jő, rettenetes haderő”.

Az elmúlt évszázadok során a világot ténylegesen irányító és persze „nem létező” erő, hisz létezését csak az ilyen magamfajta összeesküvés elméleteket gyártó deviánsok feltételezik, birodalomkiválasztó főhatalomként is megjelent, így évszázadonként egy újabb nyugati nemzetállamot használt „világbirodalomként” globális diktatúrájának üzemeltetéséhez. Csakhogy mára elfogytak az erre alkalmas nyugati nemzetállamok, és persze elfogytak a világ erőforrásai is, és mivel ezt a világmodellt csak a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyagtömeg szakadatlan növelése (ezt nevezték el gazdasági növekedésnek) legitimálta, így a rabszolga létére lassan ráébredő világ fellázadóban van. E lázadás egész világot káoszba döntő következményeinek elkerülését csak egy olyan konstrukció adhatja, ami világossá teszi, hogy a liberális demokrácia, a nemzetközi jog, az egyetemes emberi jogok csak egy ócska hamis hivatkozási alapot jelentettek az eddig uralkodó berendezkedés számára, így lerántják a leplet minderről, és a nyílt erőszakot teszik az új világrend alapjává.

Nem feltétlenül örömteli ez a fejlemény, de legalább alkalmas lehet arra, hogy segítségével a világ teljes összeomlása talán elodázható marad. Annak érdekében tehát, hogy a mindenki-mindenki ellen totál-káosza elkerülhető legyen, a három „top dog”, az amerikai, az orosz és a kínai birodalom „világrendfenntartó” háromtest birodalomként szervezi meg önmagát. Erőszakot kizárólag ők alkalmazhatnak, ők azonban korlátlanul. (A korlátlan szó szerint értendő, mert rajtuk kívül nincs és nem is lehet olyan koalíció, ami ellenszegülhetne.) Ennek fő oka az, hogy e legitim globális erőszak nélkül a világ üzemelhetetlenné válna. Azt az ősi igazságot persze érdemes kiemelni, hogy az erő és az erőszak nemcsak, hogy nem rokonértelmű szavak, hanem éppen ellenkezőleg, egymás ellentétei. Akinek ugyanis ereje van, annak nincs szüksége erőszakra, az erőszak a gyengék fegyvere, ahogy a régi mondás tartja. Az eljövő idők, az erőszak kora és annak szereplői kényszerből cselekednek, mert nem tehetnek mást.

A Nyugat ugyanis eredeti szakrális önmagának szellemi talapzatát felszámolva globális parazitává vált, és most már csak nyílt erőszakkal képes uralni a világot. Azt a világot, ahol paradox módon a „nem-Nyugat” is nyugatosítva van. Elgondolkodtató szimbolikája van annak a kissé bizarr összefüggésnek, hogy most egy olyan Háromtest Birodalom jelentheti a reményt a világ számára, amelynek három „teste” nem is lehetne eltérőbb egymástól. Az idén ünnepli fennállásának 250-ik évfordulóját Amerika, ahol a modern Nyugat felért a „csúcsra”, és ahol most lehanyatlik. Ezeréve létezik, és önértelmezése szerint „ortodox”, vagyis az egyetlen „helyes” szakrális talapzattal rendelkező „test” Oroszország. És végül Kína a maga legalább 2500 éves múltjával, olyan szakrális kultúra alapjait őrizve, amelynek szellemi lényege a szuper-nyugatosított felszín alatt is fennmaradt. Nekik hármuknak kellene most egy olyan világhatalmi konstrukciót létrehozniuk, amely azt ígéri, hogy a világ a kényszerű erőszak korszaka után talán békés hely is lehet majd egyszer.

Kapcsolódó írásaink

Bogár László

Bogár László

Nagy háború

ĀEz a háború hosszabb ideje tart, mint az Európa történetének legpusztítóbb összecsapásaként számon tartott 1941-1945 közötti német-szovjet háború

Bogár László

Bogár László

Korlátozott atomháború?

ĀA konvencionális gondolkodás eddig úgy tekintett a „korlátozott atomháború” szókapcsolatra, mint ami teljesen abszurd

Bogár László

Bogár László

Háromszor háromtest

ĀAmi az Ukrajna területén zajló „műveleteket” illeti, Venezuela pár napra „ellopta a show”-t, de az öldöklés zavartalanul folytatódik